A Nestlé képviselői a tápszerekről tartottak előadást


Február 5-én, hétfőn Balogh-Molnár Jácinta és Lóránt Balázs, a Nestlé képviselői tartottak előadást az MGYK Vas Vármegyei Szervezete székházában.

Az elmúlt időszakban többször találkoztam a gyógyszertárban újabb és újabb változatú Nestlé Beba tápszerrel, ekkor döbbentem rá, hogy a patikában milyen keveset tudunk ezekről a termékekről. Így felkértem a Nestlé képviselőit, hogy mutassák be tápszereiket gyógyszerész kollégáimnak.

A Nestlé képviselői a tápszerekről tartottak előadástTartalmas két előadást láthattunk a tápszerek fejlődéséről, és a cég babatápszereit, egyéb termékeit is sikerült megismernünk. Több érdekes információval is gazdagodhattunk: például a cég alapítója Henri Nestlé szintén gyógyszerész volt, és ő fejlesztette ki az első babatápszert, így csökkentve a csecsemőhalandóságot. Továbbá a későbbi, felnőttkori allergia vagy elhízás kialakulásának kockázata is csökkenthető a megfelelő babatápszer alkalmazásával. Érdekes az is, hogy más országokban nem jellemző, hogy támogatott a tápszer, ajánlások után a szülő választja ki a patikában, drogériában.

Azt gondolhatnánk, hogy a támogatás előny, ugyanakkor hasonlóan a gyógyszerekhez, itt is akadálya lehet például az újabb, fejlettebb tápszerek megjelenésének. Úgy gondolom, a tendenciák alapján később várhatóan nálunk sem lesz támogatás, így nagyobb feladat hárulhat a gyógyszerészekre a megfelelő tápszer kiválasztásakor. Érdekes volt hallani a probiotikumokkal kapcsolatos legújabb kutatásokat is, ami szintén a gyógyszertárban hasznosítható információ.

Köszönöm a Nestlé képviselőinek a tartalmas előadásokat!

Dr. Németh Ákos
elnök, MGYK Vas Vármegyei Szervezete