(...)
A vitaindító szerzője rámutat, hogy irányultságtól függetlenül "a politikai döntéshozók az elmúlt két évtizedben nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy viszonylag kis költség mellett nagy biztonsággal és hatékonysággal befolyásolják a közjó alakulásának legfontosabb összetevőjét, az egészség, az életminőség növelését". Buda Béla ugyanezt így fogalmazza meg: az egészséges életformák módozatai ritkán kerülnek szóba. Nagy Zsolt pedig a medikalizált és gyógyszerelés-központú szemléletmód humanisztikus átalakításáról beszél (kiemelések tőlem).
(...)
A mentálhigiénés szakemberré válás tehát nem kíván új szakmai identitást adni, hanem olyan szemléletmódot és készségeket fejleszt, amelyek segítségével a végzett szakemberek eredeti hivatásukat tudatosabban, nagyobb rálátással és eszköztárral, így hatékonyabban tudják végezni.
Lelkileg egészséges embernek lenni: ez természetesen jóval több, mint az alkoholtól, dohányzástól, kábítószertől, valamint az önpusztító gondolatoktól és cselekedetektől való mentesség. Pozitív életérzéssel járó belső egyensúly, amellyel az egyén biztosítja belső stabilitását és ennek megfelelő helyét a társadalomban a szüntelen változások - nehézségek, zavarok, terhelések, sőt olykor szomatikus betegségek és súlyos veszteségek - közepette is. Hogy lelkileg egészségesen tudjunk fejlődni, illetve hogy egészségesekké váljunk, fontos tehát önmagunk megismerése. Ezt hangsúlyozza a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet logójában megjelenő, görögöktől vett jelmondat is: "Ismerd meg önmagad!" Azonban a logó többi eleme (a delphoi látképben szinte összefoglalva megjelenő templom, színház és stadion) is figyelmet érdemel: az egyén testi-fizikai, spirituális és kulturális karbantartása, személyisége többi területének növeléséhez legalább hasonló mértékben történő továbbfejlesztése. S mivel a mentálhigiéné több mint az egyén lelki egészsége, társadalmi léptékű lelki egészségvédelmet jelent, fontos a figyelmet a családra, a lelki egészséget megtartó közösségek építésére is irányítani.
Itt szeretnék rámutatni egy olyan elemre, amely a társadalmi szintű lelki egészség kialakításában igen fontos szerepet játszhat, és több hozzászóló is érintette. Buda Béla a szakmai kommunikáció kapcsán felsorol több új segítő szakmát, köztük lelki gondozókat, diakónusokat. Nagy Zsolt a függőség kezelésének arzenáljából eddig kizárt eszközök közt említi a spiritualitást. A vallás azonban kétélű kard lehet. Erre utal Topolánszky Ákos, aki a viselkedéssel kapcsolatos függőségek közt említi a szektákat. Az új vallási mozgalmakkal így vagy úgy kapcsolatba kerülő emberek, de a függőségekben szenvedők, személyi, családi problémákkal küszködők is kérdéseikkel sokszor a vallásilag képzettekhez fordulnak, akik azonban egyáltalán nem biztos, hogy felkészültek az ilyen összetett, a lelki egészséggel alaposan és sok szempontból öszszefüggő problémák megválaszolására - hogy azok kezeléséről, saját kompetenciahatáraikról már ne is szóljunk. Mentálhigiénés szakirányú képzéseinkben kezdettől fogva igen nagy arányban vettek részt papok, szerzetesek, hitoktatók, egyszóval lelki gondozók. Az intézet éppen ezért 2002ben elindított egy kifejezetten ilyen szakembereknek összeállított, mentálhigiénés alapokon nyugvó, ökumenikus képzést. Az itt elsajátított ismereteket azután kórházi, szociális és családsegítői, valamint ifjúsági és sport-lelkigondozói területeken hasznosíthatják a végzett lelkigondozó-hallgatók.
A segítő szakemberek praxiskísérése, iskolákat, szociális munkát, lelki gondozást, gyógyítómunkát átszövő, folyamatosan karbantartott, fejlesztett hálózata olyan szolgálatot jelenthetne a társadalomnak, amely az adott helyszínen, személyre és közösségre szabottan tudna egyént és csoportot növelni, nem ráerőltetett, hanem hiteles értékekkel, bizalommal, szakértelemmel. E szakemberek - tanárok, szociális munkások, lelki gondozók anyagi megbecsültsége jelenleg azonban olyan alacsony, hogy a képzésre is többnyire csak azok tudnak jelentkezni, akik intézményüktől támogatást kapnak. Szükség lenne hatékony működésükhöz arra is, hogy a segítői hálón fennakadt, lelkileg beteg embereket el tudják juttatni olyan szakellátásra, pszichoterápiára, krízisintervencióra, rehabilitációra, amelyet nemcsak a család szájától megvont étel árán tudnak maguknak a rászorulók megengedni, akik nem tartoznak a felső tízezerhez. Visszatérve a megbecsülni azt, amink már megvan elvhez és Buda Béla elképzeléséhez, szükség lesz végezetül olyan kommunikációs szakemberekre is, akik megkeresik meglévő kincseinket, és hangjukat kölcsönzik azoknak, akik valamiről nem annyira beszélni tudnak, mint azt megélni.
Ha a lelki egészség kérdése a nemzeti ügyek közé kerül - és Topolánszky Ákossal együtt nagyon remélem, hogy ez így lesz -, akkor ezt és az ehhez hasonló szemléletformáló képzéseket, az itt végzett szakemberek munkáját mindenképp és minél szélesebb körben érdemes lesz hasznosítani.
Ha történettel kezdtem, hadd fejezzem is be azzal: a falusi lelkészt meglátogatja a szappangyáros.
Megkérdi, miért van az, hogy a spiritualitás, a vallások területén oly sok szép gondolat van, s bár ezek már kiállták az idő próbáját, hisz több ezer évesek, az emberiség mégsem lesz jobb tőlük. A lelkész válaszként rámutat a sárban maszatoló gyerekekre: az ő kezük is csak akkor lesz tiszta, ha a szappant használják.
