Példaértékű együttműködés – Dr. Mészáros János helyettes államtitkár a Vándorgyűlés vendége volt


Dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, aki a vándorgyűlés védnöki feladatait is elvállalta, a rendezvény csütörtöki és szombati programjában is megtisztelte jelenlétével az összejövetelt, szombat délelőtti előadásában a gyógyszerellátási politika aktuális kérdéseit foglalta össze.

A helyettes államtitkár A gyógyszerellátási politika aktualitásai című előadását köszöntő szavakkal kezdte, majd a helyi politikai, egészségpolitikai és hatósági vezetőkkel folytatott csütörtöki megbeszélésre utalva elmondta, a helyi vezetőkkel való találkozásnak országos szakmai, szakmapolitikai hatása is van. Az „Államtitkárság és a Kamara közötti együttműködés példaértékű” – folytatta, majd az EMMI és az MGYK között nemrégiben megkötött megállapodás alapján reményét fejezte ki a további, eredményes közös munkával kapcsolatban.    

Példaértékű együttműködés – Dr. Mészáros János helyettes államtitkár a Vándorgyűlés vendége voltElőadása további részében rövid visszatekintést hallhattak a részvevők a 2010-től kezdődő évek közös munkájának az eredményeire. A gyógyszerpolitika fontosabb kérdéseit, illetve az aktuális feladatokat több pontban foglalta össze (prioritás, hatékonyság, biztosítási támogatási rendszer, gyógyszerbiztonság, gyógyszertár egészségügyi szerepének a visszaállítása), külön hangsúlyt helyezve egy-egy fontosabb eseményre. Mint mondta, 2010. óta „irányba állították a szakmát”, de ezzel a munka nem zárult le. A feladatok közül kiemelte a gyógyszerbiztonság növelését: az OGYÉI-vel közösen olyan többmilliárdos uniós projekt indul, ami ezt a célt szolgálja. Kitért az intézeti gyógyszerellátás biztonságának növelésével kapcsolatos tervezett változásokra is.

Ezt követően az elmúlt évek közös munkájának az eredményeire hívta fel a figyelmet. Törvényi szabályozással került pont egy folyamat végére: 2017. január 1-től megvalósult a gyógyszertárak többségi gyógyszerészi tulajdonlása. Különösen fontos a fogalmak tisztázása, ezért lényeges, hogy a gyógyszertár egészségügyi intézmény lett. De ahhoz, hogy ténylegesen úgy is működjön, a gyógyszerésztársadalom megerősítése is kell. Mint mondta: „a gyógyszertár ne csak gyógyszertárnak látszódjon, hanem az is legyen”. Szót ejtett a Patikaalap létrehozásáról, a patikák jövedelmezhetőségéről, az ezzel kapcsolatos támogatásokról. A kisforgalmú vidéki gyógyszertárak működőképességét erősíteni kell, az ezzel kapcsolatos gondolkodás az államtitkárságon elindult. Nemcsak a gyógyszertárak működőképességét, hanem a vidék gyógyszerész utánpótlását is biztosítani kell. Kitért a gyógyszeri gondozásra, aminek a továbbfejlesztése szükséges, és mint mondta, ebben is partnere lesz az államtitkárság a gyógyszerészeknek. Fontos, hogy a túladagolás, az interakciók és a mellékhatások kockázatát a gyógyszerészek kiszűrjék. Lényeges a hatékony betegedukáció. Fontos cél a tiszti gyógyszerészi szolgálat megerősítése, a jogi és szakmai normák betartása. Külön feladatként említette a fiatal gyógyszerészek tulajdonosi magatartásának elősegítését, és kifejtette: a tulajdonosi magatartáshoz nemcsak a szakmai, hanem a gazdasági felelősség is hozzátartozik. A gyógyszerész-utánpótlással kapcsolatban elmondta, a képzés célja, hogy az oktatás elégítse ki a szakma igényeit.

A jövő feladataira tekintve elmondta, a gyógyszerellátási rendszer támogatása nagymértékben nem változik; az egészségügyi kormányzat célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrások kihasználásával a legjobb minőségű, a legmagasabb szintű ellátást biztosítsák a lakosság számára. Az elkövetkező időszak feladatai között említette a gyógyszertári ügyelet szabályozását – ez a munka is elindult már. A cél, hogy „pontos, korrekt, a gyógyszerészek igényeit is kielégítő” feltételeket teremtsenek meg. Kitért az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kérdéskörére is, ami jelentős változást fog hozni az egészségügyi ellátó rendszerben. Az e-recept bevezetése november 1-jén esedékes.

mgyk.gyh