ATV június 16
A gyógyszerész szakma azt szeretné elérni, hogy a jöv?ben csak a gyógyszerészek nyithassanak patikát az új szabályozás elkészültéig pedig senki. A szakma az Európai Bíróság döntése nyomán kéri a gyógyszerellátó rendszer szabályozásának teljes kör? felülvizsgálatát, valamint három területen soron kívüli jogszabálymódosítást sürgetnek. Ennek érdekében soron kívüli tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi miniszterrel, az országgy?lési egészségügyi bizottságával, az MSZP elnökével és a frakciójával is.
M?sorvezet?: - Tehát van egy európai bírósági döntés amely gyakorlatilag azt mondja ki, hogy minden nemzet saját hatáskörben dönthet arról, hogy hogyan kezeli ezt a kérdést. Azt is hozzáteszi az Európai Bizottság, hogy a gyógyszertárak tulajdonlását és m?ködtetését a gyógyszerészeknek tartsák fenn. Erre lépett most fel a Gyógyszerészeti Kamara melynek elnöke a vendégem Horváth Tamás. Jó estét kívánok!
Horváth Tamás (elnök, Magyar Gyógyszerészeti Kamara): - Jó estét kívánok!
M?sorvezet?: - Azért ez a bírósági döntés ez nem azt jelenti, hogy kötelessége fenntartani a gyógyszerészeknek a gyógyszerforgalmazását, eladását. Hanem, hogy joga minden nemzetnek err?l dönteni. Nem?
Horváth Tamás: - Ez így van. Mi ezt nem állítottuk, hogy ez egy jogalkotási kényszert jelent ma Magyarországon. Csak arra hívtuk fel a figyelmet amire 2006-ban is felhívtuk a figyelmet, hogy az egészségügy ezen belül a gyógyszerellátásnak a szabályozása az nemzeti kompetencia. Ezt akkor azért mondtuk mert Molnár Lajos azt mondta, hogy ez egy Uniós kényszer, hogy liberalizálni kell a gyógyszer forgalmazást. Mi ekkor is azt mondtuk, hogy nem így van. Ez nemzeti kompetencia. Ezt meger?sítette most a bíróság.
M?sorvezet?: - Azért nem pont arról szól ez az Európai Bizottságnak a döntése. Ez nem mondja azt ki, hogy nincs liberalizációs el?írás a tagállamokban. Ez nem mondja ki.
Horváth Tamás: - Nem. Egészen pontosan azt mondja a bírósági döntés, hogy az államoknak megvan a lehet?ségük, hogy a közegészségügy szintjét ez belül a gyógyszerforgalmazás szabályrendszerét megalkossák. Ha kell, ha ?k úgy látják jónak akkor korlátozó módon állapítsák meg. Mégpedig uniós alapjognak a korlátozásával. Ilyen uniós alapjog a szabad letelepedés és a t?ke szabad áramlása. A liberalizációs rendszerek azt hozták érvként, hogy ezt a két alapelvet az a fajta korlátozás amelyben egy állam a gyógyszertár létesítést és m?ködtetést a gyógyszerésznek mint szakembernek tartja fenn ezzel gátolja ezt a két alapelvet. Most a bíróság azt mondta ki, hogy igen gátolja, de megvan a szükséges és elégséges érv amellett, hogy ezt megtegye. Mégpedig az érv az röviden az, hogy a gyógyszerellátás megbízhatósága, biztonsága és hatékonyságának a záloga a gyógyszerész egzisztenciális és szakmai függetlensége. Ugyanis az ? tudása, tapasztalata és a....
M?sorvezet?: - Szakmai hozzáértés.
Horváth Tamás: - Szakmai hozzáértés és bocsánat a felel?sség vállalás. Ezek azok amik garantálják a megbízhatóságot, min?séget és a hatékonyságot.
M?sorvezet?: - Na jó ez mind igaz a vényköteles gyógyszerekre. Itt ugye arról beszélünk, hogy amit mondjuk egy drogériában kaphatunk, a benzinkútnál kaphatunk. Ott azért azokról ezekr?l a típusú gyógyszerekr?l már a fogyasztó is pontosan tudja, hogy most itt mire számíthat. Használja. Ezek nem olyan gyógyszerek amit az orvos ír fel. Majd folytatjuk a beszélgetést. Készítettünk mi egy rövid összefoglalót. Megkérdeztünk vásárlókat is forgalmazókat is és Kökény Mihályt is. Nézzük meg aztán folytatjuk.
Riporter: - Egy h?séges vev?. Reiner György midig ebben a gyógyszertárban vásárol. Azt mondja csak itt a szakemberekt?l kap teljes felvilágosítást.
Reiner György (alany 1): - Soha gyógyszertárokon kívül nem vásárolok semmit. Drogériában sem benzinkutaknál. Szakszer? felvilágosítást tudok kapni. Ez nyilvánvalóan a benzinkutaknál nem lehetséges, mert azok csak sima egyszer? keresked? emberek.
Riporter: - A gyógyszerész érdekvéd? szervezetek szerint éppen a tájékoztatás az egyik oka amiért a gyógyszerellátó rendszer felülvizsgálatát kérik. A másik, hogy a kormány 2006 óta patikaliberalizációjának eredményeképpen a gyógyszertárak között verseny alakult ki. A gyógyszerészek szerint azonban a sok nem feltétlenül jelent többet is.
Fodor Dezs?né (gyógyszertárvezet?): - Mivel egyre több a gyógyszertár, egyre kevesebb beteg tér be gyakorlatilag a gyógyszertárakba. Mivel a forgalom csökken, kevesebb a forgót?ke. Nem tudnak a gyógyszertárak olyan készleteket tartani, olyan szortimentet tartani, hogy a beteg minden esetben meg tudja kapni a gyógyszerét.
Riporter: - Ezek a gyógyszerek amelyeket csak patikákban lehet kapni, és ezek a vény nélkül kapható gyógykészítmények melyek illatszer boltokban, de akár benzinkúton is meg lehet venni. A vásárlók szerint sokszor kényelmesebb így beszerezni egy terméket.
Alany 2: - Nem minden gyógyszertárban van olyan, hogy ki vannak pakolva a vitaminok. Akkor a gyógyszerészt kell megkérdezni, vagy hogy van-e és akkor már mindjárt látom, hogy van bel?le és meg tudom venni. Benzinkútnál is már volt, hogy ünnepek között lettem náthás. Meg voltam fázva és tudtam kapni gyógyszert és meg is gyógyultam t?le. Nem feltétlen kellett antibiotikum, orvosi vény.
Riporter: - Kökény Mihály az Egészségügyi Bizottság elnöke szerint ez az egyik oka annak, hogy a kormány nem szeretné szigorítani a patikalapítás szabályait. A szakpolitikus szerint ugyanis nagyon kevés patika tartott nyitva hétvégén és éjszaka. Gyakran órákat kellett utazni egy-egy készítményért. Bár az európai közösség bíróságának ajánlása azt írja, hogy a gyógyszertárakat csak szakképzett gyógyszerészek üzemeltessék. Kökény Mihály szerint nem tervezik, hogy változtatnak a rendszeren. Bár a tárgyalásra nyitottak.
Kökény Mihály (elnök, Egészségügyi Bizottság): - A meglev? szabályok betartását sokkal szigorúbban ellen?rizni kell. Én ezért tehát azt mondom, hogy a gyógyszerész érdekképviseletek téves úton járnak. Amikor azt gondolják, hogy az Európai Bírósági ítéletb?l most van egy jogalkotási kényszer. Értem a szakma érdek-képviseleti álláspontjukat. Ugyanakkor arra is készek vagyunk, hogy egyeztessünk, hogy esetleg bizonyos kiigazításokat hogyan lehet elvégezni.
Riporter: - Az illatszer és egyéb üzletekben árusított gyógyhatású termékek tárolását szigorú törvényi el?írások szabályozzák. Emellett tanácsadást nem is adhatnak a boltban. Ennek a drogérialáncnak a felmérése szerint a lakosság mindössze 12 százaléka vásárol gyógyszert patikán kívül. Viszont az árusítással teljes kör? a szolgáltatás amivel els?sorban a vásárlóknak szeretnének kedvezni.
M?sorvezet?: - Mi most ellenérdekelt felek vagyunk. Tehát Ön az értelemszer?en a gyógyszerészeket képviseli én meg értelemszer?en képviselem saját potenciális érdekeimet. Ha egyszer beteg lennék, vagy ha éppen gyógyszert vásárolok a gyerekeimnek akkor mondjuk az én érdekem az, hogy minél több patika legyen. Tudom, hogy a gyógyszerészetnek ez nem érdekük ahogy a hölgyt?l is hallottuk, mert hogy oszlik akkor ugye a vev? közönség és egyre kevesebb lesz a bevétel. Tehát én ezt értem, hogy a továbbmaradásért a fennmaradásért fontos lenne, hogy ezt is szabályozzák. Nekem meg akkor is az az érdekem, hogy minél több helyre tudjak bemenni, minél nagyobb legyen a kínálat. Hogyha éppen kell egy fejfájás csillapító akkor azt az els? benzinkútnál is had vegyem már meg.
Horváth Tamás: - Látszólagos az érdekellentét köztünk. Ugyanis az elmúlt két és fél évben 25 százalékkal több patika létesült mint 2006-ban. Ma 2500 gyógyszertár van. Ha még ehhez hozzáveszem a fiókgyógyszertárak, meg a kézi gyógyszertárak számát az 3500 ellátóhely. Ezt nem lehet mondani Magyarországon, hogy kevés a hely.
M?sorvezet?: - Na de hát piac van. Tehát akkor majd az marad életben aki jobb nem? Vagy ez nem így m?ködik a patikák esetében?
Horváth Tamás: - Nem feltétlenül. Ugyanis a versenyben olyan er?k is mozognak amik nem szolgáltatási versenyt generálnak, hanem pénzügyi versenyt generálnak.
M?sorvezet?: - Ezt nem tudják Önök saját maguk közül kisz?rni?
Horváth Tamás: - Hogyan? Nem tudjuk. Hát az a helyzet, hogy gyakorlatilag itt olyan t?keer?s befektet?k jelentek meg és olyan kereskedelmi akciókat, olyan marketing, agresszív marketing akciókat folytatnak amivel szemben gyógyszertár nem tud szolgáltatásban versenyezni.
M?sorvezet?: - Most az is gyógyszertár aki agresszív marketing akcióban. Csak t?keer?s.
Horváth Tamás: - Persze. Így van. Arról van szó, hogy a kereskedelemben szokásos pénzvisszatérítés, jutalomsorsolás, autósorsolás egyebek.
M?sorvezet?: - Törzsvásárlói kártya.
Horváth Tamás: - Így van. Sajnos a magyar betegeknek egy jó részének ez csábító adott esetben.
M?sorvezet?: - Ez szinte mindenhol így van. Tehát legyen az mondjuk egy autókereskedés hogyha ott nagyobb t?kével hozzák létre az üzletet akkor bizony az szebb, csillogóbb, villogóbb nagyobb a készlet. Jobban tudok válogatni, mert nemcsak fotóról látom az autókat hanem kiállítva az összes új típust. Esetleg nagyobb akciókat adnak, de ugyanez lehet egy virágboltban is. Tehát ez ellen nem nagyon van mit tenni.
Horváth Tamás: - Akkor térjünk vissza az Európai Bírósághoz. Az Európai Bíróság elég egyértelm? kifejezésre juttatta, hogy ez egy ellátó rendszer. Ez a közegészségügy része. Ez nem kereskedelem. Ez nem luxuscikkeknek a bevásárló helye.
M?sorvezet?: - Mit kell csinálni? Ne nyílhasson ennyi patika? Vagy akár sz?kítsék is a jelenlegi kört kevesebb patikára? Akkor megint csak mi járunk rosszabbul.
Horváth Tamás: - Nem járnak rosszabbul. Ne haragudjon. Nem járnak rosszul ugyanis még egyszer mondom ma Magyarországon megvan az a patikaszám ami a betegek kiegyensúlyozott ellátásához kell.
M?sorvezet?: - Napközben, de hétvégén meg éjszaka már nem úgy érezzük betegként, hogy megvan.
Horváth Tamás: - Jó ez is a liberalizációnak az egyik tévútja volt. Hiszen az volt az egyik indok amellett, hogy majd a gyógyszertári ügyelet fejl?dik. Meg kell ma állapítani, hogy az ügyeletes gyógyszertárak száma nem változott. Több egység vesz részt az ügyeletben, de ténylegesen az ügyel? gyógyszertárak száma nem változott. Még van néhány dolog ami nem sikerült. Ahogy ezt annak idején Molnár Lajos el?vezette. Ha szabad akkor még egy dologban had térjek vissza bíróság döntéséhez. A bíróság azt is egyértelm?en leszögezte, hogy a gyógyszer egy különleges termék. Mégpedig azért különleges mert a felhasználója annak amiben nem megfelel?, vagy túlzott fogyasztást csinál akkor úgy károsodik az egészsége, hogy azt észre sem veszi. Magyarul a megoldás az, hogy a gyógyszerhez információt biztosítani kell. Erre a legjobb...
M?sorvezet?: - A vényköteles gyógyszerekre kell.
Horváth Tamás: - Egyféle gyógyszer van. Ne haragudjon.
M?sorvezet?: - Ne haragudjon Önnek hogyha bement és nem ismerték fel, hogy itt az elnök. Szóval hogyha bement egy gyógyszertárba és az mondta, hogy kérek x fejfájás csillapítót azonnal elmesélte a gyógyszerész, hogy ezt így kell beszedni, ezt úgy kell beszedni. T?lem mindig annyit kérdeznek, hogy tíz szemest, vagy húsz szemest? Tehát és rajtam múlik, hogy beszedem-e egyszerre azt a tíz szemet, vagy húsz szemet, ha nem vagyok normális, vagy pedig betartom az el?írásokat. A patikustól sem kapok ennél több felvilágosítást err?l.
Horváth Tamás: - De kaphat. Ez egy szakmai hiba, hogy nem kap automatikusan. Természetesen az emberekre nem kell tukmálni, nem kell rájuk tukmálni azt. Viszont a lehet?séget biztosítani kell. Azért azt tisztázni, hogy milyen panaszra szedi a gyógyszert, hogy az Ön diagnózisában ott tudjuk a szakmai segítséget adni. Az öngyógyszerezésben tudjunk segíteni. Én azt gondolom, hogy ez az igazi helyszín a gyógyszertár. Egyféle gyógyszer van. Nincs külön gyógyszer amit lehet így meg úgy is.
M?sorvezet?: - Van amit gyakrabban szedünk és van amit az orvos ír fel.
Horváth Tamás: - Természetesen.
M?sorvezet?: - Hát kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a mostani kezdeményezésnek a vége. Köszönöm szépen, hogy itt volt és elmondta mindezt.
Horváth Tamás: - Köszönöm a lehet?séget.