KÖZTESTÜLETI NAPOK - Dr. Szabó Sándor, a kamara tiszteletbeli elnökének gondolatai


KÖZTESTÜLETI NAPOK - Dr. Szabó Sándor, a kamara tiszteletbeli elnökének gondolataiTársaságban azzal szoktam "érvelni", hogy az idős kor egyetlen előnye: egyre kevesebbet kell aggódni a jövő miatt. Most úgy látom, hogy az ifjabb gyógyszerésznemzedékeknek sem kell nagyon aggódniuk a jövő miatt, mert Orbán Viktor miniszterelnök úr kamarai látogatása azt jelezte, hogy ő és kormánya a magyar gyógyszerésztársadalmat szövetségesnek tekinti! (Az elmúlt 3 évben egyetlen egészségügyi intézményt, kamarát sem látogatott meg, mely tény még jobban kiemeli ezt a szándékot.)

A megbeszélés tárgya a liberalizációs- marketing káosz felszámolásának lehetősége, az etikus gyógyszertári modellhez való visszatérés volt. Az ott elhangzott problémáinkra ígért kormányintézkedések napjainkra megvalósultak. Törvényi szinten került kihirdetésre, hogy a gyógyszertár: közegészségügyi intézmény, a gyógyszer-expediálás: egészségügyi szolgáltatás, a gyógyszerész gondozás rendeletileg szabályozott.

Az etikus gyógyszertári modellhez való igazodás érdekében, a gyógyszerész-tulajdonosi program igen kedvező hitelkonstrukciókat vehet igénybe. A gazdasági stabilitás érdekében intézkedés történt: szolgáltatási díj, generikus ösztönzés, stb. (Tapasztalataink alapján meglepő, hogy egy politikus betartja ígéretét. Na, de Orbán Viktor miniszterelnök úr, nem politikus, hanem államférfi. A politikus csak a következő választásban gondolkodik, az államférfi pedig a következő nemzedékben!)

Az elmúlt héten az egészségügyi kormányzat résztvevői látogatása a Kamarában, azt a célt szolgálta, hogy a következő ciklusban milyen további intézkedésekre van szükség a gyógyszerészet helyzetének javítására. Ez a lépés is azt erősíti, hogy a kormány a jövőben is a gyógyszerésztársadalmat kiemelt társadalmi rétegnek tekinti. Ilyen empatikus politikai háttere a Kamarának még sohasem volt. Erre az újszerű háttérre csak akkor számíthatunk ha egységesek vagyunk!

Múlt héten a Kamarában – valamennyi gyógyszerészszervezet képviselőivel közösen – köszöntöttük Bayer István Professzor urat 90. születésnapja alkalmából, ahol igen színes életbeszámolóját azzal a kívánsággal fejezte be, hogy a gyógyszerészek hagyjanak fel a torzsalkodással, legyenek egységesek és szeressék a szakmát!



Sors bona, nihil aliud!

Dr. Szabó Sándor

Budapest, 2013. október 31.

 

 

 

-----

Rendezvény címe – III. KÖZTESTÜLETI NAPOK – 2013. november 22-24.

Rendezvény mottója – A gyógyszerészetért – a gyógyszerészekkel!

A konferencia időpontja – 2013. 11. 22-24. (péntek – vasárnap),
Vasárnap kerül megrendezésre az MGYK Országos Küldöttközgyűlése

A konferencia helyszíne – Danubius Hotel Arena**** - (1148 Budapest, Ifjúság útja 1–3.)

A konferenciát rendezi – a Magyar Gyógyszerészi Kamara

Az MGYK szlogenje: ÉRTÉKVÉDŐ ÉRDEKVÉDELEM

Az MGYK elnöke: dr. Hankó Zoltán

A Köztestületi Napok programja és a jelentkezési lap az animációra kattintva elérhető!