Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369
Web: www.mgyk.hu
/magyargyogyszereszikamara
Nyomtatható változat
2012. június 10.
A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Az ünnepélyes megnyitóünnepség moderátora dr. Sándor Csaba alelnök, elsőként a házigazda dr. Melczer Mária Ágnest kérte fel megnyitó gondolatainak elmondására, majd dr. Kovács József a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke következett, aki beszédében méltatta a gyógyszerészek összetartását, a kamaraiságot amit képviselnek és a szolgálatot amit a nap mint nap a hozzájuk fordulok érdekében végeznek. Ezután Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke tartotta meg köszöntőjét, majd dr. Cseh Ildikó tiszti-főgyógyszerész asszony szólt a jelenlévőkhöz. Az ünnepi felszólalók sorában végül Dr. Hankó Zoltán a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke mondat el ünnepélyes és egyben a mindennapokkal is számot vető gondolatait.

Az  ünnepélyes megnyitót követően az egybegyűltek részt vettek a szomszédos református gyülekezet, közösségi termében megrendezésre kerülő Orvos-Gyógyszerész találkozóval egybekötött mini szimpóziumon.

A jó hangulatú szimpóziumon a gyakorlati élet felőli megközelítésből hangzottak el előadások, a résztvevők kérdésekkel is fordulhattak az előadókhoz:
A „Generikus helyettesítés, hatóanyag alapú gyógyszerrendelés” címmel - Dr. Sohajda Attila, a „Prevenció az egészségpolitika középpontjában” címmel - Dr. Kovács József, a „Betegbiztonság a gyógyszertárban” címmel - Dr. Cseh Ildikó, a „Az orvos és gyógyszerész együttműködése a metabolikus szindróma kezelésében” címmel - Dr. Gyimesi András osztályvezető főorvos (Réthy Pál Kórház, Békéscsaba), a „Dohányzás káros hatásai a fogorvos szemével” - Dr. Rück András főorvos és végül a „Drogbetegekkel való foglalkozás a református egyházban” címmel - Marti Miklós református lelkész tartotta meg előadását.

Az előadásokat követően a templomkertben felállított asztaloknál fogadta kedves vendégség a résztvevőket, a helyi zeneiskola gitártanszakának növendékei adtak kellemes aláfestést a kötetlen beszélgetésekhez. Marti Miklós lelkész „tárlatvezetésével” mód nyílt az éppen belső tatarozáson áteső 1912-ben épült templom megtekintésére is.

A testi és lelki táplálékok elfogyasztása után dr. Meczler Mária Ágnes köszönte meg mindenkinek, hogy részt vett az országos megnyitóval egybekötött orvos-gyógyszerész találkozón, és sok sikert kívánt a XI. Országos Patikanap – az ország számos gyógyszertárában – megrendezésén dolgozó összes kollégájának!

(szente)

 

Képgaléria a IX. Országos Patika Nap megnyitójáról és az azt követő Orvos-Gyógyszerész találkozóról - időrendben!

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Képek a gyógyszertárról, a szűrővizsgálatokon résztvevőkről és az ünnepélyes alakalomra érkező vendégekről!

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

Az ünnepélyes megnyitó képei!

 

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

A házigazda dr. Melczer Mária Ágnes az MGYK Békés Megyei Szervezete elnöke

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Dr. Kovács József a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Dr. Sándor Csaba alelnök

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Dr. Cseh Ildikó tiszti-főgyógyszerész asszony

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Dr. Hankó Zoltán elnök

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

Beszélgetések, találkozások az udvarban, készülődés az orvos-gyógyszerész találkozóra!

 

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

Az Isteni Gondviselés Gyógyszertárának kollektívája - Békéscsaba - 2012.06.06.

 

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

 

 

 

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Dr. Sándor Csaba alelnök megnyitja az orvos-gyógyszerész találkozót!

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

 

 

A minikonferencia után kedves vendéglátás fogadta a résztvevőket a református templom kertjében!

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Köszönjük szépen a vendéglátást!

A IX. Országos Patika Nap ünnepélyes megnyitójára 2012.06.06-án, szerdán került sor a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertárában – mgyk.hu – (Képes tudósítás!)

Viszontlátásra Békéscsaba! Viszontlátásra a 2013-ban megrendezésre kerülő X. Országos Patika Napon, az ország összes gyógyszertárában!

2018-2020 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA