A karácsonyi ünnepeket megelőzően „Évértékelő” beszélgetést folytattunk dr. Hankó Zoltán kamarai elnökkel a gyógyszerészet helyzetéről és kihívásairól.  A terjedelmes interjút több részletben tesszük közzé, elkészítésében részt vett dr. Gyarmati Kinga és dr. Bodor Áron.

II. rész

„Ha megint azt mondják, hogy majd a választások után rendezzük, már senki nem fogja elhinni.”

 

– Elnök úr, amikor azt mondtad, hogy a politika és a Kamara egyeztet egymással, de további szereplők is meghatározzák az egyeztetések eredményét, ebből a gondolatból kiindulva kérdezhetem, hogy miért nincsen árréskorrekció, vagy hogy az EESZT hogyan fejlődik vagy nem? Tulajdonképpen ennek a helyzetfelmérésnek rendeltük alá a köztestületi napokat. Azt mondtad, hogy vannak, akik ellenérdekeltek abban, hogy az árrést rendezzék.

– Nem pontosan így fogalmaztam, de tény, hogy eltérőek az érdekek. Egy kormányzati tárgyalópartnerem nemrég úgy fogalmazott, hogy „fragmentált” a gyógyszerész társadalom. Szerintem ez inkább következmény és nem alapállapot, mert a gyakorló gyógyszerészi alapérdekek azonosak. A köztestületi napokon elhangzott előadásomban és az elnöki beszámolóban is részletesen elmondtam, hogy a különböző területeken milyen kezdeményezéseink voltak és hogyan állunk a tárgyalásokkal. Ezt most hadd ne részletezzem ismét, mindkét dokumentum elérhető. Elmondtam azt is, hogy nemcsak a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságával, hanem a Miniszterelnökséggel, a Miniszterelnöki kabinetirodával, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, sőt és még az Energiaügyi Minisztériummal is kapcsolatban állunk. A szakágazati kompetencia azonban egyértelműen a Belügyminisztériumé. Az árrésrendezés is elsődlegesen a BM kompetenciája, bár ez is egy tipikusan többszereplős történet. A BM kérésére egy 2024. nyári és egy 2025. áprilisi előterjesztést követően legutoljára május 9-én adtunk le egy átfogó javaslatot. Velünk a BM-ben azóta nem volt tárgyalás róla.

– A láncok be akarják húzni a sajátjukba a szép lassan tönkre menő gyógyszertárakat. Utána viszont érdekük lesz árrést emelni, nem?

– A liberális piacgazdaságnak vannak bizonyos alaptörvényei. A tőketulajdonos a lehető legnagyobb profitra és piaci részesedésre törekszik. Ezt úgy igyekszik elérni, ahogy a szabályok lehetővé teszik és a hatóságok megengedik. Pontosabban úgy, ahogy csak lehet! A fúziótilalom és a többségi gyógyszerészi tulajdonlás a patikapiacon törvénybe foglalt rendelkezés, mégis növekednek a láncok és figyelmen kívül hagyják a gyógyszerészi kompetenciákat. Hogy mi lesz a láncok piacfoglalását követően, azt nem szeretném még végiggondolni sem, mert se nekünk gyógyszerészeknek, sem pedig a politikának ez nem lehet az érdeke. A döntéshozónak valamikor szembesülni kell a kialakult helyzettel.

Én már gyógyszerész voltam akkor, amikor a gyógyszertári központok hirtelen elkezdtek az addig olcsó béren alkalmazott gyógyszerészeiknek jobb fizetést adni, mert sorra létesültek a jogelőd nélküli magángyógyszertárak. És féltek attól, hogy oda mennek a gyógyszerészeik. Ők piacot védtek és ennek a költségeit megfizették.  Amikor piacot foglal a tőketulajdonos, ennek a haszonáldozati költségével ő is számol. De fordítva is igaz: amikor már pozícióban van, a költségeit természetesen minimalizálni fogja.

– Mint egy befektetési tételt, nem?

– Ma nem az a legfőbb problémám, hogy mi lesz, ha a piacfelosztás a láncok között befejeződik és hogy szükség lesz-e egyáltalán gyógyszerészre. Még nem tartunk itt. De már most is látom azokat a törekvéseket, hogy ahol lehet, gyógyszerész nélkül dolgozzanak. Lásd például a fiókgyógyszertárak ügyét, vagy a szakasszisztensek képzésével kapcsolatos befektetői kezdeményezéseket, mert ők olcsóbbak. Úgy hallom, felvetődött a létszámnorma csökkentése is ahelyett, hogy az előírt létszámhoz igazítsuk a szolgálati rendet. Valahol a gyógyszertárak nélküli gyógyszerellátási törekvések mélyén is meghúzódnak ilyen törekvések. Lásd az évekkel ezelőtti speditőr cégeket, a csomagküldést, vagy akár az automata-kezdeményezéseket.

A kormány és a Kamara viszonyát anélkül nem lehet reálisan értelmezni, hogy a piaci szereplőket, a társadalom igényeit és saját tagjaink egyéni motivációit nem vesszük figyelembe. Ebből a szempontból tartom jónak és a mindenkori kamarai vezetés szempontjából irányadónak, hogy két vagy három ciklussal ezelőtt önálló fejezetként épültek be az Alapszabályába a Kamara céljai és feladatai, és tekintettel a hektikus piaci környezetre, a küldöttközgyűlés azt is elfogadta, hogy akit kamarai tisztségre megválasztanak, esküt kell tennie arra, hogy kamarai tisztségviselőként nem az egyéni törekvéseit és nem különféle piaci szereplők érdekeit, hanem az MGYK Alapszabályában rögzített célokat és feladatokat próbálja meg érvényesíteni. Különben visszahívható a tisztségéből.

 – Világos, a társadalmi respektusod azért megvan.

– Mármint a gyógyszerészeké. Ezzel szemben van az a már hivatkozott felmérés, ami szerint sokan egészségügyi terméket árusító boltnak látják a gyógyszertárat. Nagyon régóta mondom, lehet, hogy nem elég érthetően, hogy az egészségügyi és a kereskedelmi értéklánc közötti egyensúlyt helyre kellene állítani. Ez a politikának, a hatóságnak és a kamarának is nagyon fontos feladata lenne. És itt nemcsak a nagy piaci aktorok nyomulásával kell számolni, hanem a belső piacszabályozási elemekkel is. Ha hátrányt szenved az, aki be akarja tartani akár a tulajdonlásra, akár a személyi jogra vagy a szakmai kompetenciákra, akár a marketingre vonatkozó előírásokat, előbb-utóbb a saját önérdekét fogja előtérbe helyezni. A Kamara eszközei ehhez nem elegendőek, ezt egyszer miniszter úrnak is elmondtam. Amióta alapszabályban rögzítettük a célokat és feladatokat, kamarai vezetőként egyszerű helyzetem van, mert amikor egy konkrét szituációban véleményt kell mondani akár egy jogszabálytervezetről, vagy bármilyen más kezdeményezésről, tisztában vagyok a kereteimmel, mert egyértelmű, amit kamaraként képviselni kell. És nem érdekel, ha önjelölt megmondóemberek azzal gúnyolnak, hogy nem vagyok elég progresszív. Szerintük. Nekem a progresszivitást a betegek és a gyógyszerészek objektív érdekének a képviselete jelenti. De a gyógyszerészek önérdekét és a rendszer érdekét harmóniába kellene hozni, mert különben rossz struktúra és rossz napi gyakorlat lesz a végeredmény.

– A politika meg azt mondja, hogy nincs pénze árrésre, mert a kórházak is el vannak adósodva és a fenntartásukhoz kell a nagykereskedők finanszírozása.

– Számomra nem az a fő kérdés, hogy a nagykereskedőktől kell-e elvenni az árrésrendezés fedezetét, vagy nem? Hanem az, hogy milyen a jelenlegi gyógyszerellátás gazdálkodási környezete. Emlékszem, 33 évvel ezelőtt a gyógyszerek fogyasztói árában kb. 33% volt a kereskedelmi árréshányad és 67% a termelői ár. Most a nagy- és kiskereskedelmi árrés a közfinanszírozott gyógyszerkörben együttesen 12-13% körüli. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi gyógyszeripar gyógyszer-kereskedelemmel szembeni érdekérvényesítő ereje nagy. És amikor nézem a nagykereskedői és a patikai árrésmegoszlási arányt, azt látom, hogy a nagykereskedők rendelkeznek nagyobb érdekérvényesítő erővel. Ebből a pozícióból oszt vissza a gyógyszertáraknak valamennyit az ipar meg a nagykereskedelem.

– Alamizsnaként?

– A saját üzleti érdekei szerint. Ennek a visszaosztásnak a mértéke több, mint a teljes gyógyszertári ágazat adózott eredményének az 50%-a. És mivel a visszaosztásban az üzleti érdekeik dominálnak, ennek van ára és aránya is. A visszaosztás döntő hányada a gyógyszertárláncok gyógyszertáraiba és a nagy forgalmú gyógyszertárakba megy. A láncok tulajdonosai pedig, tisztelet a kivételnek – egy volt államtitkár kifejezését idézve – pénzszivattyút működtetnek.

– Holott gyógyszertárláncok nem is lehetnének. És mi van a kis gyógyszertárakkal meg a szólóban működő gyógyszertárakkal?

– Az ár- és árrésszabályozás mai rendszere rossz. Ha ehhez hozzáveszem a marketing-gyakorlatot, még bonyolultabb a kép. Ha leülsz a tv elé, öt percen belül szembejön veled valamelyik lánc árelőnnyel kecsegtető gyógyszerreklámja. Már szinte több reklámot jelentetnek meg, mint a forgalomba hozók. Már az Állami Számvevőszék is felhívta erre a figyelmet, sőt három éve az Unió Bírósága is hozott egy olyan ítéletet, amely szerint az államnak lehetősége van a gyógyszerreklám-gyakorlat torzulásait korrigálni. Nem önmagában a gyógyszerreklámokkal van bajom, mert a beteget tájékoztatni kell, és ennek ez az egyik módja. Hanem a kialakult gyakorlattal. Egyébként meg olvasd el a gyógyszer-gazdaságossági törvény 17. paragrafusát és nézd meg, hogy hányan tartják be.

– Egyszer azt mondtad, hogy a gyógyszertárak működtetése az államnak semmibe sem kerül, mert amennyi a támogatott gyógyszerek árréshányadaként központi forrásból származik, ugyanannyit az ágazat befizet különféle adóként a központi költségvetésbe. Összegezve elmondható, hogy a kamarai struktúravédelem egyik hajója a gazdasági feltételek rendezése?

– Igen, mert a rossz gazdálkodási gyakorlat melegágya a rossz struktúrák kialakulásának. Ez egyébként nem öncélú küzdelem, mert a gyógyszerellátás végső célja és értelme, hogy a gyógyszerre szoruló ember hozzájusson a gyógyszeréhez és az alkalmazásához szükséges információhoz. Bárhol az országban, függetlenül attól, hogy milyen településen él és melyik gyógyszertárba megy be. És ne csak megkapja, hanem meg is tudja fizetni.

Amikor az árrésről beszélünk, akkor döntően logisztikai költségek fedezetéről beszélünk, hiszen az árrésbevétel termékértékesítéshez kapcsolódik. De nem beszélünk arról, ami ahhoz szükséges, hogy ne csak egy egészségterméket árusító bolt legyen a patika, hanem olyan egészségügyi szolgáltató, ami a gyógyszer- és ellátásbiztonság mellett a gyógyszer normális használatához szükséges információt is biztosítani tudja. Sőt részt vesz a prevencióban és a népegészségügyi feladatok végzésében is. Ez nemcsak tudást és irányelveket igényel, hanem lehetőséget arra is, hogy a betegnek át tudd adni azt a tudást és szemléletet, azt a hozzáadott értéket, ami neki az adherenciához szükséges. Ennek a finanszírozását is meg kéne oldani. Ehhez először a döntéshozó elhatározása kell, majd utána lehet egyeztetni arról, hogy ez kinek legyen a költsége. A szóbeli deklarációkon kívül ebből még nem sokat látok. A Kamara feladata, hogy ebbe az irányba érzékenyítse a politikát, a kollégáinkat és a betegeinket is. A gyógyszertár és a gyógyszerész megkerülhetetlenségéhez egy sor olyan szolgáltatást kell beemelnünk a napi gyakorlatba, amit most még nem nagyon csinálunk.

– Vakcináció, vényírás, betegspecifikus gyógyszerészi gondozás diabéteszben, hypertoniában, várandósgondozásban, asztmában, COPD-ben… Ingyen?

– Forintosíthatónak kell lennie, amit hozzáadott értékként a gyógyszertárban átadsz a betegnek.

 – Az ügyelet is egy hozzáadott érték. Mióta húzzák már a rendezését?

– 1994-ben készült az első ügyeletrendezési javaslat, és már annak az összeállításában is részt vettem. Most legutóbb kompromisszumot ajánlottam államtitkár úrnak, mert választások előtt vagyunk és megint kicsúsztak az időből. Azt javasoltam, hogy jelenjen meg minél hamarabb a szabályozás és június 30-ig kapjon a hatóság és a Kamara időt arra, hogy a településszintű részleteket kidolgozza. De ha megint azt mondják, hogy majd a választások után rendezzük az ügyeletet, már senki nem fogja elhinni.

 

 

 

vissza