Nyomtatható változat

2009. április 20.

Út a gyógyszerészek foglalkozás-doktori címéig

A foglalkozási doktori cím a szakma régi kívánsága volt.

Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadta az ún. egészségügyi salátatörvényt, melyet a Magyar Közlöny 2008. évi 187. számában, december 23-án „Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról” elnevezéssel, 2008. évi CVI. sz. törvényként hirdettek ki.

A törvény több ponton is meghatározó módon érinti a gyógyszerészetet. Ezek közül kiemelkedik a gyógyszerészek számára adományozott foglalkozási doktori cím.

A törvény szerint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 63. § (6) bek. az alábbiak szerint módosul: „Az orvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, az állatorvosok, a jogászok oklevele doktori címet tanúsít. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. pharm., dr. vet., dr. jur.”

A 63. § (8) bek. szerint: „Azok, akik (…) az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi CVI. törvény hatálybalépése előtt magyar felsőoktatási intézményben gyógyszerészi oklevelet szereztek, jogosultak az egyetemi végzettséget igazoló doktori cím (amelynek rövidített jelölése: dr. pharm.) használatára.”.

A gyógyszerészet egyetemi oktatásának kezdete Magyarországon a Mária Terézia által 1769-ben alapított Nagyszombati Egyetem orvoskarához kapcsolódik, ahol orvos- és gyógyszerészképzés is folyt. 1869-ben vezették be a „Doctor pharmaciae” fokozatot. Az időközben Budapestre költözött egyetem mellett Kolozsvárott 1872-től képeztek gyógyszerészeket, a trianoni döntést követően pedig 1921-ben Szegeden is elindult a gyógyszerészképzés. A korábban kétéves képzést követően 1940-ben kezdődött meg a 4+1 éves gyógyszerészképzés. 1955-ben és 1957-ben megalakult az önálló Gyógyszerésztudományi Kar Budapesten és Szegeden, majd 1987-ben született döntés az ötéves gyógyszerészképzés bevezetéséről. Ma Magyarországon mind a négy orvosegyetemen folyik gyógyszerészképzés.

A foglalkozási doktori cím a szakma régi kívánsága volt.

Először a múlt század negyvenes éveinek elején az akkori képzési reformhoz kapcsolódóan merült fel a doktori cím megadása, melynek fő kezdeményezője Mozsonyi Sándor professzor. A korabeli dokumentumok ma már nem lelhetők fel, de a visszaemlékezések szerint a kezdeményezés azért nem sikerült, mert az egyetemen még nem volt önálló gyógyszerésztudományi kar. A gyógyszerésztudományi karokat a múlt század ötvenes éveiben ugyan létrehozták, viszont az akkori politikai helyzetben a gyógyszerészdoktori cím adományozása szóba sem kerülhetett.

Ezt követően a rendszerváltozásig több alkalommal újólagos kezdeményezésre kerül sor. 1982-ben a Magyar Gyógyszerészeti Társaság (MGYT, a jelenlegi Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság jogelődje) a gyógyszerészképző egyetemekkel közösen kezdeményezi a foglalkozási doktori cím adományozását. A kezdeményezésben kiemelkedő szerepet játszik a két egyetem részéről dr.Zalai Károly és dr. Selmeczi Béla, az MGYT vezetéséből dr. Nikolics Károly és dr. Stenszky Ernő. A következő kezdeményezés – még a múlt század nyolcvanas éveinek közepén, az ötéves képzés bevezetésével párhuzamosan – úgyszintén az előző személyek nevéhez kapcsolódik. Majd néhány évvel ezelőtt újra komoly formában vetődött fel a doktori cím kérdése, amit a szakmában már többen is felkaroltak. A Magyar Gyógyszerészi Kamara, az MGYT, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége és a Magyar Gyógyszerész Egyesület egyaránt sajátjaként kezelte az ügyet és a gyógyszerészi szakmai, érdekvédelmi szervezetek mellett az immár négy gyógyszerészképző egyetem is bekapcsolódott az előkészítésbe. Voltak, akik az akadémiai kapcsolatépítést vállalták, mások a felsőoktatási intézmények egyetértését szerezték meg, ismét mások az államigazgatásban és a politikai életben lobbiztak a támogatásért. A téma éveken keresztül napirenden volt. Több változat is kidolgozásra került és különböző variációk készültek a felsőoktatási törvény módosítására. Foglalkozott a kérdéssel a Felsőoktatási Tudományos Tanács, volt egyetem, ahol szenátusi döntés is született a doktori címről. Volt szó arról, hogy a doktori cím adása 11. és 12. szemeszter (6. évfolyam) sikeres végzéséhez legyen kötve. Más változat(ok) szerint a korábban végzettek közül azoknak járt volna a doktori cím, akik az ötéves képzésben vettek részt, illetve költségtérítéses továbbképzéshez, sikeres vizsgához és doktori dolgozat készítéséhez kötötték volna a cím elnyerését. A javaslatok között volt olyan is, amelyet kidolgozói még a törvénymódosítás parlamenti fázisában is preferáltak.

A különböző kezdeményezések végül 2008 őszén „összeértek” és sikerült politikai támogatást szerezni a most elfogadott változathoz, melyért a gyógyszerészeti szervezetek közül elsődlegesen a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Gyógyszerésztudományi Társaság szállt síkra. Az Oktatási és az Egészségügyi Minisztérium közösen képviselt álláspontjaként az egészségügyi salátatörvény tervezetébe a parlament által később elfogadott (és fentebb idézett) változat került, melyet az előterjesztő dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter az alábbi indoklással látott el:

„A tervezet a gyógyszerészek esetében – nemzetközi példákra is figyelemmel – az egyetemi végzettséget igazoló doktori cím használatának biztosítására tesz javaslatot. Az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemeken (az egészségügyi felsőoktatási intézményekben) az általános orvosi és a gyógyszerészi képzés hasonlóan magas színvonalon, a curriculumok tekintetében adott esetben közös követelmények alapján történik. Indokolt ezért a hasonló képzést tanúsító oklevelek hasonló címhasználatra jogosító jellegének törvényi rögzítése, hozzásegítve ezzel a gyógyszerészeket a képesítésük alapján őket megillető társadalmi megbecsülés megfelelő növekedéséhez.

A gyógyszerészeknek a doktori cím használatára vonatkozó kezdeményezést valamennyi gyógyszerészképzéssel foglalkozó egyetem illetékes tanácsa, továbbá a gyógyszerészi szakmai kollégiumok, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és az illetékes fórumok megtárgyalták, és a javaslatot támogatták. Ugyancsak támogatja a cím megadását a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya is.

Jelenleg Magyarországon – a művészeti jellegű képzéseket nem tekintve – összesen hat területen van ún. osztatlan képzés, ebből három az egészségügy területén. A hat osztatlan képzésből négy hivatásterületen a végzettek doktori címet szereznek (állatorvos, orvos, fogorvos és jogász). Indokoltnak tűnik, hogy az egészségügy területén a másik két osztatlan képzéshez hasonlóan a gyógyszerészi végzettség is tegye lehetővé a doktori cím használatát.

Szakmailag a kérelem teljesítését az is indokolja, hogy egyre jelentősebbé válik a gyógyszerészek által történő gondozás. A gyógyszerészi gondozás (pharmaceutical care) gondolata az 1990-es évek elején erősödött fel az International Pharmaceutical Federation (FIP) kezdeményezésére, hivatkozva a gyógyszertár és a gyógyszerész különleges szerepére a népegészségügy – amely a társadalmi közjavak egyike – helyzetének javításában. A gyógyszertárban a lakosság 5-6%-a fordul meg naponta, több mint az összes egészségügyi intézményben együttesen. A magasan képzett szakszemélyzet – bejelentés nélkül – bármikor elérhető, így ideális intézmény az egészségnevelési tanácsadásra, a rizikófaktorok ismeretében a betegség korai felismerésében és az időbeni orvoshoz irányításban.

Összességében a ’gyógyszerészi gondozás’ egy olyan betegellátási rendszer, amely folyamatosan nyomon követi a kezelés folyamatának rövidtávú eredményeit, és a terápia hatékonyságának érdekében segít a korrekcióban. A fogalom multidiszciplináris együttműködést feltételez a csoport tagjai: beteg, családorvos és gyógyszerész között.

A képzési feltételek hasonlóságán túl a gyógyszerészeknek a prevencióban illetve a gyógyító folyamatban való aktív részvétele is alátámasztja a doktori cím megadásának indokoltságát.”

A tervezet országgyűlés elé terjesztését követően széleskörű diskurzus bontakozott ki a kezdeményezésről, melyben a gyógyszerészi szervezetek a korábbiakban e témában kialakult együttműködés szerint vettek részt. Meg kell említeni, hogy a javaslat visszavonását célzó kormánypárti képviselői módosító indítvány is született (az MSZP oktatáspolitikai munkacsoportjából), melynek célja – a képviselő személyes közlése alapján – az volt, hogy egy olyan időszakban, amikor mindenki csak az adótörvényekkel és a költségvetéssel foglalkozik, minden parlamenti képviselővel tudatosítsa az előterjesztés tényét és lényegét. Tény, hogy a módosító indítvány miatt az Országgyűlés egészségügyi szakbizottsága külön is foglalkozott a gyógyszerészek foglalkozásdoktori címével és teljes körű konszenzusra jutott: párthovatartozás nélkül valamennyi képviselő kiállt a kormány-előterjesztés mellett. A módosító indítvány az MSZP parlamenti frakcióülésén is külön napirendként szerepelt és a frakció többségi szavazással a foglalkozásdoktori cím megadása mellett voksolt. A történeti hűség kedvéért meg kell említeni, hogy ezután a módosító indítvány beterjesztője – korábbi személyes ígéretének megfelelően – a kezdeményezését visszavonta. Úgyszintén meg kell említeni, hogy a törvényjavaslat parlamenti vitájában valamennyi parlamenti párt a doktori cím megadása mellett érvelt. A viták során meghatározó jelentőségű volt az Egészségügyi és Oktatási Minisztérium továbbá néhány parlamenti képviselő (különösen dr. Schwarcz Tibor) nyílt kiállása a foglalkozásdoktori cím megadása mellett.

A foglalkozásdoktori cím használatának joga tehát 2009. január 1-ét követően valamennyi, magyar egyetemen korábban végzett vagy ez után diplomát szerző gyógyszerészt a törvény erejénél fogva megilleti. Az ezt követően diplomázó hallgatók gyógyszerésszé avatásukkor – az orvosokhoz, jogászokhoz hasonlóan – eleve ennek megfelelő diplomát kapnak, ami feljogosítja őket a címhasználatra és amelynek birtokában kezdeményezhetik a névváltozás átvezetését az okmányirodákban. Azok viszont, akik a törvény hatályba lépését megelőzően szerezték meg a diplomájukat, joggal várhatják el, hogy megfelelő egyetemi okmánnyal rendelkezzenek, illetve az okmányirodán a névváltoztatást kérésükre átvezessék. Emiatt a törvény elfogadásának másnapján a Kamara levélben fordult dr. Gyenesei István önkormányzati miniszterhez, melyben kérte, hogy az okmányirodák számára a megfelelő eljárásrendet a minisztérium mihamarább dolgozza ki, és erről – a gyógyszerészek tájékoztatása céljából – értesítse a Kamarát is. Az okmányirodák január első napjaitól ezt a feladatukat zökkenőmentesen végzik. Továbbá a teendők megbeszélése és összehangolása céljából a Kamara egyeztetést kezdeményezett a gyógyszerészképző egyetemek dékánjaival is. Az első megbeszélést december 16-ra hívtuk össze, amely a vasutassztrájk miatt meghiúsult. A Kamara azt szerette volna elérni, hogy a doktori oklevelek kiadását illetően a négy gyógyszerészképző hely egységes eljárásrendet alakítson ki. A kezdeményezés része volt továbbá, hogy a négy gyógyszerészképző hely és a gyógyszerészi szervezetek közös szervezésében, megfelelően ünnepélyes keretek között (összevont kari tanácsülés keretében) kerüljön sor az első doktori oklevelek átnyújtására. Többszöri egyeztetést követően e kérdésben is megegyezés születet, és erre az alkalomra kerül sor április 19-én az Országházban.

A különböző konzultációk során több alkalommal felvetődött a kérdés, hogy akik korábban egyetemi doktori fokozatot szereztek, milyen módon tudják ezt megkülönböztetni a foglalkozásdoktori címtől? Az egyetemi doktori cím hivatalos rövidítése a „dr. univ.”, a foglalkozásdoktorié a „dr. pharm.”; a különböző dokumentumokon, névkártyákon adott esetben mindkét megnevezés feltüntethető.

Budapest, 2009-04-19

Dr. Hankó Zoltán

a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke