Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369
Web: www.mgyk.hu
/magyargyogyszereszikamara
Nyomtatható változat
2010. február 08.
Botz Lajos: Ki mondhatja el, hogy gyógyszerészként hivatást gyakorol?

Botz Lajos: Ki mondhatja el, hogy gyógyszerészként hivatást gyakorol?Hankó Zoltán múlt heti írásában arról szólt, hogy legyenek bármilyenek is a külső körülményeink, az elkötelezettségünket és tisztességünket mindenkor őrizzük meg, munkánkat minden körülmények között felelősséggel és a betegek szolgálatával végezzük, társadalmunknak pedig egy olyan mérték- és értékadó értelmiségi kiállást mutassunk, ami hitelessé teszi a gyógyszerészek közösségét.

Sok szempontból megvizsgálhatjuk: vajon jelen hazai gyógyszerészetünk mennyire tud még ilyen elvárásoknak megfelelni? Gyakori, amikor a gyógyszerészet egyedi, különleges, emelkedett és kiváltságos jellemzőjét akarjuk meghatározni, hogy a gyógyszerészetre mint hivatásra hivatkozunk. Történik ez azzal az érzéssel és hittel, hogy valami olyat mondunk, ami több más foglalkozás közül egy kiváltságos (és helyből tiszteletet keltő) körbe emeli a gyógyszerészeket. Bizonyos, hogy szakmánknak van erre tradíciója, azaz régmúltunkból származó öröksége. Azonban – látva a hazai gyógyszerellátás új keletű „neoliberalizációs” korszakát – biztos vagyok abban is, hogy itt az idő gyógyszerészetünknek szembe nézni azzal a kérdéssel (is): vajon mennyiben felel meg a hivatás tartalmi követelményeinek?

Mivel ezeket a követelményeket nem nagyon ismerjük, általában nem is igazán töprengünk el ezekről. A szakma jövője érdekében azonban mára elengedhetetlen a számbavételük, már csak azért is, hogy szakmai tevékenységünk és értelmiségi létünk zsinórmértékét ehhez igazíthassuk. Szó sincs arról, hogy a szakma „hivatásrendisége” tisztelt elődeink által ránk hagyott olyan hozomány lenne, amely örökre hozzánk tartozik, hanem csak egy folyamatos megfelelőség igazolása mellett maradhat a miénk. Sportból vett hasonlattal a „hivatásrendiség” egy olyan osztály, melybe az odatartozás jogosságát szüntelenül igazolni kell. Azaz, semmiképpen sem jelent olyan kiváltságot, amely teljesítmény és befektetés nélkül a miénk! Ezért minden gyógyszerésznek egyenként és nap mint nap igazolnia kell, hogy valóban gyakorolja a hivatását. Amennyiben a többségünk ezt teszi, akkor gyógyszerészetünk egészét – egyre nagyobb valószínűséggel – ismét hivatásnak tekinti társadalmunk, melynek egyébként igen nagy szüksége lenne erre, hiszen a valódi közérdeket és értéket megjelenítő igazodási pontjai fájdalmasan eltűntek az utóbbi években. Társadalmunk a bizalmi tőke tekintetében soha nem látott mélypontra jutott, holott talán soha nem volt még ekkora szüksége arra, hogy minél több hivatásgyakorlója legyen. Nélkülük ugyanis nem lehet elindítani olyan társadalmi fordulatot sem, mely a kívánt felemelkedést hozhatná végre nemzetünknek. Malcolm Gladwell méltán világhírt hozott munkájából ismerjük, hogy „...a kis változások valamiféleképpen nagy hatást eredményeznek...” (Fordulópont, HVG könyvkiadó, 2007.).

Ezek után nézzük meg – a publicisztika adta műfaji keretek és terjedelmi korlátok között –, hogy miben is állnak egy hivatás tartalmi követelményei. Elöljáróban máris rögzítsük, hogy „foglalkozás” alatt olyan tevékenységet értünk, melynek célja „csak” a megélhetést nyújtó rendszeres munkavégzés. A hivatás ennél többet képvisel. A hivatás előzőeken túlmenően olyan választott életcél, feladat, melynek teljesítése ennél sokkal többet kíván meg a gyakorlójától. Elsősorban azt, hogy élvezze mások bizalmát (mert nem kétséges a szakértelme, tisztessége, nem önös érdekein alapuló döntése), mert tevékenységének küldetése, személyiségének elkötelezettsége van. Ez a másik ember (betegek) szolgálatára irányul, míg ezért viszonzásul „csak” méltányos fizetségre (ill. erkölcsös haszonra) számít. Úgyszintén meghatározó, hogy ez az elsődleges közösségi érdekszolgálat a szakma egyedi etikai normáin alapul. Fareed Zakaria a Newsweek magazin méltán világhírű publicistája 2009. június 13-án „A kapitalista kiáltvány” címmel közölt írásában az alábbi módon utal erre: „... valamikor a jogász, a gyógyszerész és a könyvelő úgy tekintett önmagára, mint aki a magánszektor része, de felelősséggel viseltetik a közösség iránt”. Nagyon fontos kiemelni, hogy sokan vágynak arra – legalábbis a jövőt alakítani akaró fiatalemberként még biztosan –, hogy a hivatást a munka öröméért gyakorolják. Csíkszentmihályi Mihály szavaival ezt kifejezve: „A munka lehet az élet egyik legörömtelibb, leginkább kiteljesítő oldala”. Azaz aligha van szebb és emberibb tevékenység, mint embertársainkat jobb élethez (betegeinket gyógyuláshoz) segíteni!

Röviden, de a lényeget talán mégiscsak bemutatva, ezek szükségesek a gyógyszerészi hivatáshoz. Ezek után mindenki átgondolhatja a saját szerepét gyógyszerészetünk hivatás-rendiségének biztosításában. Maradva a korábbi sporthasonlatnál: a hivatás elismertetése láthatóan csapatjátékot igényel. Lehet, hogy a csapatban van egy-két kiemelkedő sztárjátékos, de ez önmagában aligha viszi a csapatot „győzelemre” és nem képes bent tartani a „hivatások ligájában”.

A gyógyszer egyedi, semmihez sem hasonlítható termékjellegét, a gyógyszerészi tevékenység haszonszerzéstől független (legalábbis azt nem elsődlegesnek tekintő), a másik ember szolgálatára irányuló, őt legjobb tudása szerint segítő és minden más szempontot háttérbe szorító jelentőségét ismerte el az Európai Bíróság 2009. május 19-én hozott ítéleteinek kialakítása során is. Ezért is szükséges alaposan értékelnünk, hogy az elmúlt évek úgynevezett neoliberális piaci szempontú „rendezése” után mi lehet az a szakmai tartalom és minőség, amihez mindenképpen ragaszkodni kell(ene), s amely biztosíthatja azt is, hogy a jövőben is beszélhessünk még hivatást gyakorló gyógyszerészetről.

Pécs, 2010. február 7.

Botz Lajos

2018-2021 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél