

Dr. Nagykáldi Attila
1941–2026
Szomorúan és határtalan fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nagykáldi Attila ebben a világban már nincs közöttünk.
1941. február 12.-én született. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban letett érettségije után a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett 1964-ben. Közvetlen ezután Esztergom-Kenyérmező Felsőfokú Vegyipari Gépész Szaktechnikumban oklevelet szerzett, majd 1973-ban gyógyszertechnológus szakgyógyszerész lett. 1972-ben védte meg doktori disszertációját: Fluidizációs alapjelenségek és szárítás vizsgálata gyógyszer-granulátumoknál.
Munkásságát Sárváron beosztott gyógyszerészként kezdte, majd Rum községben gyógyszertárvezető helyettes volt. Ezt követően a Chinoin Gyógyszergyárban volt analitikus gyógyszerész. 1968-ban került a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti intézetébe tanársegédként, ahol 21 éven keresztül részt vett az intézeti témák kutatásában, mindemellett egyéni témákat is vitt.
1989-1993 között ismét a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott minőségbiztosítóként. Ezután a Parma Produkt Kft.-hez ment hasonló munkakörben, majd 2013-ig a Phoenix Pharma fóti üzemében látta el ezt a feladatot. Ezenkívül számtalan különböző gyógyszeripari megbízásokat végzett, több kutatócsoport tagjaként is tevékenykedett.
Több tudományos közlemény szerzője, társszerzője volt, egyetemi jegyzet, tankönyv jelent meg a neve alatt. Szabadalmának címe: Eljárás gombaellenes szinergetikus gyógyászati készítmény előállítására. Tudományos előadásainak száma is jelentős.
Hitvallása szerint amilyen munkát elvállalt, azokban a szakirodalmi olvasottságát, technológus szakgyógyszerészi és vegyipari gépészeti tudását, kutatói, oktatói, gyógyszergyártási, csomagolástechnikai, gyógyszertári, gyógyszer-nagykereskedelmi tapasztalatait kívánta mindvégig a munka érdekében felhasználni és kamatoztatni.
Különleges hobbija volt a keleti szőnyegek tanulmányozása és ismerete. Kedvencei voltak a kézzel készült és csomózott keleti szőnyegek és szőtt kilimek. Ebben a témában nemzetközi kongresszusokon előadásokat tartott Isztambulban és Bakuban is.
Mély fájdalommal gondolnak rá családja, felesége, 3 gyereke, 5 unokája, pályatársai, kollégái, barátai, ismerősei, és nem utolsó sorban gyógyszerész kollégái, akiket az egyetem alatt oktatott.
Nagykáldi Veronika