A szabadalommal védett készítmények európai átlagára 34,3, a lejárt szabadalmúaké 8,8, míg a generikusoké 4,2 euró, az egyes országokban azonban elég jelentős eltérések vannak. A generikus gyógyszerek árának országokon belüli alakulása a generikus szabályozás és a verseny intenzitásának függvénye.

A kormány által kommunikált gyógyszerpiaci eredmények elsősorban a generikus programhoz kapcsolódnak: 2007-ben 959 gyógyszer ára átlagosan 23, 2008-ban 786-é 14, 2009 januárjában pedig 353-é 3,76 százalékkal csökkent. Ezek az eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy 19 európai ország közül Magyarország érték szerint a 3. helyet foglalja el a generikus gyógyszerek piaci részesedésének arányában, és a 4. helyre került a dobozforgalmat illetően (lásd táblázat). Míg a generikus termékek részesedésének európai átlaga értékben 24, dobozban pedig 53 százalék, addig Magyarországon ez az adat értékben 42,6, dobozban pedig 62,2 százalék.

A generikus árverseny felpörgetését az utóbbi két évben a kormány elsősorban adminisztratív szabályozási elemek bevezetésével érte el. Ma az új árak bejelentési lehetősége folyamatos. Az azonos hatóanyagú és egyenértékűnek minősített gyógyszerek támogatásának százalékos mértékét az ún. referenciakészítményhez illesztik, így az ennél drágább gyógyszereket is csak a referenciakészítmény támogatási összegéig lehet támogatni (fix támogatás). Ezért a drágább gyógyszer árkülönbségét teljes egészében a betegnek kell fizetnie. Ma nem nehéz a referenciakészítménnyé válás sem: ehhez a legkedvezőbb árajánlat megtételén túl csak egy minimális forgalmi részarányt kell elérni (az előző hat hónap közül négyben az adott referenciacsoport összforgalmának egy százalékát). Az OEP által validált orvosi szoftverek receptíró programjai a közlekedési lámpák jelzéseinek mintájára preferálják a referenciakészítményt, és a gyógyszerésznek is ezt kell felajánlania a betegnek, ha az orvos mégis a drágábbat rendeli. A privilégium azonban csak három hónapig él, mert ezután egy kedvezőbb árajánlat esetén más gyógyszer válik referenciakészítménnyé.

A generikus programban rejlő lehetőségek azonban nem korlátlanok. Egyrészt nem minden betegség gyógyítható generikus gyógyszerekkel, másrészt ezek árának is van egy minimuma, amelyhez képest a gyártó – akár a piacvesztést is kockáztatva – további mérséklésre már nem hajlandó.

A generikus gyógyszerek piacán a szokásosnál is bonyolultabb érdekviszonyok uralkodnak. Önálló szempontrendszere van a finanszírozónak, és vannak olyan iparpolitikai szempontok is (pl. a hazai gyárak preferálása), amelyek figyelembevételét ugyan egyetlen állam sem vallja be, a patrióta gazdaságpolitika azonban mindig megtalálja a módját az alkalmazásuknak. Jogos lehet a kérdés, miért fűződik érdeke az egészségbiztosítónak a generikus árversenyhez, ha a fix támogatás rendszere miatt az olcsóbb és a drágább gyógyszerhez is ugyanakkora támogatást nyújt? Ha a forgalom nagy hányadát sikerül a referenciakészítményhez terelni és emiatt a drágább gyógyszerek gyártói a forgalmi részarány megőrzése érdekében az aktuális ár alá mennek, a következő referencialista kialakításakor az azonos mértékű százalékos támogatás eléréséhez a biztosítónak már abszolút értékben kisebb összeggel kell hozzájárulni. A felszabaduló források pedig új, innovatív technológiák és gyógyszerek befogadását teszik lehetővé. Másrészt a generikus program nagymértékben hozzájárul a lakossági terhek csökkenéséhez is, ez viszont társadalompolitikai szempontból lényeges kérdés, és különösen az volt az elmúlt két évben, amikor a támogatás jelentős mérséklése miatt megemelkedett lakossági terhek csökkentésének fontos eszközévé vált.

Eltérők az érdekei az originalitás és a generikumok gyártóinak, sőt ez utóbbiak is annak függvényében viszonyulnak a program különböző elemeihez, hogy a saját termékeik forgalmazását ezek elősegítik, vagy sem. A gyárak érdekérvényesítő erejüknél fogva jelentősen befolyásolják a rendszer többi szereplőjének a magatartását is.

Annak ellenére, hogy az orvost szankcionálhatják is, ha érdemi indok nélkül rendszeresen a drágább gyógyszert írja fel, a tapasztalat, a gyógyítás szabadsága és a gyári promóció miatt gyakran eltér az állami elvárástól. Általánosan megfigyelhető, hogy az orvosok jelentős része még akkor is ódzkodik a generikussal való helyettesítéstől, ha ezt a recepten nem jelzi. Ő diagnosztizál, és elsődlegesen ő felel a terápiáért is, bár magatartásában nyilván presztízsszempontok is szerepet játszanak.

A betegek jó része nem kedveli a helyettesítést. Egyrészt azért, mert a helyettesítő gyógyszert nem az orvosuk ajánlotta, másrészt azért, mert a gyógyszerelésükkel kapcsolatos orvosi és gyógyszerészi felelősségben nem akarnak osztozni. A magatartásukban tetten érhető a „márkahűség”, amelynek elérésére például a fogyasztásicikk-kereskedelem igen jelentős erőfeszítéseket tesz, és nincs ez másként a gyógyszerek esetében sem, ugyanakkor az adminisztratív generikus helyettesítési szabályok ezzel ellentétesen hatnak. A márkahűségben bizonyára jelentős szerepe van a gyógyszer bizalmi cikk jellegének is: gyakran azzal utasítják el a generikum rendelését vagy a helyettesítést, hogy az adott gyógyszerrel kapcsolatban (vagy a helyettesítéssel úgy általában) voltak már rossz élményeik. Csökkent vagy megváltozott hatásra, mellékhatásokra hivatkoznak, ezeknek egyaránt lehet szakmai és pszichés alapja. A bizalmatlanságot a túl gyakori, kizárólag pénzügyi vagy készletezési megfontolások miatt végzett helyettesítés is erősíti. A betegek a gyógyszerek árához is eltérően viszonyulnak. Vannak, akik örülnek a térítésidíj-csökkentés lehetőségének, mások kifejezetten a drágább készítményhez ragaszkodnak, mondván, a drágább egyben jobb is. A gyógyszer ára (olcsósága) tehát a vásárlás során általában nem egyedüli mérlegelési szempont.

A generikus programban sajátos szerepet tölt be a gyógyszerész. A politika elvárja a hatékony bekapcsolódását, hiszen jogszabály kötelezi a referencia-gyógyszerek forgalmazására és az olcsóbb gyógyszerrel történő helyettesítés felajánlására. A jelenlegi feltételek azonban nem kedveznek ennek a tevékenységnek. Ma már egyik-másik hatóanyagból akár húszféle, egyenértékűnek nyilvánított készítmény is forgalomban van. Amennyiben a gyógyszerész ezek mindegyikét forgalmazza, és jelentős hányadát készleten is tartja, a készletfinanszírozási problémákon túl a sűrű fogyasztóiár- és referenciakészítmény-változás miatt az elfekvő és lejárat termékek miatti veszteséget növeli. (Ennek értéke ágazati szinten 2007-ben mintegy kétmilliárd, és 2008-ban is több százmillió forint volt; összehasonlításul: az ágazat árréstömege 69 milliárd forint/év.) Ellenkező esetben a betegnek rendszeresen vissza kell járnia a gyógyszeréért.

A gyógyszerész anyagilag ellenérdekelt a helyettesítésben, ugyanis az olcsóbb gyógyszer expediálása kisebb érvényesíthető árréstömeget jelent, és ennek ellentételezésére a kormány semmilyen mechanizmust nem működtet. Ugyan éveken keresztül folyt az egyeztetés egy ösztönző rendszer bevezetéséről (vagy legalább az ellenérdekeltség megszüntetéséről), azonban erre mind ez idáig nem került sor. Pedig a nemzetközi példák azt mutatják, a generikus programban elért eredményeket hosszabb távon csak a gyógyszerészekkel való együttműködés keretei között lehet megőrizni.

A gyógyszerész tehát érdekelt abban, hogy a jelenlegi szabályozás több ponton is változzon, ehhez azonban nemcsak a piac többi szereplőjének (legalább hallgatólagos) támogatását kell megszereznie, hanem a politikáét is. A készletezés problémáinak megoldását jelenthetné (és ezzel a betegellátás színvonala is nagymértékben javulhatna), ha a generikus terápia kialakításában is részt vehetne, és valódi döntési pozícióba kerülhetne, mert most az orvosok és a betegek (közvetve a gyárak) gyógyszerhasználati döntéseihez kell igazodnia. Ebben előrelépést hozhat a gyógyszerészi gondozás bevezetése és a nemzetközi szabad néven történő gyógyszerrendelés térnyerése. Készletátértékelési és lejáratos veszteségeit mérsékelheti, ha a referenciaárak nem negyedévente, hanem félévente változnak. Ezzel lényegében valamennyi gyógyszerpiaci szereplő egyetért, és a betegnek is ehhez fűződik érdeke. Fontos lépés lenne a helyettesítés ellenérdekeltségének a megszüntetése is. Ehhez a törvényi felhatalmazás megszületett, most már csak a kormány döntése és a megfelelő finanszírozási technika kidolgozása várat magára.

A sorozat előző része csatolva található.