Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy dr.Porkoláb Györgyné, született Péterfy Mária gyógyszerésznő kollégánk, a miskolci Szent Antal Gyógyszertár egykori vezetője, 2011. augusztus 27-én, türelemmel viselt betegsége után 78 éves korában csendesen elhunyt.
dr. Porkoláb Györgyné temetése 2011. szeptember 9-én, pénteken 13 órakor lesz a miskolci Mindszenti Temetőben.
Több mint 50 éves gyógyszerészi pályafutása alatt kiemelkedő eredményeket ért el az egészségügyi ellátásban, a gyógyszerészi hivatás presztízsének emelésében, a gyógyszerész hallgatók oktatásában, és a gyógyszerismertető munka területén.
Számos szakmai és társadalmi szervezetben töltött be vezető pozíciót: a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Országos vezetőségének tagja, az OGYI gyógyszerismertető főmunkatársa, 1990-től 1994-ig a Magyar Gyógyszerész Kamara B.-A.-Z. Megyei Elnöke, 1992-től az MGYK Országos Elnökségének tagja. 1994-től 2002-ig a B.-A.-Z. megyei Kamara alelnökeként tevékenykedett. A MOSZ Országos Elnökségének tagja.
Munkáját számos szakmai és társadalmi elismerés, kitüntetés is dicséri, életművének méltó koronája volt a Batthyány-Strattmann László Díj elnyerése.
Régóta dédelgetett álmát, Miskolc városában egy Gyógyszerész – Orvos Múzeum létrehozását betegsége miatt már nem tudta megvalósítani.
Emlékét örökre megőrizzük.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara BAZ megyei Elnöksége
_