Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2018. március 25.
Beszámoló az elnökség márciusi üléséről

A MGYK elnöksége 2018. március havi elnökségi ülését kihelyezett ülésként tartotta a Vándorgyűlést megelőző napon, március 22. délutánján, Tatán a Kristály Imperial Hotel konferenciatermében. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az ülésen részt vett a Magyar Gyógyszerészi Kamara X. Vándorgyűlésének helyet adó és a szervezésben résztvevő Komárom-Esztergom Megyei Szervezet elnöksége dr. Schlégelné dr. Békefi Csilla elnök vezetésével, továbbá a környező megyék területi szervezeteinek vezetői is.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlAz elnökségi ülés kezdetén dr. Zalai Károly főtitkár és dr. Sándor Csaba alelnök a Kamara elnöksége nevében gratulált dr. Hankó Zoltánnak a Semmelweis Ignác-díj, valamint dr. Sohajda Attilának a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéséhez, amelyeket nemzeti ünnepünk alkalmából vehettek át. Köszönetnyilvánításában dr. Hankó Zoltán kiemelte, hogy kettőjük kitüntetésében meghatározó szerepe van az elnökségnek, a kamarai testületeknek és a tagságnak, mert a konstruktív és konszenzusra törekvő tevékenységük nélkül a Kamara vezetőit nyilván nem tüntették volna ki. Szólt arról is, hogy Balog Zoltán és dr. Pintér Sándor miniszterek a nemzeti ünnep alkalmából elismerő oklevéllel tüntették ki a Kamarát is, a gyógyszerészek EESZT bevezetésekor tapasztalt innovatív hozzáállásáért és aktivitásáét. A két miniszter által szignált oklevél egészség- és szakmapolitikai üzenete az, hogy a közpolitika respektálja és köszöni a gyógyszerészek erőfeszítéseit és helytállását.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlDr. Hankó Zoltán a napirend elfogadása után bevezetőjében köszönetet mondott a megye kamarai vezetőinek és gyógyszerészeinek az összejövetel szervezésében nyújtott segítségükért, majd az előző elnökségi ülés óta eltelt hetek eseményeiről tájékoztatott. Elsőként az Orvostechnikai Szövetség vezetőivel folytatott megbeszélést említette, amelyen a Kamara képviseletében dr. Bartus György vett részt és a fő téma az EESZT gyse-termékekre történő kiterjesztése volt. Az elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila első évfolyamos szakgyógyszerészeknek tartott előadást Pécsett. Az elnök dr. Sohajda Attilával valamint dr. Laki Tiborral Budapesten a graduális képzésben és a szakképzésben is a Kamara képviseletében vett részt. Február utolsó napjaiban több gyógyszertárból érkezett jelzés, hogy a 2017. III. negyedévi esedékes kispatikai támogatást határidőben nem kapták meg – az elnök és a Kamara igazgatója az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon járt közben a mihamarabbi folyósítás érdekében.

Dr. Nyíri László Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök az idén már 6. alkalommal megrendezett lillafüredi regionális gyógyszerész bálról számolt be. A bálon jól érezték magukat a részvevők, a méltó helyszín biztosított volt. Az IME konferenciáján dr. Hankó tartott előadást az EESZT bevezetése óta eltelt négy hónap gyógyszerészi tapasztalatairól, ugyanazon a napon dr. Horváth-Sziklai Attila a KSH által szervezett kábítószer-megelőzési konferencián képviselte a Kamarát.

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárral és dr. Ladányi Márta helyettes államtitkárral a Kamara által kezdeményezett egyeztetésen dr. Hankó Zoltán, dr. Sohajda Attila és dr. Horváth Sziklai Attila képviselte az MGYK-t. A Kamara képviselői a megbeszélésen átadták a gyógyszerészet jövőképével és a kamara cselekvési programjával kapcsolatos dokumentumot. A megbeszélés témái között szerepelt a profilrendelet jogszabályi korrekciójának szükségessége. Ezen a megbeszélésen az elnök tájékoztatta az Államtitkárság vezetőit, hogy a Kamara elnöksége ellenzi az OGYÉI által a rendszergazdáknál kezdeményezett gyógyszertári szoftver hatósági lekérdezési modul fejlesztését.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlAz idén a Than Károly ösztöndíjat 26 kórházi gyógyszerész igényelte és a megszületett döntés értelmében mindnyájan meg is kapták – hangzott el az elnöki tájékoztatás. Dr. Csóka Gabriella új munkahelyi pozíciójával való összeférhetetlenség miatt írásban lemondott az Ipari Állandó Bizottság elnöki posztjáról – az új elnököt a küldöttközgyűlésen választják majd meg. Az elnök az elnökségi ülésen méltatta a bizottság tevékenységét és megköszönte a távozó elnök munkáját. Ez után dr. Gutay Tibor vette át a szót, aki a táltosok március 2-i összejöveteléről számolt be. Mint elmondta, kb. 30-an gyűltek össze, a jó hangulatú tanácskozás vendége dr. Hankó Zoltán volt. A megbeszélés fő témája – a szokásos továbbképző jellegű beszámolók mellett – a Kamara cselekvési programjának megvitatása volt. Az egyes programpontok kibontásához a táltosok sok megfontolandó felvetéssel járultak hozzá.  „Míg korábban az előadó volt hangsúlyosabb, most inkább a fiatalok megbeszélése” – mondta dr. Gutay. A találkozó részt vett dr. Zalai Károly is. A fiatalok találkozójáról elhangzott beszámoló végén a kamarai elnök kifejtette: nem értékrendi, hanem kulturális különbségek vannak a tapasztaltabb és a fiatal (sőt a legfiatalabb) generációk között, amit a Kamarán belül megfelelően kell tudni kezelni.

A Kamara és az Egészségfejlesztés c. folyóirat szerkesztői közötti megállapodás értelmében a gyógyszerészek a jövőben megjelenhetnek a lapban, aminek több hasznos népegészségügyi vonzata is lehet. Ezt követően dr. Nagy Vilmos vette át a szót, aki a Kamara képviseletében vett részt az EFI-k részére szervezett továbbképzésen. A népegészségügyi feladatokat ellátó intézményekkel való együttműködésnek a jövőben stratégiai jelentősége lesz – fűzte hozzá az elnök. Mint mondta, dr. Szentes Tamás helyettes államtitkárral egyeztetett és véglegesítették a népegészségügyi célú együttműködés elveit és megállapodás született, hogy a gyógyszertárak részt vesznek a vastagbélszűrés programban. A Kamara az előkészítő munkában való részvételre dr. Nagy Vilmost delegálta. A tájékoztató az Egerben a Heves megyei szociális otthonokkal kapcsolatos megbeszélés említésével folytatódott, amelyen dr. Sass Pál és dr. Hankó Zoltán vett részt.

A továbbiakban az OGYÉI és a Kamara közti március 7-i egyeztetésen történtekről tájékoztatott az elnök, amelyen részt vett dr. Ladányi Márta helyettes államtitkár és dr. Kahlesz Timea az államtitkárság főosztályvezető-helyettese, az OGYÉI részéről dr. Pozsgay Csilla főigazgató, dr. Raffay Bálint főigazgató-helyettes és dr. Mike László országos tiszti főgyógyszerész, míg az MGYK-t dr. Hankó Zoltán, dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Sohajda Attila képviselte. A megvitatásra került témák között szerepelt a gyógyszertári hatósági lekérdezési modul sorsa, konkrét gyógyszertárak tulajdonosi összetételének függőben lévő vizsgálata, a gyógyszertári hatósági ellenőrzések többek által vitatott stílusa és módszertana. Szóba került a szakmai szabályok és a jogszabályi előírások megsértéséért járó büntetési tarifa-lista nyilvánosságra hozatala és egy – a Kamara által megkérdőjelezett – „lóugrásos” patikaáthelyezés ügye. Egyeztettek továbbá a hatóság és a Kamara ügyelettel kapcsolatos álláspontjait, amelyek közelítésére további egyeztetés összehívására került sor.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlA elnök tájékoztatott arról is, hogy a továbbiakban a Tisztigyógyszerészeti Főosztály az OGYÉI-n belüli átszervezéssel a dr. Raffay Bálint jogi és személyügyi főigazgató-helyettesirányításával működő Jogi és Személyügyi Főigazgatóságon belül látja el feladatait. Dr. Hankó elmondta, hogy dr. Raffay Bálint főigazgató-helyettes konstruktív együttműködésre törekszik a Kamarával és megállapodtak abban, hogy ennek érdekében az OGYÉI regionális találkozósorozatot szervez a térségbe tartozó kamarai szervezetek vezetőivel. Ennek tervezett helyszínei: Nyíregyháza, Szekszárd, Győr, Kecskemét.

Dr. Hankó Zoltán, dr. Sohajda Attila és dr. Nyiri László (mint a költségracionális munkabizottság vezetője) a Hiventures Zrt. vezetőivel tárgyaltak a patika tőkeprogram menedzseléséről és egyéb együttműködési lehetőségekről.

Dr. Gajdácsi József Zsolt helyettes államtitkárral egyeztetett dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai Attila, valamint dr. Török Krisztina OKI igazgató a vastagbélszűrésben részt vevő gyógyszertárak tevékenységének ellentételezéséről. Az elvi egyetértés megvan, ugyanakkor valószínűleg jogszabály módosítást igényel a kezdeményezés. Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be egy Velencében tartott nemzetközi konferenciáról, amely egyik gyógyszerészeket is érintő témája a gyógyszerészek szerepe a vakcinációban volt.

Az elnök ezt követően a Kamara hivatalában dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottal tartott közös sajtótájékoztatót említette. Ennek előzménye a dr. Komáromi Zoltánhoz köthető patikaliberalizációs terv volt, akit Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt árnyékkormányának minisztereként említett. Az elnök beszámolt arról is, hogy dr. Komáromi Zoltán a sajtótájékoztatót követően kifogásolta a sajtótájékoztatót és az ott elhangzottakat. A kettőjük beszélgetéséről szóló beszámoló szerint Hankó pedig kifejtette a miniszterjelöltnek, hogy a hazai gyógyszerészet még egy liberalizációt nem élne túl. A beszámoló során említésre kerültek a sztrájktárgyalások egyes ülései is.

A konkrét időponthoz nem köthető eseményekkel kapcsolatban elsőként dr. Zalai Károly számolt be a Gyógyszerészi Hírlap márciusi, illetve a tervezett áprilisi számáról. A kamarai elnök ezt követően felhívta a figyelmet arra, hogy csalók tevékenykednek, előleget kérnek egy gyógyszergyártó nevében a gyógyszertáraktól – az ügyben nyomozás folyik. Szóba hozta az EESZT most indult hírlevél-sorozatát, amit az ÁEEK a Kamara kezdeményezésére és egyetértésével indított.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlEzek után dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

A döntéshozatalt igénylő napirendi pontok közül elsőként a küldöttközgyűlés került szóba. Az MGYK elnöksége a 2018. évi I. küldöttközgyűlést 2018. május 4. péntek délutánra a budapesti Benczúr Hotelba hívta össze. Másodikként a Vándorgyűlés előkészítésével, konkrét teendőivel és a programváltozásokkal kapcsolatos tájékoztató hangzott el. A „Beszámoló az ügyeletei helyek és az ügyeleti/készenléti szolgálat formáiról az MGYK és az OGYÉI között folyó egyeztetésekről” című, dr. Sohajda Attila által jegyzett előterjesztésben az alelnök beszámolt a március 20-i megbeszélésről, amelyen a konkrét ügyeleti helyek kijelöléséről egyeztettek. Az OGYÉI a korábbi javaslatait több ponton módosította, azonban a Kamara által képviselt állásponthoz képest – az elvi alapokra visszavezethető különbségek miatt – még most is több eltérés van. Mindezzel együtt a vita lezárásakor elhangzott értékelés szerint az elnökség maximálisan respektálja az Államtitkárság erőfeszítéseit a konszenzus megteremtésére. Az elnökség önálló napirendi pontban foglalkozott dr. Pozsgay Csilla OGYÉI főigazgató kamara elnökéhez írt levelével, amelyben a főigazgató kérte a Kamarától a gyógyszertári szoftver hatósági lekérdezési modul támogatását.

Tekintettel arra, hogy az elnökségi ülés az esti órákig sem tudta az összes előre tervezett napirendi pontot megtárgyalni, megkezdődött egy soron kívüli elnökségi ülés előkészítése.

mgyk.gyh

Fotó: dr. Nagy Vilmos

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél