A gyógyszerészek és a gyógyszertárak kompetenciáinak fejlesztésével az is cél, hogy a társadalmi elvárásokhoz igazodáson túl mindketten megkerülhetetlenekké váljanak – mondta dr. Hankó Zoltán, akivel a közelgő küldöttközgyűlés alkalmából beszélgettünk.
– A közelgő, május 10-i küldöttközgyűlés előtt, mielőtt távolabbi célokat fogalmaznának meg, érdemes visszatekinteni az elmúlt évekre. Melyek voltak a korábbi szakmapolitikai célkitűzéseik?
– 2007 óta a szakmapolitikai célkitűzéseink egyik középpontjában van a gyógyszerészi kompetenciák fejlesztése, tekintettel arra, hogy a liberalizáció kezdetekor lényegében minden jogszabályban rögzített, gyógyszerészi diplomához kötött és piacképes, tehát olyan gyógyszerészi kompetenciát elvettek, amelyek lehetővé teszik, hogy szakmailag és gazdaságilag is a magunk urai lehessünk, amelyekért érdemes gyógyszerésznek tanulni, gyógyszerészként dolgozni és gyógyszerészt foglalkoztatni. 
Nem látványos, de szisztematikus, módszeres munka folyik ezen a területen, amit a Covid-időszak egy időre lefékezett. Azt kell azonban mondanom, hogy ennek ellenére komoly eredményeket értünk el. Ezen az úton tovább kell menni.
2025-ös év szakmapolitikai célkitűzései között is meghatározó a gyógyszerészi kompetenciák rendezésére és fejlesztésére irányuló törekvés.Tavaly sikerült a gyógyszerbiztonsági validáláshoz kapcsolódó irányelvet megújítani, frissíteni. Ez már megjelent és 2027 májusáig hatályban van. Ezzel kapcsolatban elsődleges célkitűzésünk az, hogy az ebben megfogalmazott gyógyszerészi feladatoknak a napi gyakorlatban való megvalósíthatóságát segítsük. Másfelől a gyógyszerbiztonsági validálás irányelvén túl további hat irányelvnek a fejlesztéséről született döntés, amiben együttműködünk az MGYT-vel és a Szakmai Kollégiummal. Ezeknek a fejlesztési igényét a BM befogadta, mindegyikhez kijelölésre került egy-egy fejlesztőcsapat és az első változatok leadási határideje lényegében most jár le. Nagyon remélem, hogy néhány hónapon belül mindegyik irányelv-tervezet olyan stádiumba kerül, hogy a szakmai egyeztetéseket követően az év végéig megjelenhetnek.
– Eddig a gyógyszerészi kompetenciákat említette, de másfelől is közelíthetünk a témához. Beszélhetünk-e gyógyszertári kompetenciákról?
– Azok a gyógyszerészi kompetenciák, amelyek például az irányelvekben megfogalmazódnak, vagy éppen a gyógyszertárműködtetéshez elengedhetetlenek, a gyógyszerészi hivatás lakossági gyógyszerellátásban való hosszú távú stabilizációját is célozzák. A kompetenciafejlesztésnek azonban van egy másik iránya is, ami a gyógyszertárakhoz kötődik.
Évtizedek óta tapasztalom külső piaci aktorok részéről azt a törekvést, hogy azokat a feladatokat is gyógyszertár nélkül lehessen megoldani, amelyek hagyományosan gyógyszertárhoz kötött tevékenységek. Ilyen volt például a gyógyszerek egy részének gyógyszertáron kívüli forgalmazása, a gyógyszertárral nem rendelkező települések speditőr cégekkel történő gyógyszerellátásának kezdeményezése, az ügyelet és egyéb szolgáltatások kiváltása, automaták telepítése, a csomagküldéssel történő gyógyszerkiszállítás, és így tovább. Ezek számomra egyértelmű feladatot jelentettek és jelentenek: nemcsak a gyógyszerészt, hanem a gyógyszertárat is megkerülhetetlenné kell tenni ebben a rendszerben.
– A gyógyszertár nélküli településeknek a gyógyszerellátása nem kis kihívást jelent…
– Igen. Mintegy 1600 olyan kistelepülés van, ahol nem működik gyógyszertár és ezeknek a túlnyomó többségében még egy fiókgyógyszertár létesítése sem reális elvárás. Ugyanakkor az ott élők jogosan igénylik, hogy helyben juthassanak gyógyszerhez. A politikai döntés megszületett, mely szerint az ezeken a településeken élő embereknek helyben, tehát lakosságközeli ellátásként kell a gyógyszereket biztosítani, és lehetőleg a hozzájuk legközelebbi gyógyszertárra támaszkodva. Végre elindult az érdemi előkészítő munka. Sok év óta kérjük, hogy így legyen, ez mindenkinek jó megoldás lehet.
– A gyógyszerészek részt vesznek a Gondosóra programban. Hosszabb távon ez is elősegítheti a vidék gyógyszerellátásának javítását?
– Amikor a Gondosóra program vezetőivel először leülhettem egyeztetni, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egy olyan integrált szolgáltatást nyújtanak sokszázezer idős embernek, amelynek részét képezheti ezeknek az embereknek a gyógyszerelési problémáival való foglalkozás, beleértve a gyógyszerellátásukat is. Egyértelművé vált számomra, hogy ezeknek az embereknek a gyógyszerellátását gyógyszertárhoz kell kötni, de ehhez a kapcsolatot ki kell építeni. Ha ezt mi nem oldjuk meg, meg fogja oldani más. Ennek a munkának az előkészítő fázisában vagyunk. Ez – hogy a kérdésére is válaszoljak – nyilván segíthet a vidéki ellátási problémák kezelésében, de a törekvésem nem vidékspecifikus. Úgyszintén ennek a problémakörnek a részeként tekintek például a máltai projektre is. Ők egy olyan logisztikai központot hoztak létre, ahonnan szintén gyógyszerész és gyógyszertár nélküli gyógyszerellátást akarnak megvalósítani – igaz, hogy kicsi településekhez, szociálisan nehéz helyzetben lévőkhöz és szociális otthonokhoz kapcsolódóan. A speditőr próbálkozásokról előbb már beszéltem és például az automatákat is szóba hoztam. Számomra kulcskérdés, hogy a gyógyszerészeket vértezzük föl azokkal a képességekkel és jogkörökkel, amelyek megkerülhetetlenné teszik őket a gyógyszerellátásban, másfelől pedig a gyógyszertárakat is hozzuk olyan helyzetbe, hogy szintén megkerülhetetlenek legyenek. Ez komplex megközelítést igényel. Ha csak a logisztikai feladatok ellátására fókuszálnánk, az már középtávon is a tevékenységi monopóliumunk elvesztésével járna. Ezt látni kell!
– Mindezek megvalósulásához persze elengedhetetlen, hogy a gyógyszertárak működőképesek legyenek…
– Nyilván. Persze ennek is több aspektusa van. Az egyik, hogy megfelelő forrásokkal rendelkezzenek. Itt sok éven át szinte térdig lejártam a lábamat eredmény nélkül, de hál' Istennek több mint tíz év után újra elindult a politikai döntéshozókkal a közös gondolkodás, és reális remény van arra, hogy a közfinanszírozott gyógyszerek esetén valamilyen árrés-rendezés elinduljon. Azonban önmagában egy árrésrendezés az ágazat gazdálkodási és működési problémáit nem oldja meg. Ezért a gyógyszertárak gazdálkodására pozitívan ható elemeket is be kell tudni emelni a rendszerbe, mint a szolgáltatási díj vagy a generikus ösztönző valorizációja, új, fizetős gyógyszertári szolgáltatások engedélyezése. Ez a betegeinknek is jó, mert valódi gondoskodást, tényleges többletszolgáltatást kaphatnak. Úgy látom, most van esély erre is. Célom, hogy olyan patikafinanszírozási modell kerüljön kidolgozásra, amelyik nemcsak a központi költségvetés forrásaira és a nagykereskedői jutalékokra támaszkodik, hanem élhetünk a kamarai törvényben már régóta meglévő lehetőséggel, és ajánlhatunk bizonyos gyógyszertári szolgáltatások igénybevételéhez megfelelő díjtételeket.
– A mostani kamarai ciklusra megfogalmazott szempontokkal kapcsolatos operatív munka hogyan áll?
– Amióta én vezetem a Kamarát, minden kamarai ciklus elején megpróbáljuk összeszedni azokat a szempontokat, amelyeket a következő években a politikával való egyeztetés keretei között fontosnak tartunk. Ez egy jól működő gyakorlat volt több cikluson át, és ezekben az anyagokban a Kormánnyal kötött stratégiai együttműködési megállapodások tartalmát is mindig figyelembe vettük. A legutóbbi tisztújítást követően is elvégeztük ezt a munkát.
Összesen 13 területre kiterjedően fogalmaztuk meg a célokat és tavaly nyáron készültünk el ezzel az anyaggal. Ezeket elvittem minden olyan kormányzati vezetőhöz, ahova csak lehetett. Novemberben állapodtam meg Pintér miniszter úrral, hogy a BM-ben is elkezdjük az egyeztetéseket. Egy februári miniszteri értekezleten kaptam komoly lehetőséget a tájékoztatásra. Ott az a döntés született, hogy a Takács Péter államtitkár úrral közös vezetésünkkel álljon föl egy munkabizottság, amelyik a részleteket kidolgozza. Márciusban volt az első egyeztetés, ahol már néhány olyan téma is terítékre került, ami rövid időn belül operatív intézkedést eredményezhet. Ez a munka a közeljövőben folytatódik. Egy másik kormányzati műhelyben is elindult egy másik tárgyalássorozat is, amelyik a vidék gyógyszerellátásával foglalkozik, de erre előbb már utaltam.
– Az informatikával kapcsolatos egyeztetésekről mi tudható?
– Túljutottunk az ESZFK vezetőivel az új helyzethez igazodó feladatkijelölő egyeztetésen. Egyfelől megállapodásra jutottunk a tekintetben, hogy létrejön egy forródrót az ESZFK, pontosabban az EESZT és az MGYK között. Azoknak az üzembiztonsággal kapcsolatos anomáliáknak a feltárásában, amelyek a kollégáimban, a betegekben és az orvosokban is érzelmileg telített helyzetet hozhatnak létre, legyen egy közvetlen kapcsolatrendszer. Másfelől a gyógyszerészi kompetenciabővítésekhez szükséges informatikai fejlesztések a Kamarával összehangolt módon valósuljanak meg. Harmadrészt az online gyógyszerforgalmazással kapcsolatos ESZFK-s fejlesztésekről is elindul egy operatív egyeztetés. Az ESZFK vezetőivel nagyon hamar tudtunk közös nevezőre jutni. Remélem, ezt sem fogjuk elrontani.
– A vándorgyűlésen megfogalmazott célok milyen további feladatokat jelöltek ki?
– A vándorgyűlés egyik fő célja az volt, hogy a gyógyszerészek és a gyógyszertárak kompetenciáira felhívjuk a figyelmet, másrészt jelöljük ki azokat az irányokat, amelyek kézzelfogható eredménnyel járhatnak. De nem elegendő, ha az irányokat kijelöljük, hanem egyfelől ezt a munkát el kell végezni, továbbá be kell vonni a gyógyszerészeket, hogy ők is fontosnak tartsák a kompetenciafejlesztést és vegyenek részt saját maguk internalizálásában. Ez utóbbi lesz a feladata annak az ad hoc bizottságnak, amelynek a létrehozására és a munka koordinálására a legutóbbi elnökségi ülésen dr. Csapi Bencét felkértük.
– Az említettekből mi az a gondolat, amit a küldöttközgyűlésen szeretne megfogalmazni, kiemelni?
– Egyfelől tájékoztatnom kell minden fontos történésről. Ez magammal szemben támasztott alapkövetelmény, amióta elnök vagyok. Másfelől el szeretném mondani, hogy a gyógyszerészek és a gyógyszertárak kompetenciáinak fejlesztésével az is cél, hogy a társadalmi elvárásokhoz igazodáson túl mindketten megkerülhetetlenekké váljanak. Erre az ellátórendszert képessé kell tenni. Ehhez persze nemcsak a külső feltételek biztosítására van szükség, hanem a gyógyszerésztársadalom megfelelő felkészültségére és elkötelezettségére is.
Harmadrészt azt is látom, hogy nemcsak a minket körülvevő világban folyik egyfajta destabilizálódás, hanem a köreinkben is vannak jelei a frusztrációnak. De ha tudatában vagyunk önértékünknek és rendben van az önreflexiós képességünk, akkor működhet jól az önvédelmi reflexünk is. Ez szakmai, kamarai és személyes egyensúlyt teremthet, amire pedig azért van szükségünk, hogy a feladatainkat jól el tudjuk végezni és a hivatásunkat ki tudjuk teljesíteni. Egyenként és a gyógyszerészek közösségeként is.
B. Zs.
