A kecskeméti konferencia sajtóvisszhangja


Az MGYK Kecskeméten tartott Vándorgyűlésén Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott mondott köszöntő beszédet, ahol ismertette és bemutatta a gyógyszerészeknek szóló kormányzati tematikus kiadványt. Az esemény sajtóvisszhangjába az alábbiakban nyerhet betekintést.


MTI

Kecskemét, 2017. április 1., szombat

 

Nyitrai Zsolt: a gyógyszerészeti szektor előrehaladásának alapja a párbeszéd

A gyógyszerészeti szektor elmúlt évekbeli sikeressége és előrehaladása egyértelműen a szakmával folytatott párbeszéd, a javaslatok meghallgatásának és elfogadásának köszönhető – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton Kecskeméten.

A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyar Gyógyszerészi Kamara kilencedik vándorgyűlésén mutatta be a most megjelent gyógyszerészeknek szóló kormányzati tematikus kiadványt, amely az elmúlt hat év "közös eredményeit, az előrehaladást" foglalja össze – fogalmazott.

Elmondta: a korábbi kormányok hibás döntései, a túlzott liberalizáció következtében a szektorban súlyos szakmai és morális válság alakult ki. Offshore vállalkozások, veszteséges gyógyszertárak, kifizetetlen számlák, külföldi és nagybefektetői érdekkör, és nem szakmai alapon működtetett gyógyszertárláncok jellemezték a mindennapokat - sorolta, hozzátéve, a helyzet tarthatatlanná vált.     

Emlékeztetett, hogy 2010. március 15-én a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és az újonnan felállt kormány stratégiai megállapodást kötött. A Mit kíván a magyar gyógyszerész? címmel megjelent dokumentum 12 pontban foglalta össze a magyar gyógyszerész társadalommal kapcsolatos legfontosabb feladatokat.     

Közölte, ennek nyomán még 2010-ben megtörtént a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása, aminek legfontosabb vívmánya az offshore cégek kizárása, valamint a többségi gyógyszerészi tulajdon bevezetése volt. Létrejött továbbá a patikaalap, amely egy komoly tőke- és hitelprogramot jelenthet a gyógyszerészeknek.     

Kifejtette, a napokban kötött stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás révén, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Gyógyszerészi Kamara között jött létre, szakmai véleményével a kamarának továbbra is lehetősége lesz bekapcsolódni a területet érintő jogalkotási folyamatba, a joganyagok elkészítésébe.     Elmondta: még ebben az évben elkezdődhet a gyógyszertári ügyelet rendeletszintű szabályozásának előkészítése.     

Nyitrai Zsolt kiemelte, Magyarország kormánya a jövőben hasonló tematikus, tájékoztató kiadványokkal, levelekkel keresi meg a különböző társadalmi csoportokat. Készül kiadvány a nyugdíjasoknak, a magyar gazdáknak, a nagycsaládosoknak és az ápolóknak is.

 

kormany.hu

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnoki-kabinetiroda/hirek/a-gyogyszereszeti-szektor-elorehaladasanak-alapja-a-parbeszed

A gyógyszerészeti szektor előrehaladásának alapja a párbeszéd


M1 Híradó

Nyitrai Zsolt: a gyógyszerészeti szektor előrehaladásának alapja a párbeszéd

A gyógyszerészeti szektor elmúlt évekbeli sikeressége és előrehaladása egyértelműen a szakmával folytatott párbeszéd, a javaslatok meghallgatásának és elfogadásának köszönhető.

BÅ‘vebben:

http://www.hirado.hu/2017/04/01/nyitrai-zsolt-a-gyogyszereszeti-szektor-elorehaladasanak-alapja-a-parbeszed/

Az összeállítás itt látható:

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1600-2017-04-01-i-adas/

(2:15)

Kossuth Rádió - Krónika

Az összeállítás itt hallható: 

http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2017-04-01_17:30:00&ch=mr1

 

http://magyaridok.hu/belfold/nyitrai-zsolt-gyogyszereszeti-szektor-elorehaladasanak-alapja-parbeszed-1538128/

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/az-iden-megkezdodhet-a-gyogyszertari-ugyelet-szabalyozasa-486103

http://magyarhirlap.hu/cikk/84224/A_szakmai_parbeszednek_koszonheto_a_gyogyszereszeti_szektor_elorelepese

http://figyelo.hu/cikkek/445855-nyitrai-zsolt-a-gyogyszereszeti-szektor-elorehaladasaro

 

Magyar Hírlap

2017. 04. 03. (2. oldal)

Rendeződött a patikák helyzete mára

Tarthatatlanná vált a helyzet 2010-re a kormányváltás előtti időszak hibás döntései, illetve a túlzott liberalizáció hatására kialakult súlyos gazdasági, szakmai és morális válság miatt, az azóta eltelt több mint hat év során azonban, „a gyógyszerészek áldozatos munkájának köszönhetően” több közös eredményt könyvelhet el magának a szakma és az egészségpolitika – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott Kecskeméten, a Magyar Gyógyszerészi Kamara éves vándorgyűlésén. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke a patikusi tulajdonosi programra utalva kijelentette, a „rendszerváltás 2017. január 1-jével befejeződött”.

 

Magyar Idők

2017. 04. 03. (5. oldal)

Biztos alapokon a patikák

A gyógyszerészeti szektor elmúlt évekbeli sikeressége a szakmával folytatott párbeszéd, a javaslatok meghallgatásának és elfogadásának köszönhető – jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton Kecskeméten a Magyar Gyógyszerészi Kamara kilencedik vándorgyűlésén. 

 

Â