Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2017. április 23.
Beszámoló az elnökség áprilisi üléséről

A MGYK elnöksége 2017. április 20-án tartotta soron következő ülését a Kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

A napirend elfogadása után dr. Hankó Zoltán az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak eseményeiről adott tájékoztatást – az EMMI és a Kamara között március 23-án aláírt stratégiai együttműködési megállapodás aláírását említette elsőként. Beszámoló az elnökség áprilisi ülésérőlMint ismeretes, a megállapodás lényege, hogy a Kamara a továbbiakban a jogszabályalkotás folyamatában nemcsak a köztestületekre és a civil szervezetekre vonatkozó eljárásrend mentén vehet részt, hanem a jogalkotási program kialakításától kezdődően. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodás aláírásakor elhangzott köszöntők szó szerinti szövege és a megállapodás fő témakörei a Gyógyszerészi Hírlap áprilisi számában olvashatók.

Március 23-án kezdődött a V4 országok gyógyszerészkamaráinak szakmai konferenciája Pozsonyban. Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország kamarái most először találkoztak ebben a körben, hogy megvitassák azokat a problémákat és kihívásokat, amelyekkel az ágazat résztvevőinek szembe kell nézniük. A Kamarát dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Hankó Balázs képviselte. A budapesti szakképzés harmadik évfolyamának március 25-én tartott kamarai nap említésével folytatódott a beszámoló, melyen dr. Hankó Zoltán és dr. Sohajda Attila tartott előadást a Kamara képviseletében.

„A Vándorgyűlésre kiadott füzet nagyon hasznos volt” – említette a kamarai elnök a konferenciával kapcsolatban, az ott megfogalmazott helyzetértékelés és teendők később önálló napirendi pontként szerepeltek. A március 30-április 1. között megtartott Vándorgyűlés értékeléseként elhangzott: kb. 180 regisztrált kamarai tag vett részt a rendezvényen, amely első napján a helyi politikai, egészségpolitikai és hatósági vezetőkkel folytatott egyeztetésen minden meghívott vendég részt vett, a megbeszélés informatív és eredményes volt, továbbá elősegítette a gyógyszerészek és a Kamara Bács-Kiskun megyei szervezetének kapcsolatépítését a helyi közélet vezetőivel. A második és harmadik napi program is a terveknek megfelelően zajlott. Az elnök az értékelésben kiemelte, hogy örült a fiatalok részvételének, akik kihasználták a kedvezményes regisztráció lehetőségét, és szép számmal vettek részt a rendezvényen nyugdíjas kollégák is, akiknek regisztrációs díj nélkül volt lehetőségük részt venni az összejövetelen.

Beszámoló az elnökség áprilisi ülésérőlEzt követően dr. Brezanóczy Ferenc vette át a szót, aki beszámolt a Bükfürdőn tartott MÉKISZ konferenciáról, ahol a Kamara képviseletében március 30-án előadást tartott. Az összejövetelen egyebek mellett notifikációs problémákról, regisztrációs elmaradásokról és a nagykereskedelmi befogadási gyakorlatról esett szó. A MÉKISZ konferencia beszámolójához kapcsolódóan hangzott el, hogy a biztonságos étrend-kiegészítő program védjegyének bejegyzésére sor került, így ez az akadály is elhárult a program tényleges elindítása elől. Dr. Zalai Károly tájékoztatójával folytatták, aki március 31-én és április 1-jén a szász testvérkamara meghívására a német gyógyszerészkongresszuson vett részt, ahova az MGYK minden évben meghívást kap. A tartományi és szövetségi politikusok, külföldi szervezetek képviselőinek jelenlétében folyt rendezvényen a gyógyszerpolitika főbb kérdéseit, köztük az internetes gyógyszerkereskedelmet vitatták meg. „Követendő példa a magyar” – idézte dr. Zalai  Friedmann Schmidt-et, a Német Gyógyszertári Szövetségek Egyesülete (ABDA) elnökét, aki a konferencia köszöntőjében tájékoztatta a hallgatóságot a magyar gyógyszerellátás új modelljéről.

