Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2015. december 09.
A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetői voltak a GYKTN szombat délelőtti vendégei

A szombat délelőtti összejövetel előadói egyaránt a biztonságos gyógyszerellátás fontosságát és a kamarával való példaértékű együttműködést hangsúlyozták.

A szombat délelőtti program dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd átadta a szót dr. Szabó Sándornak.
A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetői voltak a GYKTN szombat délelőtti vendégeiA tiszteletbeli elnök beszédében hangsúlyozta, sikeresnek mondott ciklust zártak le, majd röviden visszaemlékezett az indulás éveire. Mára már jól halad a szakma erkölcsi és anyagi rehabilitálása. „A következő ciklusra reményt adhat, hogy kölcsönös bizalmi viszonyt ápolunk az egészségügyi kormányzattal, ahogy azt az államtitkár úr is megjegyezte pénteki előadásában” – hangzott el.

Ezt követően a kitüntetések átadása következett: dr. Horváth-Sziklai Attila olvasta fel a méltatásokat, majd dr. Hankó Zoltántól vehették át a díjakat a jutalmazottak. (Nevüket külön cikkben soroljuk fel.)

Az első előadó dr. Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója volt, aki előadását az intézményi átalakításokkal kezdte. Az átalakítást részletekbe menő felmérés előzte meg. Mint ismeretes, a tiszti gyógyszerészi szolgálat az ÁNTSZ-től az OGYÉI-be került és a korábbi megyei rendszer helyébe regionális szerveződés lépett. Erre egyebek mellett azért volt szükség, mert a megyei rendszerben a tiszti gyógyszerészekre egyenlőtlen terhelés hárult. Továbbá nem volt egységes az ellenőrzési rendszer. A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataSzót ejtett a korábbi, nem éppen kiváló munkakörülményekről, és egyéb problémákról is. Az új rendszer bevezetésével a teljes gyógyszerlánc egységes felügyeleti rendszere megvalósult, így jobban meg lehet felelni a célnak – ez pedig a betegbiztonság. A továbbiakban bemutatta az új rendszer felépítését, az egyes egységekre háruló feladatokat. Majd ismertette az egyes régiókat, amelyek nem a megyék közigazgatási határain alapulnak – viszont így egyenlőbbé tehető a tiszti gyógyszerészek terhelése, illetve egységesítve lett a munkájuk. A tárgyi feltételek javulására is kitért, ami megkönnyíti a gyógyszerészekkel való kommunikációt. Felhívta a figyelmet arra, hogy várják a fiatalok jelentkezését a tiszti gyógyszerészi feladatok ellátására.

Szót ejtett a jövőbeli terveikről és céljaikról is. Ilyen például elektronikus chek-list és online gyógyszertári adatbázis létrehozása, a transzparencia javítása, illetve amit csak lehet, mindent elektronikus útra próbálnak terelni. Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos teendők újragondolása is terveik között szerepel. 2017-től várhatólag elérhető lesz az e-Gyógyszerkönyv és 2018-ra hatályba léphet az új FoNo. A jövőben különféle képzéseket indítanak, illetve konferenciákat szándékoznak tervezni, az első saját szervezésű ilyen jellegű összejövetellel hamarosan debütálnak.

Többször hangsúlyozta, nem a szankciók pártján állnak, hanem segítséget akarnak nyújtani. A főigazgató asszony példamutatónak nevezte a kamarával történő együttműködést. A további közös munka eredménye lehet, hogy a 2016-os Patikanapot vélhetőleg együtt rendezik meg – hangzott el.

Az előadás után dr. Pozsgay Csilla és dr. Hankó Zoltán az OGYÉI és az MGYK közötti együttműködési megállapodást írták alá a gyógyszertárak létesítésére és működtetésére vonatkozó határozatok átadásának eljárásrendjéről.

Dr. Horváth-Hutás Tamás országos tiszti főgyógyszerész következett ez után, aki először egy összefoglaló ábra segítségével osztotta meg a részvevőkkel az ellenőrzésekkel kapcsolatos fontosabb adatokat. Mint megtudtuk, 4033 gyógyszerforgalmazó helyet ellenőriznek. A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataElőadása további részében a regionális irodák működéséről adott tájékoztatást, amelyek munkaidőben mindig elérhetők – ezzel is javítva a gyógyszerészek és a hatóság közti kommunikációt. Úgy látja, az átszervezés eredményeképpen kiegyensúlyozottabb állapot, egy egységes szempontrendszer jött létre. Kitért a régebbi és az új rendszerben használt tiszti gyógyszerész és főgyógyszerész fogalmak tisztázására is. Míg a kollégáik korábban elszigetelten dolgoztak, most megoldották, hogy rendszeresen találkozzanak. Mindezeknek a változásoknak köszönhetően az ügyintézés egyértelműbb, könnyebb lett. Végezetül a kamarával való együttműködést méltatta, ennek szép példájaként említette a Belső minőségügyi kézikönyv tartalmi egyeztetését.

Ezt követően dr. Bidló Judit OEP főosztályvezetője tartotta meg előadását, amely az OEP informatikai rendszerének a megújításáról szólt. Erre egy uniós pályázat elnyerésének segítségével nyílt lehetősége az intézménynek. A gyógyszertári elszámoló rendszer megújítására egyebek mellett azért is szükségük volt, mert kiemelten fontosnak tartják a gyógyszerészekkel való kapcsolattartásban. Kitért arra is, hogy az egészségügyben a gyógyszerészet az, ahol a legfejlettebb az informatikai rendszer, és erre büszke lehet mindenki.

A fejlesztés több területen is megkönnyíti a munkát, ezzel kapcsolatban elsőként a különféle szerződéses kapcsolatok felülvizsgálatát említette. A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataA másik terület a vényelszámoló és jelentő rendszer – olyan informatikai rendszert akartak kifejleszteni, ami modulárisan működik, rugalmasan változtatható, így számos ellenőrzést segítő funkcióval rendelkezik. Mindezek mellett pedig alkalmasnak kellett lennie az e-receptek fogadására is.

Az új rendszer mindenki számára előnyökkel jár. A betegeknek azért, mert az elektronikus pénztárcát napra készen kezeli, rugalmasabb lesz, a gyógyszerbiztonság pedig növekedik. A szolgáltatóknak (gyógyszertáraknak azért), mert az elszámolási kockázatok jelentősen csökkennek, a rendszergazdáknak pedig lesz egy átlátható fejlesztési dokumentációja. Az új rendszer éles indulásának tervezett időpontja 2016. január 1. „De először ez csak az OEP belső moduljait érinti, a gyógyszertárakban április környékén kerül majd bevezetésre”. Ezt megelőzően a szükséges tájékoztatást az OEP – a kamarával együttműködve – a gyógyszerészeknek biztosítja.

A délelőtti program végén a Galenus Kft. igazgatója a tavalyi fotó- és művészeti pályázatokon díjat nyert, valamint a Patikanap szervezésében kiemelkedő kollégáknak odaítélt kitüntetéseket ismertette, amiket dr. Hankó Zoltán adott át.

mgyk.hu

Fotó: dr. Nagy Vilmos 



A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataA cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetői voltak a GYKTN szombat délelőtti vendégei
A cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetői voltak a GYKTN szombat délelőtti vendégeiA cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataA cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozataA cél a biztonság – Az OGYÉI és az OEP vezetőinek beszámolóival folytatódott a GYKTN rendezvénysorozata

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél