A gyógyszerészi vényírásról szóló sorozatunkban most dr. Vass Viktória országos titkár gondolatait osztjuk meg.

Gyógyszerészi felelősség és lehetőség: miért érdemes nyitottan fogadnunk a változást? Az utóbbi hónapokban sokunkhoz vegyes érzelmekkel érkezett a hír: a jogszabályi környezet alakulásával bizonyos esetekben a gyógyszerész is jogosult lehet gyógyszerrendelésre, illetve vény nélküli kiadásra vis maior helyzetekben. Érthető, ha a szakma egy része fenntartásokkal figyeli a változásokat – hiszen az új felelősség mindig bizonytalanságot szül. Mégis fontos, hogy a lehetőséget ne félelemmel, hanem szakmai önbizalommal és közösségi összefogással közelítsük meg.

Egyrészt nem arról van szó, hogy a gyógyszerész „orvos helyett orvos” szerepbe kerülne. A javaslat kifejezetten a sürgősségi, illetve a betegellátás folytonosságát veszélyeztető helyzetek kezelésére adna eszközt. Európában már bevett gyakorlat, hogy a gyógyszertár – felelősen és szigorúan szabályozott körülmények között -biztosítja a krónikus betegségek terápiájának megszakítás nélküli folytatását, vagy adott esetben életmentő gyógyszerhez juttatja a beteget. Miért gondolnánk, hogy a magyar gyógyszerészek kevésbé lennének erre alkalmasak?

Másrészt mindez nem öncélú bővítése a kompetenciának, hanem a betegek érdekét szolgálja. Mindannyian nap mint nap találkozunk azzal, hogy a páciens nem tud időben orvoshoz jutni, vagy a gyógyszer hiánya közvetlen egészségügyi kockázatot jelent. Az ilyen helyzetekben a gyógyszerész közbelépése nemhogy veszély, hanem biztonság: az adherencia fenntartása, a szövődmények elkerülése, sok esetben pedig akár életmentés.

Természetesen a szabályozás kapcsán célszerű lenne világos korlátokat felállítani. Elképzelésünk szerint nem lenne szó arról, hogy antibiotikumokat vagy kontrollált szereket adhassunk ki orvosi döntés nélkül. A cél az, hogy a keretrendszer biztosítsa: csak ott élhessen a gyógyszerész ezzel a jogosultsággal, ahol az valóban indokolt és felelősséggel ellátható. Fontos szempont az is, hogy minden expediálás nyomon követhető legyen az EESZT-ben, biztosítva ezzel a transzparenciát és az orvosokkal való együttműködés lehetőségét.

A kérdés tehát nem az, hogy vállaljunk-e többletfeladatot, hanem az: hajlandóak vagyunk-e kiállni amellett, hogy a gyógyszerész a betegért van, és ha a helyzet úgy kívánja, segít. A közös szakmai jövőnk szempontjából most arra van szükség, hogy ne elutasítsuk, hanem alakítsuk ezt a folyamatot – felelősen, összefogva, a betegek biztonságát szem előtt tartva.

Ez nem teher, hanem lehetőség: lehetőség arra, hogy a társadalom még inkább elismerje gyógyszerészi tudásunk értékét, hogy a betegek bizalma tovább erősödjön, és hogy mi magunk is megéljük hivatásunk egyik legfontosabb üzenetét: mindig ott lenni, amikor szükség van ránk.

Dr. Vass Viktória
országos titkár