A jajgatĂł betegek ĂŠs a bonctermek igazsĂĄgĂĄt nem lehet letagadni

DR. CSÓKAY ANDRÁS

Az összeomlás szélén áll az egészségügy, morális és működési szempontból egyaránt. Az egyik fővárosi kórházban, ahol baleseti, így égett sérülteket is ellátnak, elkeseredetten mondták az orvosok, nővérek, hogy a gyógyszerkeret brutális csökkentése miatt nem tudnak elegendő fájdalomcsillapítót adni. Dobálják magukat kínjukban a megégett betegek, ezért le kell kötözni őket. Így viszont az erőlködéstől néha az ízületeik ficamodnak ki, növelve ezzel kínjukat. A sikoltozó, szenvedő betegek szörnyen megviselik a személyzetet. A megvonások miatti olcsó, korszerűtlen kötöző anyag az égett, illetve fertőzött sebekbe beleragad. A napi kötözés során is kellene adni fájdalomcsillapítót, amire megint nem jut keret, nincs pénz. Van olyan orvos, nővér, aki emberségből inkább a saját fizetéséből szerez be fájdalomcsillapítót, korszerűbb kötöző anyagot, kenőcsöt, mert nem bírja az állandó sikoltozást, ordítozást, nyöszörgést.

Ez van 2010-ben Budapesten, ahol a főváros egészségügyének 1990 óta változatlanul MSZP-SZDSZ-vezetése van. Bécsben ilyen állapotokért egy állatkórházat is azonnal bezárnának, és menesztenék az osztrák főváros állategészségügyi vezetését. Ám az orvosok félnek szólni felettes vezetőiknek az iszonytató anomáliákról, mert elbocsáthatják őket. A miniszter meg szétteszi a kezét, hogy tulajdonképpen itt mi a baj, ha senki sem panaszkodik. Látványos demonstrációt egyedül a Magyar Rezidens Szövetség tudott szervezni tavaly ősszel. Le a kalappal az 1500 fiatal orvos előtt, akik a Bazilika előtt tüntetve hozták ország-világ tudomására, hogy óriási baj van. Az egész akkor kezdődött, amikor a kormány elrendelte a forráskivonást az egészségügyből. Majd folytatódott a kórházbezárásokkal, amelyek 2007 tavaszára teljesedtek ki. Ekkor hangzott el dr. Kóka orvos-politikus szájából a mondat: a békákat sem kérdezik meg, hogy lecsapolják-e a mocsarat. A tudatos rombolás Gyurcsány-Bajnai kormányai, dr. Molnár, dr. Horváth, dr. Székely orvosi diplomával rendelkező magyar állampolgárok egészségügyi minisztersége alatt zajlott le és zajlik most is. Mindez jogilag gyakorlatilag nem büntethető, nehezen számon kérhető, hiszen a költségvetést, így a forráskivonásokat évenként a magyar parlament, a polgári ellenzék tiltakozása és nemmel szavazása ellenére, pár fő többséggel megszavazta. Ez az igazság, és ezt le kell írni, hogy tudjunk mivel érvelni, amikor a kampányban újra meg akarják téveszteni honfitársainkat, kitalálva egy hazugságot, majd azt a polgári ellenzéknek tulajdonítva (nyugdíjrendszer) bírálják a médiában. Mert már az egészségügyet is képesek voltak elő venni, miközben emberek ezrei haltak meg miattuk értelmetlenül, idő előtt az elmúlt években a forráskivonások miatt.

Közben Mesterházy Attila nem szégyellte beteg rokonait is belekeverni a választási kampányba. Elképesztő szövege szerint apját és gyermekét politikai diszkrimináció fenyegeti a jobboldali érzelmű orvosok miatt. Innen üzenem a szakmailag teljesen tájékozatlan Mesterházynak: családtagjainak elsősorban a saját oldali, azaz az MSZP-SZDSZ-es egészségpolitikusoktól lehetne félnivalója. Azoktól, akik mára a tönk szélére kormányozták az egészségügyet. Választási győzelem esetén a Fidesz egészségügyi programjának világosnak és egyszerűnek kell lennie. Érvényesüljön benne az öt egészségpolitikai alapelv, amely szerint az ellátás legyen igazságos, hozzáférhető, hatásos, hatékony, megvalósítható. Ezeket tananyagként bármely egészségügyi vezetőképző felsőoktatási intézmény az első félévi vizsgán számon kéri, és aki nem tudja, azt megbuktatják. Az utóbbi négy év kormánypárti egészségpolitikusai mind megbuktak volna. A Semmelweis Egyetem klinikáit és az egyházi kórházakat nem tudta maga alá gyűrni morálisan a fővárosi egészségügyi kormányzat, ahogy a vidék is sokkal jobban áll a 2006-os sikeres önkormányzati választások miatt. Jobb vezető kiválasztással tudtak annyit enyhíteni a kínokon, hogy a bevezetőben elmondott történet talán nem fordulhat elő ez utóbbiakban. Természetesen ezeken a helyeken sem rózsás a helyzet, emberfeletti erőfeszítéssel lehet csak a közepes színvonalat is biztosítani. A fővárosi pszichiátriai osztályokon dolgozók panaszkodnak, hogy a gyógyszerkeret csökkentése miatt (elsősorban a nyugtatókra kell gondolni) szintén lekötözik a betegeket. Ordítás, jajgatás mindenütt. Messzire hallatszik.

Amit a fővárosi pszichiátriai ellátással tettek, az talán a legembertelenebb tett az elmúlt nyolc évben. Az OPNI-ban (Lipót) 2007 elején még a 849 ágyból 704-et engedélyeztek, aztán 2007. április 1-jétől új beteget már nem vehettek fel, és megszüntették az állami finanszírozást. 2007. május 22-én, egy keddi napon, délelőtt 11 óra 30 perckor volt az utolsó ülés a betegek védelmében. Jegyzőkönyvének tanúsága szerint (a hitelesített példány az Országgyűlés levéltárában megtalálható) ezen az utolsó ülésen egyetlen szakmai érv sem hangzott el, ami indokolta volna az OPNI bezárását, a sok száz beteg szélnek eresztését. 2008 januárjában a média azt közölte, hogy 500 beteg tartózkodási helye ismeretlen. Ezek a szerencsétlenek vagy meghaltak, öngyilkosok lettek, vagy hajléktalanul, gyógyszer, orvosi ellátás nélkül tengetik életüket. Egy elmebetegeket gondozó intézetet nem lehet csak úgy áthelyezni, szétszórni más osztályokra, ahogy például egy baleseti osztályt! Az elmebetegek ragaszkodnak megszokott gyógyító környezetükhöz, különben megszöknek, ön- és közveszélyesekké válnak.

Az egy másik tragikus kérdés, amelynek részleteibe nincs mód itt belemenni, hogy mi lett a nemzetközi hírű gyógyító közösséggel. Égbekiáltó bűn, amit tett az akkori egészségügyi miniszter és a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács, amelynek elnöke, dr. Havas orvos-egészségpolitikus, grémiumában pedig Demszky, dr. Kóka, Szűcs, Petrétei, Szekeres (később honvédelmi miniszter) urak és dr. Horváth Ágnes, későbbi egészségügyi miniszter asszony volt található. Lehet, hogy sokba kerülne újra megnyitni, elsősorban a betegekért kellene megtenni, de szimbolikus értelme is lenne a Lipót visszaállításának, válaszként dr. Kóka mondatára és az elmúlt évek egészségpolitikájára. Ugyanez elmondható az Országos Baleseti Intézetre is, amit Manninger professzor úr halálával egy időben szüntettek meg, szakmailag teljesen indokolatlanul. Vannak még súlyosabb terhek is, például a saját szakmámból, az idegsebészetből. A koponyasérültek halálozási aránya (évi 1500-2000 halott, főleg fiatal) hat-hétszer nagyobb, mint tőlünk nyugatra. Másik adat a neurológia szakterületéről: az ellátatlan stroke aránya (évi 60 ezer stroke-os betegből 15 ezer hal meg, főleg idősebb) öt-hatszor nagyobb, mint Bécsben vagy Prágában. A szakmai időhatáron belül ellátatlan akut szívelégtelenség halálozási aránya szintén drámaian nőtt 2006 óta a forráskivonások miatt, ahogy azt Papp Lajos professzor úr többször leírta. Magyarország nyolc éve az egészségügyet tönkretevők rabságában él. Csak akkor tudunk szabadulni tőlük, ha a választásokig hátralévő hetekben mindenki békességgel folytat párbeszédet a hiszékeny, megtévesztett emberekkel.

Élő példákkal, igaz történetekkel kell elgondolkodtatni az egészségügyről, oktatásról, idősek helyzetéről, az elmúlt évek kormányzása okozta hibákról az embereket. Sokszor nagyon fájdalmas ez, mert pont a legkiszolgáltatottabbakat nyomorították meg. Idős emberek ezreinek idő előtti halálát okozta a tragikus ápolónőhiány, amit az egészségpolitika generált 2006 óta. Magatehetetlen öregek, akiket lakásukban kihűlve találnak meg. Saját keserű Szt. János kórházi bonctermi tapasztalatom, hogy a relatíve gazdagabb fővárosi I., XII. kerületből is szinte naponta kerülnek be kihűlés miatt és alultápláltságtól legyengült, agonizáló idős emberek. Nem tudtak élelmet venni, nem tudták a fűtést fizetni. Ez az elmúlt évek nyugdíjpolitikájának a terméke. Rettenetes belegondolni. A bonctermek igazságát nem lehet letagadni. Mindez meg fog változni. Lesz jó egészségügyünk, ha a fentebb leírt egészségpolitikai elveket betartjuk, ami tulajdonképpen nem más, mint az irgalmas szamaritánus bibliai példája, aki a földön fekvő sérült beteget a fogadóig elvitte és az ott lévők gondjaira bízta, adva nekik ehhez elég tallért. Pont annyit és ott kell a betegekért adni, amennyi a gyógyuláshoz szükséges. Nem többet és nem kevesebbet. Egy elsöprő választási győzelem esetén ennek megvan a lehetősége, de ehhez még rengeteg békés beszélgetésre lesz szükség munkahelyünkön, lakóhelyünkön, vonatokon, mindenütt. Tényekkel kell alátámasztani igazunkat, indulat, gyűlölet nélkül, szeretettel mondva. Ebben rejlik a kampány titka, legyünk bátor aktivisták mindannyian!

A szerző orvos, idegsebész