A köztestületiség értéke kézzelfogható

 

- A Magyar Gyógyszerészi Kamara életéből mire kell emlékeznünk, ha a következő évszámokat halljuk: 1989., 1994., 2006?

- A személyes emlékeim keverednek a ma már történelemnek számító, lényeges eseményekkel. A rendszerváltás lázában az elsők között alakult meg a gyógyszerészkamara, holott akkor még csak az egyesületi törvény adta jogokkal rendelkezhetett a testület. A Nagyvárad téri nagyterem utolsó sorában vettem részt 1989 júliusában az alakuló ülésen; az első sorokban olyan személyiségek voltak, mint például Nikolics Károly és Bayer István professzorok, és olyan gyakorló gyógyszerészek vettek részt az alapítás munkájában, mint pl. Gara István, aki most is felügyelőbizottsági elnök. Aztán néhány hónappal később felkértek a Gyógyszerészi Hírlap szerkesztésére. Nagyon büszke voltam a Hírlap első számára, de Vincze Zoltán akkori elnök csak annyit mondott: „Ez jó, de a következőnek szebbnek kéne lennie”. Emlékszem, hatalmas lelkesedés volt akkor a gyógyszerészek körében, éveken át úgy vártuk a törvényalkotásról érkező híreket, mint a gyerekek a Szentestét. Szabó Sándor akkori elnöknek, Pokorny Endre parlamenti képviselőnek és Grabarits Pistának sokat köszönhet a gyógyszerész társadalom, és nagyon sok kollégánknak rengeteg munkája volt abban, hogy 1994-ben köztestületként ismerték el a kamarát. Ezzel erkölcsileg rehabilitálták a hivatásunkat, és ez volt a záloga annak is, hogy a patikaprivatizációval az anyagi rehabilitáció is megtörténjék. Az igazán sorsfordító pillanatokat általában sok munka előzi meg.

2006-ra, mint a teljes összeomlás évére emlékezem. A liberalizációra, a gyógyszerészi kompetenciák lenullázására és a kamara köztestületiségének kiüresítésére egyszerre került sor, hasonlóképpen ahhoz, ahogy a gyógyszertárakat 1950-ben államosították. Egyszerre törölték fel a padlót a gyógyszerészekkel és a kamarával is. A történések elemzése már megtörtént – erre alapozta a kamara az elmúlt évek kármentő programját –, az oda vezető út feltárásával azonban még adósak vagyunk egymásnak.

 

-  Mire kell most fókuszálni – 2011. második felében?

-  A jogszabályok szintjén a 2006-os ámokfutás következményeit már felszámoltuk. Ebben a kamara méltó partnere volt a politikának, s ennek – ha majd eljön az emlékirat készítés ideje – a legdöntőbb momentumai is a nyilvánosság elé kerülhetnek. Azért, hogy a deliberalizáció – a világban egyedülálló módon – így sikerült, óriási köszönet illeti azt a több ezer gyógyszerészt, akik a reménytelennek tűnő időkben is kiálltak a kamara mellett, és tagsági viszonyuk fenntartásával „őrizték a lángot”. A gazdasági, szakmai, erkölcsi és mentális következmények felszámolása azonban még előttünk áll. Ennek a sikere elsősorban rajtunk, gyógyszerészeken múlik. Ehhez a feltételeket meg kell teremteni, majd a ránk mért munkát el kell végezni.

 

- Mit kapott a kamara a köztestületiséggel, és milyen felelősséggel jár mindez?

- A köztestület – a definíció szerint – jogi személy, amely önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkezik, tagságához, illetve a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatokat lát el, és létrehozását törvény rendeli el. Amikor tehát a köztestületiség helyreállításáról és arról beszélek, hogy a kamara a közhatalmi rendszer részévé vált, nemcsak a kötelező tagság helyreállítására gondolok, hanem azoknak a jogoknak és feladatoknak a kamarához kerülésére is, amelyek ténylegesen megalapozzák és tartalommal töltik meg a szakmai érdekvédelmi és az önkormányzati kötelezettségeinket. Az előző gondolatmenet kontextusában viszont a köztestületiség helyreállítása azt jelenti, hogy a ránk váró újjáépítő munkában a kamarának kell az élen járni, s ezért a munkáért a felelősség elsősorban őt terheli.

 

- Kinek, kiknek van tennivalója a gyógyszerészet jövőjéért?

- Mindenkinek, aki része a gyógyszerészetnek, tehát a gyógyszerészeken túl a szabályozásban és az ellenőrzésben, vagy az oktatásban részt vevőknek is. Mindenkinek más a feladata, de a szekeret csak a közösség érdekében szabad húzni, még akkor is, ha a személyes érdek a közérdekkel ütközik. Számomra ez az egyik örök érvényű tapasztalata a 2006 előtti szakmapolitikának. A közös akaratnak a legfőbb terepe újra a kamara, ezért mindazoknak, akik pozíciót vállalnak, ennek figyelembe vételével kell a teljes gyógyszerészközösség és a társadalom érdekét, azaz a közjót szolgálniuk. Ez mindenkitől felelősségteljes magatartást igényel.

 

- Eszköz lehet a kamara a jóra?

-  A kamarának csak a jót, a gyógyszerészközösség és a betegeink érdekét szabad szolgálni, és a szolgálatot csak jól szabad végezni. Ezt szerettük volna az elmúlt években, és én személy szerint is arra törekedtem, hogy a kamara a közösség érdekét és az igazságot képviselje. Azonban egy ennyire leamortizált és önérdekvezérelt közegben, mint amilyenné a gyógyszerellátást tették, sem az egység, sem az igazság nem képviselhető konfliktusok nélkül. Sokan kérték már számon, hogy miért ütközöm pl. a nagykereskedőkkel, amikor a gyógyszerészek ennyire kiszolgáltatottak, vagy a láncokkal, ahol a kollégáink dolgoznak. Mindig a gyógyszertárak érdekében cselekedtünk, és a láncok esetében is a kollégáink szakmai és egzisztenciális önállóságáért mentünk harcba. Ezt szolgálják az új törvényi rendelkezések is. Néhány hete pl. azt kifogásolták, hogy miért használtam kemény szavakat a patikatulajdonosok kamarai szervezkedése láttán, pedig nyilvánvaló evidencia, hogy aki nem kamarai tag, ne szóljon bele a kamarai választásokba. Ma hosszú időn át beszélgettem egy fiatalabb kollégánkkal, aki kiborult azon, amit a saját megyei szervezete küldöttválasztó közgyűlésének az előkészítése és lebonyolítása során tapasztalt. Jogosan szegezte nekem a kérdést: hogyan lesz itt megújulás, ha olyanok akarnak pozícióhoz jutni, akik az elmúlt négy évben hátat fordítottak a kamarának, vagy semmit sem csináltak, sőt tudatosan a kamara és a gyógyszerészet ellen politizáltak? Körvonalazódik egy hatalmi harc a kamara elfoglalásáért, s ilyenkor a nemes szándékot könnyen felülírják a nyers érdekek.

 

-  Milyen képet rajzol a gyógyszerésztársadalom magáról, és milyent képes rajzolni az országnak?

-  Ez az elkövetkező években dől el. A lehetőséget megkaptuk, hogy a képet mi formáljuk. Korábban az volt a szakma kérése, hogy a politika rólunk ne döntsön nélkülünk. Ma az a kérdés, hogy képesek leszünk-e megőrizni az elmúlt években kialakult véleményt, miszerint nem is érdemes rólunk dönteni nélkülünk. Képesek leszünk-e megőrizni a patikáinkat? Önállóakká lesznek-e a személyi jogos gyógyszerészek, és sikerül-e gyógyszerészi tulajdonba venni azokat a gyógyszertárakat, amelyek ma még „idegen” tulajdonban vannak? Legalább ennyire döntő, hogy érvényt tudunk-e szerezni a jogszabályoknak, és a betegeink hasznát látják-e a deliberalizációs intézkedéseknek? Képesek leszünk-e integrálni a kamarába mindazokat, akik néhány hete még ellenérzésekkel írták alá a belépési papírjukat, hiszen sem nélkülük, sem az akaratuk ellenére nem lehetünk eredményesek? Tovább tudjuk-e erősíteni a kompetenciákat, és rendet tudunk-e teremteni szakmai és etikai vonatkozásban? Nagy kihívások ezek a szakmának és a kamarának egyaránt.

 

- Megragadható a feladat?

- Igen! És hogy minél hamarabb neki lehessen látni a következő ciklus feladatainak, november végén „Köztestületi napok” címmel konferenciát szervezünk, ahol a fenti kérdésekre keressük a választ, és ahová sok gyógyszerészt várunk. Reményeim szerint eljön valamennyi kamarai küldött és tisztségviselő is. Remélem, hogy a programok során mindenki szembesül azzal: mit jelent ma a köztestületiség a gyógyszerészetben, és a későbbiekben pedig mindenki meg is tapasztalhatja, hogy a köztestületiség értéke kézzelfogható.

 

 

A témával kapcsolatban honlapunkon eddig megjelent írások:

- Új konferencia! - KÖZTESTÜLETI NAPOK 2011 - MGYK
- A gyógyszerészet egy hivatás … - A Magyar Gyógyszerészi Kamara új konferenciájának meghirdetése kapcsán kérdeztük dr. Horváth Tamás elnököt - mgyk.hu

Program elérhető ide kattintva!

Jelentkezési lap elérhető ide kattintva!

 

vissza