Előzetes a Gyógyszerészi Hírlap augusztusi számából


Az elmúlt időszakban elvégzett munkáról és az eredményekről

Az összeállításban a kamara által az elmúlt években végzett munkát, illetve azok eredményeit gyűjtöttük össze. Egyebek mellett olvashatnak az elért gazdasági eredményekről, a kamarai szolgáltatásokról, ahogy a jövővel kapcsolatos tervekről is.

 

Dr. Feller Antal volt a Táltosképző vendége

A Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója  A gyógyszer-nagykereskedelem jellemzői a XXI. század második évtizedében című előadásában egyebek mellett elmondta, a gyógyszertári ágazat és a nagykereskedelem 2006 utáni konfliktusait nem a szereplők generálták, hanem a rendszer kódolta, amelyben megpróbálta mindenki a saját érdekeit érvényesíteni. Véleménye szerint a gyógyszerellátás rendszerében a regionális „kis” gyógyszer-nagykereskedőkre is szükség van.

 

Fogyasztóvédelmi ellenőrzés a gyógyszertárakban (is)

Amint azt az év elején a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján meghirdette: „A szolgáltatás-ellenőrzési területen a fogyasztók vagyoni érdekeinek biztosítása és a fogyasztói tájékoztatások jogszerűségének ellenőrzése érdekében a vizsgálati programban többek között az alábbi területek szerepelnek: – a reklámtevékenység átfogó ellenőrzése stb.” Ennek kapcsán a gyógyszertárak által meghirdetett akciókat is vizsgálják országosan. A vizsgálat kiterjed egyrészt az akció árellenőrzésére, azaz a vásárlásuk során kifizetett összeget boncolgatják; másrészt, mivel a reklámozás során a betegek, vásárlók megtévesztése tilos, a tájékoztatásukra bocsátott információk hitelességét is szemügyre veszik. (Dr. Ádám György írása)

 

A szerves króm szerepe az elhízás és a diabetes kiegészítő kezelésében

A cukorbetegség és az elhízás incidenciája a világon szinte mindenütt emelkedik. Ebből adódóan mind az okok, mind pedig a kezelésének lehetőségei intenzív kutatómunka tárgyát képezik napjainkban. A cikk a 2-es típusú cukorbetegség esetén alkalmazott a krómpótlás kedvező hatásaival foglalkozik: a bázisterápia mellett alkalmazva a vércukorszint-ingadozás negatív hatásait ellensúlyozhatja, valamint kedvezően befolyásolhatja a lipidanyagcserét. (Prof. dr. Kempler Péter írása)