A beszámoló a sztrájktárgyalások következő fordulójának említésével folytatódott, ahol döntés született arról, hogy bérre felhasználható további összegek kerülnek az egészségügybe; a kórházi gyógyszerészek az orvosokkal megegyező mértékben részesülnek belőle. Az elnök tájékoztatott egy újabb gyógyszertár működési engedélyének felfüggesztéséről (Egyházaskozár), majd dr. Hankó Szabó Bálinttal, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) projekt vezetőjével folytatott megbeszélése került szóba. Az e-recepttel kapcsolatban az elnökségi ülést megelőző napon is volt egyeztetés az egészségügyért felelős államtitkárságon. A Kamara által képviselt fő szempont, hogy a rendszer a jelenleginél biztonságosabb legyen. Említésre került a Heves megyei kamara Tibolddarócon tartott közgyűlése, amelyen dr. Sándor Csaba és dr. Hankó Zoltán is részt vett. Majd az MGYT elnök asszonyával, prof. dr. Szökő Évával történt egyeztetését említette az elnök, ahol a fő témák a gyógyszerészképzés ipari szempontoknak megfelelő korrekciója, a patikanapi programok és az ehhez kapcsolódó orvos-gyógyszerész találkozók szervezésének a kérdései voltak. A továbbiakban két parlamenti interpelláció került említésre: Nyitrai Zsolt arról interpellálta az egészségügyért felelő minisztert, „Hogyan ismeri el Magyarország kormánya a gyógyszerészek munkáját?”, Lukács László György jobbikos képviselő pedig arról, hogy „Miért kell a magyaroknak mélyen a zsebükbe nyúlniuk, amikor gyógyszert vesznek?” Mindkét interpellációra Rétvári Bence parlamenti államtitkár válaszolt.

Beszámoló az elnökség áprilisi ülésérőlEzt követően néhány időponthoz nem kötött esemény került szóba: az OGYÉI tájékoztatója olvasható a Kamara honlapján is a hatósági ellenőrzésekről. A MOL és a Kamara közötti szerződésben foglalt Green kártya feltételeinek módosítása úgyszintén olvasható a honlapon. A működési célú támogatás utalásának késedelmének okairól is beszámolt az elnök: az államtitkárság tájékoztatása szerint a támogatásutalásokra rövidesen sor kerül. A Kamara leadta véleményét a tavaszi salátatörvény-tervezetről. Ez után dr. Horváth-Sziklai számolt be a HUNVO Zrt. alapdokumentumának véglegesítéséről, majd az elnök a kamarai továbbképzésekről és a Patikus bérletről tett említést. Prof. dr. Paál Tamás két, az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletet ismertetett: a DocMorris internetes gyógyszerkereskedővel és a gyógyszertárakban magisztrálisan előállított gyógyszerekkel kapcsolatban született döntés. Dr. Sándor Csaba beszámolójával folytatódott a tájékoztató, aki az októberi, békéscsabai kihelyezett elnökségi ülés szervezési kérdéseit osztotta meg a jelenlévőkkel. Ez után dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról, majd dr. Csóka Gabriella, az Ipari Állandó Bizottság vezetője az ipari gyógyszerészeknek kiküldött kérdőívet, az azokon szereplő kérdéseket, illetve a rájuk adott válaszokat ismertette a jelenlévőkkel. 330 iparban dolgozó gyógyszerésznek küldték ki a kamara munkájával és a kamarával szembeni elvárásokkal foglalkozó kérdőívet; 120 válasz érkezett. A kérdőív feldolgozása elindult, a közeljövőben részletes ismertetése várható.

A továbbiakban a döntéshozatalt igénylő napirendi pontok következtek. A Vándorgyűlésen született döntésnek megfelelően a kamarai elnök az egyes szekciók témafelelőseivel közösen készítve az ott elhangzott helyzetértékelést és az egyes szekciókban megfogalmazott javaslatok összegzését terjesztette az elnökség elé. Az elnökség az előterjesztést támogatja és az egyes tématerületek felelőseinek kijelölése előtt kéri a területi elnökök értekezlete április 27-i ülésének állásfoglalását is. Az elnökség megvitatta és jóváhagyta a június 7-i patikanap előkészületeiről szóló beszámolót. Az idei Patikanap országos megnyitója a debreceni Pharmagita gyógyszertárban, az ehhez kapcsolódó orvos-gyógyszerész találkozó pedig a Debreceni Egyetem gyógyszerészkarának előadótermében kerül megrendezésre – tudtuk meg. Az elnökség kéri a területi szervezetek elnökeit és a gyógyszerészeket, hogy minél több helyen szervezzenek patikanapi programokat. Az elnökség megvitatta és korrekciókat követően jóváhagyta a május 12-i küldöttközgyűlés elé terjesztendő dokumentumokat, majd támogatási kérelemről döntött.

mgyk.gyh

Fotó: Dr. Nagy Vilmos

 

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél