Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924, Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu  Hivatali kapu: MGYK
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2014. november 29.
A szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYK
Utolsó módosítás: 2014. november 29.

A szombat délutáni szekcióban először a képzés, a szakképzés és a továbbképzés hármasa került megvitatásra. Dr. Perjési Pál, az Oktatói Állandó Bizottság elnöke ismertette elemzését a képzés jelenlegi helyzetéről, a curriculumokról, azok kötöttségéről és fejlesztési lehetőségéről.
Előadásában kiemelten megjelentek a gyakorló helyek, a gyakorlatok kérdései, amelyek során a hazánkban működő gyógyszergyártók biztosíthatnának lehetőséget a hallgatók, illetve a gyógyszerészkarok számára. Megfogalmazásra került a képzési, szakképzési programok harmonizációjának igénye is.

Ezt követően dr. Ács Zoltán, az Ipari Állandó Bizottság elnöke megerősítette a felajánlást a gyógyszerész karok felé, és bemutatta a Kamarán belül létrejött legfiatalabb állandó bizottságot. Új elemként került megfogalmazásra, hogy a gyógyszeriparban megjelent a diplomák közötti verseny, ami hangsúlyosabbá teszi a gyógyszerészi kompetenciák újradefiniálásának szükségességét.

Dr. Sohajda Attila alelnök úr, aki a Gazdasági Munkabizottságot fogja össze, a gyógyszertárak gazdasági stabilizációjának makroadatait mutatta be. Szólt a várható növekedésről, amit az árrésalapú bevételek estében 2-4 % körül várható. Javasolta, hogy érdemes lenne felülvizsgálni azokat a szerződéseket, amelyeket a gyógyszertárnak szolgáltatásokat nyújtókkal kötöttek, mind összegszerűségében, mind tartalmában. Utalt a költségracionalizáció szükségességére, hivatkozva a péntek délutáni blokkban elhangzott lehetőségekre.

A GYEMSZ-OGYI felhívása  a FoNo megújítására november 30-cal jár le. Az MGYK Szakmai Munkabizottsága is elkészítette javaslatát dr. Brezanóczy Ferenc vezetésével. Az európai palettán a magisztrális gyógyszerek helyzete, szerepe rendkívül heterogén. Szükség van-e magisztrális gyógyszerre? – hangzott el a kérdés, amire egyértelműen igen választ kell adni, hiszen néhány speciális gyógyszerkörben így biztosítható a betegek egyéni gyógyszerelése.
A munka nem korlátozódott a jelenleg hatályos vényekkel kapcsolatos előírások áttekintésére, hanem sokkal szélesebb értelmezte a bizottság a feladatot, így foglalkozott az alapanyag beszerezhetőség kérdésével és a gyógyszervizsgálattal is. Érintette az árak kérdését és felvetődött a szignálás témakörének szükségszerű szabályozása is.

A Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság titkára az 52  gyógyszertár részvételével futó pilot tapasztalatairól számolt be. A kidolgozásra került standardok és irányelvek segítik a gyógyszerészek munkáját hiszen elsődleges cél a szakmai döntéshozatal támogatása, amely segítésére egy szoftver is kidolgozásra került. Ez biztosítja azt, hogy az öngyógyszerelés keretében a gyógyszertárban vény nélküli készítményt kereső beteg részére tényleges evidencián alapuló készítmény, az „elsőként választandó” hatóanyag kerüljön javaslatra. A projekt keretében létrehozott irányelvek az érintett orvos szakmai kollégium jóváhagyásával kerülnek közzétételre, ami segíthet a gondozási irányelvek társadalmasításában.

Dr. Sándor Csaba alelnök a Kamaráról, mint közösségről beszélt, annak fejlődési és szervezetfejlesztési lehetőségekről.

A rendezvény vendége volt Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, akinek látogatásáról már hírt adtunk, illetve elhangzott beszédének szó szerinti leirata is olvasható honlapunkon. A szombat délutáni blokkot fél hat után néhány perccel az Elnök úr zárta, aki egyben meghívta a jelenlévőket a vasárnapi Küldöttközgyűlésre.

 A szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYKA szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYKA szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYKA szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYKA szakképzéstől az új FoNo-ig – A Köztesületi Napok szombat délutáni szekciója – MGYK

2018 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA