A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar szeretettel várja azon diplomás gyógyszerész kollégák jelentkezését, akik szakgyógyszerészi képesítést kívánnak megszerezni.
Fotó: A kamara székházának belső részlete
Mint ismeretes, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben módosította a Patika Hitelprogram feltételeit annak érdekében, hogy a gyógyszerészek kedvezőbb feltételek mellett szerezhessenek tulajdonrészt a patikákban. Az alábbiakban az MFB ezzel kapcsolatos sajtóközleményét találják.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége és a Területi Elnökök Értekezlete 2016. július 7-i ülésén konszenzussal az alábbiakban olvasható állásfoglalásokat fogadta el.
A Magyar Közlöny 97. számában július 1-én az Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 172/2016 (VII. 1.) Kormányrendelet” részeként jelent meg „A közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelet” módosítása.
Az alábbiakban a Gyógyszerészi Hírlapban hamarosan megjelenő patikalappal kapcsolatos cikk honlapra készített változatát olvashatják.
Ahogy azt immár Önök is láthatják, újabb fejlesztést végeztünk a honlapunkon. Július 1-től kezdődően az MGYK Országos Szervezete honlapján önálló aloldalon biztosítunk lehetőséget a területi szervezetek számára híreik közzétételére.
Dr. Hankó Zoltán kamarai elnököt az ATV Start című műsorában a gyógyszertári OEP vizsgálatokról kérdezték.
fotó: www.nagyvenyim.hu
A Semmelweis Nappal kapcsolatos lakossági tájékoztatáshoz szükséges letölthető és nyomtatható információs lapot az alábbiakban találja.
Visszavonta a vizsolyi Attila Patika működési engedélyét és 5 millió forint bírságot szabott ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a gyógyszertárat működtető cégre, mivel az súlyosan megsértette a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabályokat, szakmai szabályokat.
Magyarországon több mint 90 millió forint értékű gyógyszert foglalt le a Rendőrség IX. PANGEA akció: 103 ország 193 hatósága lépett egy időben a hamisítás ellen. Az OGYÉI ezzel kapcsolatos sajtóközleményét a továbbiakban olvashatja.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Ellenőrzési és Technológiai Főigazgatósága álláslehetőséget kínál országos tisztifőgyógyszerész és Közép-Magyarországi régióvezető tisztifőgyógyszerész munkakör betöltésére határozatlan időtartamra, teljes munkaidőben.
Az Országgyűlés június 13-i ülésnapján elfogadta a 2017. évi központi költségvetést. A gyógyszertárakat érintő legfontosabb tételeket – az előző évek hasonló adataival együtt – az alábbiakban táblázatos formában tesszük közzé.
Az alábbiakban az OGYÉI értesítését találja a Fluimucil Mucoliticum 100 mg/ml oldatos injekció 5x3 ml elnevezésű készítmény 2016. június 9-én kelt 28003264 gyártási számú tételének felfüggesztésének megszüntetéséről, illetve a 28003077 gyártási számú tétel kivonásáról és egészségügyi szolgáltatóktól és betegektől való visszahívásáról.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, dr. Hodász István az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója és dr. Hankó Zoltán a Kamara elnöke a Patikanap központi rendezvényén megállapodást írt alá „Kiváló Gyógyszerészi Gondozásért Díj” alapításáról és támogatásáról. Az alábbiakban ennek részleteiről tájékozódhat.
Fotó: www.mgykbaz.hu
Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, aki ismerte és szerette, hogy Dr. Pap Endre kollégánk, kiváló szakember, szerető férj és apa, odaadó nagyapa 2016. május 29-én, vasárnap éjszaka 75. életévében elhunyt.
A Kamara területi szervezeteinek elnökei 2016. május 26-án tartották soron következő értekezletüket a Kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Brezanóczy Ferenc elnök vezette, 19 megye képviseltette magát, végig határozatképes létszámmal.
„2016. március 24-tól csak az egy éven belüli késedelmes számlákra lehet-e követelni a költségátalányt, vagy 2016. március 24-től egy éven keresztül lehet követelni a 2013. július 1-től fennálló tartozásokat?” - a Könyvelők fórumának e kérdésre adott válaszát közöljük az alábbiakban.
Az MGYK Budapesti Hivatalában a Patikanap rendezvényei miatt június 1-én mindennemű ügyintézés szünetel.
Ahogy arról már szót ejtettünk, együttműködési megállapodást kötöttek az étrend-kiegészítők forgalmazásában érintett szervezetek, amelynek célja, hogy csak biztonságos termékek kerüljenek piacra. A témával a Kossuth Rádió Napközben című műsorában is foglalkoztak, az alábbiakban az összeállítás linkjét és szó szerinti leiratát találják.
M