Gyászhír: Elhunyt dr. Bartus György, az MGYK alelnöke


Gyászhír: Elhunyt dr. Bartus György, az MGYK alelnöke

Dr. Bartus György

1961-2023

 

Dr. Bartus György, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke 2023. november 12-én
vasárnap délután súlyos betegségben elhunyt

Gyógyszerészi diplomáját 1985-ben szerezte meg Budapesten, majd a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, később a Népjóléti Minisztérium Készletgazdálkodási Önálló Osztály gyógyszerügyi osztályvezetőhelyettese. 1992-94 között az Egészségügyi Készletgazdálkodási Igazgatóság megbízott gazdasági vezetője. 1994-től Ráckevén, majd Kiskunlacházán és Dunaharasztiban magángyógyszerész, személyi jogos gyógyszerész, ügyvezető.

2008-tól a Szentágotai János Eü-i. Szakképző Iskola, majd a Raul Wallenberg Gimnázium és Szakiskolában, valamint az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben asszisztensképzésben a jogi ismeretek oktatója.

2005 – 2007 között a Magyar Gyógyszerész Kamara szaktanácsadója, majd az Országos Szervezet titkára. 2007-től a „liberalizáció” miatt újra alakuló kamara országos alelnöke napjainkig. Ezen idő alatt a kamara Jogi Munkabizottságának vezetője.

1993-ban elvégezte a Perfekt Rt. költségvetési számviteli szakképző kurzusát, melynek révén képesített könyvelő oklevelet szerzett. 1994-ben szakgyógyszerész, 2005-ben az ELTE ÁJTK-n egészségügyi szakjogász diplomát szerzett.

Gyuri, 16 éven át minden elnökségi ülésen egymás mellett ültünk! Szétszakad a szívem! 

Isten kísérjen utadon!

Zoli

 

(Dr. Bartus György alelnök úr temetéséről később intézkednek!)