Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2014. november 24.
Hogyan tovább? – kérdezték az ünneplő gyógyszerészek - pharmaonline.hu

A megújítandó gyógyszerész képzésről, a magisztrális medicinák jövőjéről, s a kispatikák helyzetéről is tárgyaltak hét végén a patikusok.

A kormány és a gyógyszerész kamara között első alkalommal 2010-ben megkötött majd idén megújított  stratégiai szövetség eredményeit sorolta és értékelte Balog Zoltán azon a háromnapos szakmai konferencián, amelynek egyik apropója az MGYK megalakításának 25., illetve köztestületté válásának 20. évfordulója volt. Az EMMI minisztere példa értékűnek nevezte azt a folyamatot, amelynek eredményeként a 2006-ben elindított liberalizációt – amely meglátása szerint szimpla kereskedelmi tevékenységgé silányította volna a közforgalmú gyógyszerészetet – sikerült visszafordítani.

Az ünneplésen kívül a gyógyszerészkamara immár hagyományos, évenként megrendezésre kerülő köztestületi napjain számos fontos szakmai képzésről is szó esett. Így többek között a gyógyszerészképzésről is, amely egyébként pontosan illeszkedik az uniós kritériumokhoz, ám amelynek továbbfejlesztésére számos ötlet született.

 

A teljes cikk a pharmaonline.hu oldalon olvasható!

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél