Arany Kehely Díj – 2016


A megyei szervezet elnöksége által 2008-ban alapított díj átadására idén a november 16-án tartott Közgyűlésen került sor. A következő gyógyszerészek részesültek az elismerésben.

 

Arany Kehely Díj – 2016


Dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz

Kamarai vezetői életútja messzire nyúlik, hiszen hosszú évekig látta el lelkiismeretesen a megyei kamarai elnökhelyettesi, majd elnöki tisztét. Már 1994-ben megyei alelnöknek választották, s e tisztséget pár év megszakítással 2006-ig töltötte be. Az utána következő években megyei elnökként tevékenykedett egészen a 2015-ös kamarai választásokig, amikor is úgy gondolta, már ideje átadni a stafétabotot a fiatalabb generációnak, hogy ők is bizonyíthassanak.

Nem elégedett meg a helyi kihívásokkal, ezért az évek során az országos kamarában mint elnökségi tag is dolgozott a szakma érdekében és képviselte a megye gyógyszerészeit. Gondoljunk csak bele, mennyi tennivaló, mennyi megoldandó probléma, mennyi feladat állt a kamara előtt azokban az időben! A kamara tárgyalt a mindenkori kormányzattal, az ő vállukat terhelte a felelősség minden olyan szakmai kérdésben, amihez joga volt beleszólni, véleményezni. Ebben is részt vett a saját idejét, energiáját nem kímélve.

Sokat tett a gyógyszerészetért, a hivatásunkért és sokat tett azért is – amiért a soproni kollégák külön köszönettel tartoznak  neki–, hogy Nikolics Karcsi bácsival együtt rengeteget dolgozott a soproni patika privatizációjáért. Ez egy nagyon komoly és időigényes munka volt, számtalan megbeszéléssel, tárgyalással, levelezéssel, polgármesteri látogatással. Aktív szakmai életútját jellemzi, hogy folyamatosan szerepet vállal a soproni gyógyszerész klubok szervezésében, az orvos- gyógyszerész kapcsolatok ápolásában, patikanapok lebonyolításában. Ennek keretében szervezett megyei patikanapi megnyitókat, sőt 2010-ben a gyógyszertárában tartották az országos megnyitót is.

Nem lehet említés nélkül hagyni az idősebb kollégák iránt érzett figyelmességét – nyugdíjas találkozókat szervezett –  és a nagy soproni gyógyszerész elődök emlékének megőrzését és méltatását. Itt csak egy példát említve: a Nikolics Emlékülést, amit néhány éve hozott tető alá Sopronban. Ugyanakkor rendszeresen biztosít lehetőséget a fiatal generációnak arra, hogy egyetemi szakmai vagy éppen az államvizsgás gyakorlatukat nála töltsék.

Ne hagyjuk ki a felsorolásból az osztrák-magyar gyógyszerésztalálkozókat sem, amik igencsak kuriózumnak számítanak – nemcsak a mi szakmánk életében. Tevékeny részt vállalt továbbá abban, hogy az egyik évben Múzeumok Éjszakáján kinyitott a soproni Patika Múzeum, ahol a kollégák tárlatvezetést tartottak. A Patika Múzeumot egyébként is a szívügyének tekinti, erre bizonyíték, hogy felajánlást tett a soproni kollégák nevében a felújítására. A falán emléktáblát avattunk. Vagyis egy olyan sokoldalú kolléganőt köszönthetünk, akinek  a pályafutását, életútját átszövi a szakma szeretete, legyen szó akár a patikai munkáról, akár a szakmai közösségünkről. Nem véletlen tehát, hogy érdemesnek találtatott erre a kitüntető címre!

 

Arany Kehely Díj – 2016




Fábián Lászlóné dr. (Dr. Tóth Ilona)

1961-ben szerzett gyógyszerészi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetem (ma Semmelweis Egyetem) Gyógyszerésztudományi Karán. Az egyetem elvégzése után rövid ideig a Lövői Gyógyszertárban dolgozott, majd Nagycenken lett gyógyszertárvezető. 1963-tól 1996-ig a fertőszentmiklósi gyógyszertárat vezette. 1980-ban gyógyszerellátási- és gyógyszerügyi szervezési szakon szerzett szakvizsgát. 1996 óta, a privatizált családi gyógyszertárban nyugdíjas gyógyszerészként dolgozik. Szakmai munkájáról nem tudunk különlegességeket bemutatni, Ő "csak" a kezdetektől fogva mindig elérhető volt a falusi betegek számára, sokszor a patika nyitvatartási idejétől függetlenül! Mindezt tette állandó mosollyal az arcán! Példamutató magatartása biztos szerepet játszott abban, hogy mind fia, mind unokája a gyógyszerészi hivatást választotta.

Ezzel a kitüntetéssel szeretnénk elismeri a szakmai életútját!