Bezr
Általános és középiskolámat Békéscsabán végeztem, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szereztem meg a gyógyszerészi diplomámat 1971-ben. Szakgyógyszerészi vizsgámat 1981-ben tettem le. Gyógyszerészi gondozási képzésen 2006-ban vettem részt és tettem le a vizsgát.
Pályámat a Békés Megyei Tanács Gyógyszertári Központjában kezdtem, előbb beosztott gyógyszerészi majd gyógyszertárvezetői beosztásban. Eközben hat évig helyettesítő gyógyszerészként dolgoztam, így Békés megye szinte minden patikájában megfordultam, ahol nagyon sok tapasztalatot szereztem. 1987-ben kerültem a Deák utcai, az akkori 14/9-es gyógyszertárba gyógyszertárvezetőnek, majd 1996-ban, amikor a gyógyszertárak privatizációja megtörtént, sikerült a pályázatot megnyernem, azóta magángyógyszerészként vezetem az „Isteni Gondviselés” gyógyszertárát.
1994 óta meghatározó szerepet vállalok a Magyar Gyógyszerészi Kamara Békés Vármegyei Szervezete munkájában. 1994 – 2002 között elnökként, 2002 –2006 között vármegyei alelnökként, 2006 óta ismét elnökként szolgálom a vármegyei gyógyszerészet és gyógyszerészek érdekeit. 2002 – 2006 között a MGYK Országos Etikai Bizottságának voltam a tagja. 1994 óta Békés vármegyei szervezet országos küldöttje vagyok.
Az Evangélikus Egyház presbitere, jegyzője vagyok, ami hitéletem fontos része.
1995 –1996-ban komoly küzdelmet kellett folytatnom a Békés Vármegyei Gyógyszerészi Kamara Elnökségével közösen, hogy megvalósuljon a gyógyszerészek azon álma, hogy önálló szabad szellemi foglalkozásként folytathassák hivatásukat. Az egyetem elvégzése óta elkötelezetten szolgálom a hivatásomat. Az etikus, hagyományokon alapuló, de a mai átalakuló, változó gyógyszerészetben hiszek. Az elmúlt évtizedek alatt sok fiatal államvizsgás hallgató, asszisztens, került ki a szárnyaim alól.
Bezr
Bezr
Alelnök:
Dr. Czikray Tamás
Dr. Szirony Gabriella
Elnökségi tagok:
Dr. Dénesné dr. Regős Edina
Gerzanitsné dr. Tóth Mónika
Dr. Pálfiné dr. Antal Ágnes
Dr. Sándor Csaba Ferenc
Dr. Szabó Erika Anna
Dr. Szabó József ifj.
Felügyelő Bizottság elnöke:
Dr. Csiki Csaba Zoltán
Felügyelő Bizottság tagjai.
Dr. Hégely Bernadett
Dr. Nagy Nóra
Dr. Paronai János
Dr. Szabó Erika Anna
Etikai Bizottság elnöke:
Ramuskáné dr. Molnár Éva
Etikai Bizottság tagjai:
Dr. Dénesné dr. Regős Edina
Gerzanitsné dr. Tóth Mónika
Kissné dr. Vidó Nelli
Dr. Pálfi Tibor István
- 2 -
Országos küldöttek:
Dr. Csiki Csaba Zoltán
Dr. Hégely Bernadett
Dr. Melczer Mária Ágnes
Dr. Metal Gábor
Dr. Sándor Csaba Ferenc
Dr. Szirony Gabriella
Pótküldött:
Dr. Pálfi Tibor István
Bezr