A NEK ünnepi ülésén Éger Istán, az orvosi kamara elnöke beszámolt az elmúlt öt év tevékenységéről.
Az Európai Bíróság döntését követően Hankó Zoltán alelnök azt reméli, hogy a kormány és a parlament mielőbb tárgyalóasztalhoz ül a patikusok képviselőivel.
XI. Magyar Gyógyszerész Napok május 22–24-én lesz az Európa Kongresszusi Központban.
A gyógyszertárak tulajdonjoga és azok üzemeltetésének joga fenntartható kizárólag gyógyszerészek részére.
Horváth Tamás beszámolójában elmondta: a kamara stratégiai célként tűzte ki 2009-ben a liberalizáció káros hatásainak mérséklését, a gyógyszerészek tulajdonosi, gazdasági pozíciójának javítását és a gyógyszerészi kompetenciák rendezését.
Egyre több részlet derül ki abból, hogy mit törölne el a Fidesz kormányzása esetén. Az egészségügynek Mikola István nem ígér azonnal Kánaánt, viszont újra kötelezővé tenné a kamarai tagságot.
A gyógyszerészi hivatástudat a meghatározó a patikák működésében és nem az etikailag vitatható, kevésbé betegcentrikus, inkább üzleti szempontú marketingszemlélet, amellyel a szakma iránt elkötelezett gyógyszerészek nem kívánnak azonosulni.
A Gyógyszereink-OGYI Közlemények címlistája a következő hónapokban teljes megújításra kerül.
Sem az üzleti, sem a vásárlói elvárásoknak sem tesz eleget a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás – állapította meg a Mystery Visit Kft. próbavásárlásos módszerrel történő kutatása.
Az OEP valamennyi ügyfélszolgálatán május 15-én az informatikai rendszer fejlesztése miatt – kizárólag iratátvétel történik, érdemi ügyintézésre nincs lehetőség.
FIP 2009 Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszusa 2009. szeptember 3-11 között lesz Törökországban.
A kamara országjáró körútjának békéscsabai állomása május 7-én volt. A találkozó jelentőségét az is növelte, hogy a megyei kamara meghívta a MOSZ és az MGYT képviselőit is.
Egyre nehezebben élnek meg a gyógyszertárak - állapították meg május 7-én Békéscsabán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének ülésén.
XI. Magyar Gyógyszerész Napok május 22–24-én lesz az Európa Kongresszusi Központban. Az eseményre még lehet jelentkezni.
A sertésinfluenza körül kialakult pánik haszonélvezői az interneten hamis gyógyszereket árusító bűnözők lehetnek.
Tíznél kevesebb gyógyszertár nyílt olyan településen, ahol eddig nem volt gyógyszerellátás, nyilatkozta Horváth Tamás a Kossuth Rádiónak.
Kiraboltak egy gyógyszertárat a fővárosban, a XVII. kerületi Péceli úton; egy férfi késsel fenyegetőzve kényszerítette a patikust a bevétel átadására.
A kamara elnöke Horváth Tamás és alelnöke Hankó Zoltán április 24-én és 25-én négy helyszínen találkozott a gyógyszerész kollegákkal.
Közel ötven gyógyszerész és a meghívott vendégek részvételével tartott előadást dr. Hankó Zoltán április 23-án Debrecenben.
Nemcsak a világgazdasági válsággal, hanem a patikaliberalizáció káros következményeivel is meg kell birkóznia a gyógyszerész szakmának - jelentette ki Hankó Zoltán, az MGYK alelnöke csütörtökön Debrecenben.