Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2010. február 24.
Sem az orvosi egyetemen, sem a rezidensi időszakban nincs vizsgához kötött injekció, infúzió - Magyar Nemzet

DR. CSIBA GÁBOR

Megint zöld zászlók lobogtak az egészségügyi intézményeken a betegek világnapján. Jó volt tudni, hogy az ország 60 intézménye csatlakozott a felhíváshoz, és nagyon sok egyéb szervezet nyilatkozatban támogatta az akciót. Szomorú volt viszont, hogy voltak intézményvezetők, akik arról írtak, hogy a célokkal és a demonstrációval egyetértenek, de nem merik kitenni a zászlót, mert félnek a retorziótól. Akik pedig nem jeleztek, és nem is tették ki a zászlót, azok remélem, egyetértenek az akcióval.

Márpedig a döntéshozókat (jelenlegi és jövőbelieket) emlékeztetni kell nehézségeinkre. Mik ezek? 2006 óta az úgynevezett konvergenciaprogram miatt folyamatosan pénzt vonnak ki a rendszerből, 250 milliárd forinttal kevesebb volt 2009-ben az egészségügyi alap kiadása, mint 2006-ban. A 2009-es, kórházi szövetségek-kormány közötti megállapodás eredményeit nagy diadallal propagálja az egészségügyi ágazat.

Csak azt felejti el, hogy ha ezek a kórházi szövetségek - példa nélküli módon - nem fogtak volna össze, és nem demonstráltak volna, akkor a 2010-es költségvetés 62 milliárd forinttal lenne szűkebb, mint a 2008-as. A demonstráció, megállapodás eredményeként "már csak" 24 milliárd forinttal kevesebb, mint a 2008-as büdzsé, ráadásul ezt is megterhelték egy 10 milliárdos kiadással, amelyet a betegellátásra szánt pénzből bérkiegészítés formájában adnak a dolgozóknak. A kettő együtt 34 milliárd forint, ennyivel kevesebb pénz jut ebben az évben a gyógyításra, mint 2008-ban. Tegyük hozzá: a megélhetési költségek milyen nagymértékben nőttek 2009-ben (áfa, infláció stb.).

S amikor a problémák jó szándékú feltárását tervezzük, akkor méltatlan, személyeskedő reakciók jelennek meg az Egészségügyi Minisztérium közleményében. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület szervezte a zöld zászlós akciót, mégis az Egészségügyi Minisztérium közleménye a szervezet vezetőjét (személyemet) szánalmas és ostoba módon, személyeskedő hangnemben inzultálta. Dr. Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szintén személyemet vette célba azzal, hogy politikai síkra terelem és kampánycélokra használom a betegellátás problémáit. Sem jelöltje, sem kampánystratégája nem vagyok az ellenzéki pártoknak, tehát "politikai síkra terelés" nem áll módomban és szándékomban, ugyanis ez már megtörtént. Akkor, amikor az MSZP miniszterelnök-jelöltje ideológiai részrehajlással vádolta a magyar orvosokat. Közbevetőleg: ennek jó ellenpéldája vagyok én, mert traumatológusként 1994-ben két kezemmel gipszeltem be Horn Gyula csuklóját az emlékezetes balesete után.

Kökény Mihály azt mondja: nem szabad az egészségügyet politikai kampánycélokra felhasználni. Érdekes... Egy kampány során a kormányzó erőknek meg kell mutatni eredményeiket, tehát a kampány témájává kell tenni a területet. Meglátásom: azért akarja a szőnyeg alá söpörni a témát, mert ő is tudja, az elmúlt időszakban semmilyen eredményt nem ért el az egészségügyi kormányzat. Vagy ha igen, az olyan, amivel nem tanácsos büszkélkedni. A mai magyar egészségügyben a fejlesztések hiányán kívül a leglényegesebb probléma az, hogy a működtetéshez szükséges pénz a tb-kasszában kevés, és ennek a pénznek a folyamatos csökkenése és hiánya az, amit én eredménytelenségnek nevezek.

Több pénz kell az ellátáshoz! Lehetetlen az, hogy 2 millió ember tömegközlekedésére (BKV) több jusson (330 milliárd forint) 2009-ben, mint 10 millió ember aktív kórházi fekvőellátására (325 milliárd forint).

De beszéljünk a tiltakozás másik céljáról, amely természetesen a pénztelenségből következik, hívhatjuk azt "teljesítményvolumen-korlátnak" is. Hosszabbak a várólisták, nehezebben jutnak a betegek az ellátáshoz, csorbát szenved a minőségi betegellátás. Lehet, hogy ezt a statisztikákból, különböző jelentésekből így nem lehet vagy nem tudják kiolvasni, de valójában el kellene jutni a betegekhez, az ő véleményüket kell megkérdezni erről, és ennek birtokában nyilatkozgatni.

Milyen megoldást talál a tárca a várólisták szabályozására? Rendeletet, amely meghatározza az ellátási sorrendet. Lesz most már sürgős beteg, és lesz elsődleges beteg. Csak azt nem tudom, mi lesz a "csak beteg" ellátásával.

Közben itt van a teljesíthetetlen minimumrendelet - miért pont most kellett ezt életbe léptetni, amikor tudjuk, hogy a kórházak anyagilag nem képesek, a kivéreztetett önkormányzatok pedig nem tudják a minimumrendeletnek megfelelően felszerelni az intézményeiket? A pénztelenség másik következménye a betegellátók helyzete.

Egzisztenciálisan bizonytalan és fizikailag is veszélyeztetett környezetben dolgoznak az egészségügyiek. Ugyanúgy érintik a leépítések, a pénzügyi megszorítások őket, s ha tiltakoznak, mindig a hivatástudatot és "az egészségügy más" szlogent kapják válaszként. Minapi történet: kórházamban önkívületi állapotban egy beteg túszul ejtette betegtársát, tört, zúzott, késsel fenyegetőzött, csak a hatóság segítségével lehetett megfékezni. Komoly veszélyben forgott a nővérek és orvosok élete. És még ideológiai részrehajlással is vádolnak minket! Haladéktalan jövedelemnövekedés kell az ellátóknak, de miből? A BKV-nál miből jutott összességében sok-sok milliárdos végkielégítés egyeseknek? Abból.

A napokban újabb rendelet (ha pénz nincs is, legalább rendelet legyen) teszi lehetetlenné a betegellátást, veszélyezteti a betegeket, keseríti meg a betegellátók életét. Nevezetesen: március 1-jétől az úgynevezett OKJ-s végzettségű (legmagasabb képzettségű) nővérek nem köthetnek be infúziót, nem adhatnak vénás injekciót, nem vezethetnek fel katétert, gyomorszondát (tegnap a szakminiszter a tiltakozás hatására bejelentette, hogy változtatnak a rendeleten - a szerk.). Fentiek elvégzését egy licencvizsga megszerzéséhez köti a rendelet. Csak azt nem határozza meg, hol, mikor, milyen tananyag mellett lehet ezt megszerezni. Típusos példája ez az intézkedés annak, amikor olyan emberek hoznak rendeletet, akik évtizedek óta nem láttak közelről beteget, nem vettek részt az ellátásban. Íróasztal mögött találják ki a jövőt! Nem az a baj, hogy egy joghézagot akarnak megszüntetni, hanem az, hogy majd leáll az ellátás, az orvosoknak kell az eddigi nővérfeladatokat végezni, sem idejük, sem végzettségük nem engedi ezt. Ha eddig nem tudta volna a rendeletalkotó, akkor most tájékoztatom: sem az orvosi egyetemen, sem az azt követő rezidensi szakképzési időszakban nincs vizsgához kötött injekció, infúzió, "beadásképzés". Azt a gyakorlatban sajátítják el kollégáink. Tehát ha komolyan vesszük a rendeletet, akkor az orvosok sem adhatnának be mert nincs vizsgájuk - injekciókat. Magam részéről, ha szükségem lenne rá, inkább egy 20 éves tapasztalattal rendelkező nővértől szeretnék injekciót kapni, mintsem egy két éve végzett orvostól.

Ezért, és csakis ezekért emeltük fel újra a zöld zászlót, hogy felhívjuk a figyelmet az egészségügyi ellátás ellehetetlenített helyzetére. Hogy a jelenlegi és a majdani döntéshozók meghallják hangunkat - a jelenlegiektől már nem várok semmit, a majdaniakban pedig nagyon bízom.

A szerző a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója; a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél