Beszámoló a Magyar Gyógyszerészi Kamara októberi elnökségi üléséről


A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége 2015. október 29-én tartotta soron következő ülését a Kamara Dózsa György úti székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok határozatképes számban voltak jelen. 


Dr. Hankó Zoltán a napirend elfogadása után az előző elnökségi ülés óta történt eseményekről adott tájékoztatást. Többek között beszélt arról, hogy ő, dr. Sohajda Attila és a Könyvelők Fóruma képviselője több előadást tartottak a graduális és posztgraduális gyógyszerészképzésben valamint továbbképzéseken a kamara és egyetemek közti megállapodások értelmében. Dr. Horváth-Sziklai Attila pedig a FESZ és a NEFI, valamint a szlovák gyógyszerészek konferenciáján tartott előadást. Budapesten a jubileumi díszoklevél átadáson dr. Hankó Zoltán és dr. Zalai Károly képviselte az MGYK-t.

Folytatódtak az egyeztetések az Ágazati Kollektív Szerződéssel (ÁKSZ) kapcsolatban, az itt szerzett tapasztalatairól is informálta a részvevőket az elnök. A hivatalvezetővel közösen egyeztetésen vett részt az OEP gyógyszerügyekért felelős főosztályvezetőjével. Három fő témáról egyeztettek: az OGYÉI-vel való együttműködés mintájára ki lehet-e alakítani egy egységes gyógyszertár ellenőrzési gyakorlatot, a gyógyszertárak OEP-kapcsolatait meghatározó jogszabályok áttekintését el tudják-e közösen végezni, továbbá az új OEP elszámoló rendszer részletei megismerhetőek-e? Ez utóbbi cél elérését szolgálja az elnökség tagjainak szóló tájékoztató (amit dr. Németh Gergely önálló napirendi pontként tartott meg az elnökségi ülésen), valamint tervezik, hogy a Gyógyszerész Köztestületi Napokra is meghívják az OEP munkatársait. Az elmúlt hetekben ülésezett a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal, valamint a Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége – mindkét rendezvényen az elnök képviselte a kamarát.

Dr. Hankó Zoltán részletesen beszámolt az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon folytatott egyeztetésekről. Jelentős esemény volt az oktatással kapcsolatos október 7-i miniszimpózium, amelyen az elnökség több tagja is részt vett. Az MGYT-vel közösen szervezett rendezvényen közel kb. 35-40 fő vett részt és mind a négy képzőhely delegációját a dékánok vezették. A miniszimpóziumon nyolc felkért vitaindító hangzott el, a vitaindítókat komoly diszkusszió követte. Általános összegzésként elmondható, hogy a gyógyszerészképzés korrekciójának szükségességéről konszenzus van, a részleteket illetően azonban további egyeztetésekre lesz szükség. Az MGYT és a Kamara elnöke azóta közösen értékelték az elhangzottakat és megállapodtak, hogy a két szervezet vezetői közötti soron következő egyeztetésre még októberben sor kerül. A kamara első elnökét, prof. dr. Vincze Zoltánt a 75. születésnapja alkalmából a SE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézettel közösen szervezett ünnepségen köszöntötték.

Dr. Hankó tájékoztatott, hogy felvette a kapcsolatot a Lakosságközeli egészségszolgáltatás (LESZ) program előkészítőivel és egyeztetést kezdeményezett a gyógyszerészek szerepéről, tekintettel arra, hogy az egészségpolitika által preferált integrált egészségügyi szolgáltatások nyújtásában várhatóan a gyógyszertárakra is komoly feladat hárul. Egyeztetés volt a Molar Chemist vezetőivel a magisztrális alapanyag-forgalmazás feltételeinek javításáról.

Az elnökségi ülés előtt két nappal volt a kamara és az OTP közötti megállapodás megkötése óta az OTP által szervezett első gyógyszerész fórum, melyen az OEP vezetői ismertették a megállapodás főbb elemeit és a résztvevők makrogazdasági elemzést is meghallgathattak. Kézzelfogható közelségbe került a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal kötendő megállapodás, amely többek között lehetővé teheti, hogy a  kamara is részt vehessen a szociális intézmények gyógyszerellátására irányuló pályázatok előértékelésében.

Az előző elnökségi ülés óta eltelt időben készítette el a kamara az ügyeleti szabályozással kapcsolatos szabályozási javaslatait és az őszi salátatörvény-tervezetről is elkészítette a véleményét. A beszámolók végén dr. Zalai Károly a Gyógyszeri Hírlap szerkesztésével kapcsolatos aktuális teendőkről adott tájékoztatást.

A döntéshozatalt igénylő napirendi pontok között első olvasatban tárgyalt az elnökség a graduális képzés szakmai gyakorlati részéhez kapcsolódó javaslatról és határozatot hoztak arról, hogy az írásban beérkezett felvetések és a vitában elhangzottak figyelembe vételével készüljön a soron következő elnökségi ülésre egy olyan előterjesztés, amelybe a szakmai és a gazdasági munkabizottság, az oktatási és az ipari állandó bizottság, a kórházi szervezet, valamint a képzésben részt vevő elnökségi tagok véleménye is beépítésre kerül.

Az elnökség elfogadta az OGYÉI és az MGYK közötti együttműködés elveit a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatok átadásának és a határozatok feldolgozásának módjáról. Az elnökség jóváhagyta a kamara 2016. évi költségvetési tervezetét és döntött a tervezet küldöttközgyűlés elé terjesztéséről. A területi választások állásáról tájékoztatott dr. Horváth-Sziklai Attila hivatalvezető, majd az elnökség december 6. de. 10 órára hívta össze a tisztújító küldöttközgyűlést. Az elnökég jóváhagyta a fiatal gyógyszerészek integrálásának kamarai programját és tájékoztatást hallgatott meg a kamarai kitüntetésekre vonatkozó beérkezett javaslatokról.

mgyk.hu