A vándorgyűlés szombati napjának második blokkjában folytatták a gyógyszerészet aktuális problémáinak megvitatását. A moderátor dr. Torma Ádám volt.
Elsőként dr. Sohajda Attila kapott szót, aki „A gyógyszertárak gazdálkodása – a gyógyszertári ágazat forgalmi és gazdálkodási adatai” címmel tartott előadást. Mint mondta, minden évben el szokták végezni a KSH adatai alapján a gyógyszertárak helyzetének az elemzését. Így történt ez 2022-ben is, amikor a 2021-es adatokat dolgozták fel. A feldolgozások eredményeit a Gyógyszerészi Hírlapban szokták közzétenni. A továbbiakban ebből adott ízelítőt, többnyire nem is abszolút számokkal, hanem inkább a változások tükrében, trendeket elemezve mutatta be az egyes jellemzőket. Ezek összegzéseként elmondta, hogy a gyógyszertári vállalkozások koncentrációja tovább nőtt, a forgalom és árréstömeg emelkedés arányos volt 2021-ben. Tovább javult ugyanakkor a készletek és a szállítási tartozások aránya, a személyi ráfordítások emelkedtek, de így se tudták a nemzetgazdasági átlagot követni. Az adózott eredmény 8 százalékkal nőtt, de továbbra is probléma a kis gyógyszertárak helyzete – ezek közül minden ötödik a támogatás ellenére veszteséges vagy közel nullás. Ezek rentábilis működésének biztosítása egészségpolitikai érdek is.
Dr. Süle András következett ezután „A klinikai gyógyszerészet aktuális kihívásai” című előadásával. Bevezetőjében az országos tenderek kérdéskörét boncolgatta, és feltette a kérdést: hogyan működhet ez a gyógyszerek esetén. Kitért az ezzel kapcsolatos gondokra, illetve azok megoldására is. A következőkben a gyógyszerhiánnyal kapcsolatos kérdések kerültek fókuszba. A hiány definíciója kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy mikor is beszélhetünk valódi hiányról, és melyek azok a tényezők, amik fokozzák. A továbbiakban a klinikai gyógyszerészet és a klinikai gyógyszerészek feladatairól szólt, majd kitért a gyógyszerelésekhez kapcsolódó tévesztésekhez is. Bemutatta, hogy a gyógyszerelés folyamán mely pontokon történhet tévesztés. Végezetül a tévesztések kikerülésére javaslatot is tett.
„Az alapellátási orvosi ügyeletszervezés első tapasztalatai és kihatása a gyógyszertári ügyeleti rendszerre” címmel dr. Ujházi László zárta az előadások sorát. Miután konkrét adatokkal is alátámasztva bemutatta az új orvosi ügyeleti rendszert Hajdu-Bihar vármegyében, feltette a kérdést: Hogyan kapcsolódik mindehhez a gyógyszertári ügyelet? Mint mondta, az idő rövidsége miatt még kevés tapasztalatuk van és várják az orvosok véleményét, javaslatait is. Ezzel együtt a gyógyszertári ügyeleti rendszer és gyakorlat gyökeres átalakítása elkerülhetetlen.
Az előadások után kerekasztal-beszélgetés és fórum következett, ahol a gyógyszerészet megoldásra váró feladatairól esett szó. A kerekasztal részvevői dr. Hankó Zoltán, dr. Rádai Tamás, dr. El Koulali Zakariás, dr. Újházi László és dr. Horváth-Sziklai Attila voltak. A résztvevők a fórumot megelőzően írásban adhatták le kérdéseiket, de lehetőség volt szóban is feltenni azokat. A kérdések egy része a hiánycikkekkel volt kapcsolatos, de elhangzottak a tiszti gyógyszerészi ellenőrzésekkel kapcsolatban is. A gyógyszerreklám és a magidíj kérdésköre is szóba került, ahogy a bevizsgálásokkal kapcsolatos gondok is. Az ügyelet se maradt ki és a GYSE felírással kapcsolatos anomáliákra is választ vártak.
A fórumot követően dr. Hankó Zoltán zárszava következett. „Márciusban újrakezdtük” – mondta a kamarai elnök utalva a rendezvény mottójára. Az elmúlt három évtized több ilyen újrakezdést is hozott – emlékezett vissza. Annak a reményének is hangot adott, hogy az az érdeklődés, ami a vándorgyűlés résztvevői részéről tapasztalható volt, elkötelezettséggé fog alakulni. Erre az elkötelezettségre az elkövetkező időszakban nagy szükség lesz – hívta fel a figyelmet. Az előttük álló munkákhoz sok erőt kívánt mindenkinek. „Küzdeni mindig, feladni soha” – e szavakkal zárta a vándorgyűlést.
mgyk.gyh
Fotó: Dr. Nagy Vilmos