Elmúlt kedden délelőttre sajtónyilvános kerekasztal beszélgetésre hívott egy jó nevű, gazdasági kutatásokat végző intézet egészségkutató részlegének általam régóta tisztelt és nagyon becsült ügyvezető igazgatója. A kerekasztal beszélgetés apropója egy idén áprilisban a cége által végzett patikai kutatás eredményeinek megvitatása volt, a kutatás összegzését 35 oldal terjedelemben előző nap megkaptam. A kutatás  elsődlegesen az árrés-tömeg változásokkal (ezen belül is a generikus program, a vaklicit és az árrés átrendezés hatásával a patikai árrésre), a létszámrendelet várható hatásaival és a tulajdonosi struktúra változással foglalkozott, s arra volt kíváncsi, hogy mindezekről miként vélekednek a válaszadók.

Hozzáértő barátaim már régóta mondják, hogy egy kutatás értékelésekor először azt kell megnéznem, hogy mekkora a mintaszám, reprezentatív-e a felmérés, egyértelműek-e a használt fogalmak és adekvát kérdések hangzanak-e el. Persze azt sem árt tudni, hogy független vagy szponzorált kutatásról van-e szó. S csak ezután szabad a kutatás eredményeit érdemben elemezni.

Igyekeztem az instrukciók szerint eljárni. A vizsgálat elemszámával nincs gond. Bizonytalanságot csupán az okoz, hogy a kerekasztal moderátora szerint kb. 500 gyógyszertárat kérdeztek meg, amelyek közül 230 válaszolt, az írásos összegzés szerint viszont „A Magyarországon működő mintegy 2300 patikának egytizedét, azaz 230 db-ot kérdeztünk meg meglátásairól. A kiválasztás a mintából véletlenszerű eljárással történt, ami országosan reprezentatív eredményeket adott. A válaszadási hajlandóság a téma érzékenységéhez képest relatíve magas, mintegy 50%-os volt.” Ez pedig – elfogadva, hogy a válaszadási hajlandóság 50%-os volt – 115 válaszadót jelent.

A reprezentativitás kontrollját néhány közismert adattal való összevetés jelentheti. A felmérés szerint a válaszadók 8%-a „valamilyen patika-lánc” tagja, miközben a valóságban a láncokhoz tartozó gyógyszertárak aránya óvatos becslés szerint is 20%. Marketing-célú társulás tagja mindössze 13%, miközben csupán a három nagy ismert társulás (Gyöngy Patika, Szimpatika, MGYTP) a patikák kb. 45%-át tömöríti. A válaszolók 91%-a megfelel a 2014. január 1-i tulajdonosi előírásoknak, amit – ha extrapolálunk a 2330 gyógyszertárra – kb. 200 olyan gyógyszertárat jelentene, ahol – az államigazgatás szerint 21%-ot kitevő 487 gyógyszertárral szemben – a 2014. január 1.-re előírt tulajdonosi arányok nem megfelelőek. „Bevásárlóközpontban csak minden századik patika található”, ami – ha igaz lenne – azt jelentené, hogy mindösszesen 23 gyógyszertár működik bevásárló központban. Megállapítható tehát, hogy reprezentativitásról beszélni nem lehet.

Kérdésként vetődik fel, hogy a használt fogalmak egyértelműek-e?  A kutatás egymástól független, önálló fogalomként kezeli a generikus programot és a vaklicitet, holott az utóbbi része az előbbinek. A generikus program, a vaklicit és az árrés-átcsoportosítás hatásaira irányuló kérdésekből kitűnik, hogy „árrés-tömeg” alakulásáról érdeklődtek, de nem került sor a közfinanszírozott (és nem közfinanszírozott) gyógyszerek árrésének, a szállítók utólagos engedményének, a generikus kompenzációnak és a szolgáltatási díjnak a nevesítésére, felmérésére és az árrés-jellegű bevételek „árrés-tömeggel” együttes kezelésére. Holott pl. 2012-ben ágazati szinten azonos volt a közfinanszírozott gyógyszerek „árréstömeg-csökkenése” a generikus kompenzációval, és idén már csupán a két utóbbinak (tehát a generikus kompenzációnak és a szolgáltatási díjnak) az ágazati összértéke a közfinanszírozott árréstömeg több mint 17%-át teszi ki. Még ennél is elgondolkodtatóbb, ha 2013 áprilisában egy patikatulajdonláshoz kapcsolódó felmérésben „a patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek” a véleményét együttesen (!) mérik arról, hogyan gondolkodnak a további tulajdonszerzésről, vagy pl. a patikaalapban való részvétel lehetőségéről. Különös az is, hogy a kutatás összeállítói nem voltak kíváncsiak sem a „személyi jogos”, sem a „felelős vezető” gyógyszerészek véleményére, hiszen a „személyi jogos” és a „felelős vezető” kifejezés a kutatásban egyszer sem szerepel. Ha a válaszadók 70%-a „többségi”, 26%-a „kisebbségi” tulajdonosa a gyógyszertárnak, 4% pedig „beosztott gyógyszerész”, nem lehet csodálkozni azon, ha 70%-a véli úgy (a részletek ismeretének hiányában), hogy nem fog tudni hozzáférni a patikaalaphoz.

Föntebb már említettem, hogy a válaszadók szerint 91%-uk megfelel a 2014. januári tulajdonosi előírásoknak, 70%-uk pedig a 2017-esnek is. A 115 válaszoló 9%-át érinti tehát közvetlenül és rövid időn belül a tulajdonosi átrendezés kötelezettsége; ez a kutatásban mindösszesen 10 gyógyszertárat jelent. Az „érintettek” véleménye a tulajdonszerzés lehetőségéről izgalmas lehetne, főleg akkor, ha tudhatnánk, hogy gyógyszerészként érintett, akinek tulajdonszerzést, vagy nem gyógyszerészként, akinek – adott esetben – értékesítést ír elő a törvény. A tíz érintett gyógyszertár „tulajdonosának vagy vezető gyógyszerészének” együtt értékelt véleménye azonban kockázatosnak tűnő vállalkozás. Úgyszintén kockázatosnak tartom az értékelést, ha a válaszolók döntő többsége (91%-a illetve 70%-a) egy számára indifferens (?) kérdésről nyilatkozik.

A fogalmak pontossága előfeltétele az adekvát kérdések megfogalmazásának. Emiatt a patikaalapra vonatkozó kérdések is csak óvatosan lehetnek értékelhetők, hiszen a részletek még nem ismertek teljes körűen. Egy kérdést mégis érdemes lehet külön is értelmezni. Ez úgy szól, hogy „A gyógyszertár-működtetés jelenlegi feltételrendszere ismeretében megítélése szerint a 2014-2017 közötti időszakban képződik-e annyi megtakarítása, amely a még hiányzó 25% tulajdoni rész megvásárlásához elegendő legyen?” A kérdés hamis feltételezésen alapul. Azt sugallja ugyanis, hogy három év alatt kell kigazdálkodni azt az összeget, amelyre a patikaalap kedvezményes hitelkonstrukciója szerint 10, a tőkealap szerint pedig várhatóan 5 év állhat rendelkezésre. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a kérdésre a válaszadók 27%-a mégis igennel felelt…

Tisztázandó lenne még, hogy független vagy szponzorált kutatásról van-e szó? A választ nem tudom, de érzésem szerint „kilóg a ló lába”. Reméltem, hogy azok a vendégjoggal vissza nem élő utalások, amelyek a múlt keddi kerekasztal beszélgetésen elhangzottak, elégségesek ahhoz, hogy a kutatási eredményeket mindenki a helyén kezelje. A történések utóéletét látva nem biztos, hogy ez megtörtént. Jó lett volna, ha olyan elemzés születik, amelynek a módszertana, fogalomhasználata, elemzési metódusa jobban átlátható és a megállapításai megalapozottabbak.

Eleve sok a bizonytalanság és a bizalmatlanság a szakmában még ma is, ezt mindannyian tudjuk. Ezt elsősorban az elmúlt évtizedek rendszerváltás mélységű szabályozási cikk-cakkjai, a nehéz gazdasági helyzet és az a hazudozás termelte ki, amelyet az elmúlt közel két évtizedben a gyógyszertárak tulajdonlásával kapcsolatban következmények nélkül lehetett folytatni. A bizonytalanság növelése helyett feladataink megoldására kellene koncentrálni. Ez szolgálná mindenkinek az érdekét.

Budapest, 2013. június 3.

Hankó Zoltán

P.s.: A kutatóintézet ügyvezető igazgatója június 4.-én reggel telefonon felhívott és kérte annak közlését, hogy a cikk harmadik bekezdésében szereplő 115-ös számmal szemben a felmérésben 230 gyógyszertár adatai szerepelnek