„…éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok”
(Ef 4,1)
Quo vadis pharmacia?
Dr. Hankó Zoltán
A 2024-es év elején dr. Csupor Dezső professzor úr, MGYT alelnök felkért, hogy egy készülő kiadványba írjam meg a közforgalom (közvetlen lakossági gyógyszerellátás) helyzetértékelését és vízióját. A levélből az is nyilvánvalóvá vált, hogy hasonló felkérést kapott az oktatás, az ipar és a kórházi-klinikai gyógyszerészet egy-egy képviselője is. Mint jelezte, az MGYT a kiadványt az alapításának centenáriumára kívánja megjelentetni. A felkérést elfogadtam és júliusra el is készítettem az írást „Quo vadis pharmacia?” címmel.
Ezt követően, szeptember végén rendezte az MGYT a centenáriumi ünnepségsorozat záró eseményét, amelyen a négy témában dr. Bódis Attila (ipar), prof. dr. Botz Lajos (oktatás), dr. Süle András (kórházi-klinikai gyógyszerészet) és én (lakossági gyógyszerellátás) tartottunk előadást.
A gyógyszerészet jövőképe mindenképpen további egyeztetéseket igényel, ezért a konferenciát követően kezdeményeztem, hogy az MGYT, a MAGYOSZ és a Kamara a felkért szerzők bevonásával folytassa a közös gondolkodást az MGYT koordinálásával. Azóta több egyeztetés is történt és decemberben az MGYT honlapjára feltöltésre került dr. Bódis Attila és prof. dr. Botz Lajos írása, valamint a „Quo vadis pharmacia?” című írásom.
Mivel a „Quo vadis pharmacia?” c. írás terjedelmes, az elkövetkező napokban több részre bontva, de változatlan tartalommal teszem közzé a Kamara honlapján, a minél szélesebb körű elérhetőség érdekében. Az írás az alábbi fejezetekre bontva jelenik meg:
I. Bevezetés, Történelmi távlatok
II. Állam és gyógyszerészet
III. A gyógyszertári gyógyszerészet gazdasági dimenziói
IV. Kompetenciák, gyógyszertári szolgáltatások
V. Társadalmi környezet és az elvárások
VI. A technológiai környezetről
VII. Gyógyszerészi szemlélet
VIII. Merre tovább?
I. rész
Bevezetés
A felkérést nem azért fogadtam el, mert perdöntő lenne, hogy milyennek látom a hazai gyógyszerészet és ezen belül a lakossági gyógyszerellátás jelenlegi helyzetét, vagy hogy tudnám, milyen lesz a magyar lakossági gyógyszerellátás 10, 20 vagy 30 év múlva. Enélkül is sokan mondanak általuk megfellebbezhetetlennek gondolt ítéletet a mai gyógyszerellátásról, és úgyszintén kétely nélkül nyilatkoznak arról, hogy milyen lesz a gyógyszerészet a közeli és távolabbi jövőben. Én azonban a jövőlátók képességével nem rendelkezem, és a gyógyszerészet helyzetét is sajátos szemüvegen keresztül látom.
Dolgoztam közforgalomban (és ma is a családi vállalkozásunkban működtetett gyógyszertári vállalkozás egyik tulajdonosa vagyok), néhány évet kórházi gyógyszertárban és középüzemben is. A Gyógyszerészet c. folyóiratnak több mint három évtizeden keresztül voltam felelős szerkesztője és „belülről” ismertem meg az MGYT céljait és életét. Tagja és egyik vezető tisztségviselője voltam hosszú éveken át a MOSZ-nak és sok év óta veszek részt a Kamara irányításában. Volt lehetőségem együttműködő szervezetekkel és piaci szereplőkkel közös cselekvésre, és ennek a fordítottját is megtapasztaltam. Egyeztettem olyan politikai vezetőkkel, akik jó szándékkal közelítettek a gyógyszerészet ügyéhez, és megtapasztaltam azt is, hogy milyen az, ha a gyógyszerészethez nem értő, de a hatalmát fitogtató, sértődékeny, vagy az ügyeink iránt közömbös politikus volt felelős a gyógyszerügyért. És volt lehetőségem azt is megtapasztalni, hogy milyen az, ha sikerül legalább a képviselt szervezeten belül egységet kialakítani, és milyen önsorsontó folyamatok indulnak el, ha ez a szakmai és/vagy szervezeti egység nem biztosítható.
Az elmúlt évtizedek arról győztek meg, hogy a helyzetértékelésben sok mindenkinek lehet részigazsága, de egyikünk sem birtokolja a megfellebbezhetetlen igazságot. Ami pedig a jövőt illeti, sok olyan kérdés van, amelyre ma nincs biztos válasz. Azt azonban jó lehetőségnek éreztem, hogy mostani kamarai vezetői funkciómtól függetlenül, de korábbi és jelenlegi közfeladataim tudatában, viszont ezen közfeladatokból fakadó szigorú tartalmi, stiláris és egyeztetési kötelezettségektől mentesülve, írhassak le néhány – egyébként engem visszatérően foglalkoztató – gondolatot.
Elöljáróban szólnom kell még a címválasztásról. Először – ifjúkoromban – Henryk Sienkiewicz hasonló című könyvében (és az ebből készült filmben) találkoztam a „Quo vadis?” kérdéssel, amelyre válaszként a műben a főszereplő (Péter apostol) életfordító döntésre jutott. Felnőttként többször találkoztam hasonló címmel készült írásokkal, sőt ezek között a gyógyszerészet helyzetét és jövőjét taglalókkal is. Ezek közül rám legnagyobb hatással Bayer István professzor (az OGYI volt főigazgatója, az MGYT egykori főtitkára) írásai voltak, akivel nyugdíjas éveiben rendszeresen volt lehetőségem konzultálni, és aki a történelmi múlt, a jelen és a várható jövő kontextusában igyekezett a kérdésre válaszolni: „Quo vadis pharmacia hungarica?” Kérem, ne vegyék szerénytelenségnek, ha én is ilyen tágabb dimenzióban próbálok a kérdéssel foglalkozni.
Történelmi távlatok
Végh Antal professzor a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (akkori nevén az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Gyógyszerészi Szakcsoportja) elnöke 1953-ban így írt a gyógyszertári gyógyszerészet helyzete kapcsán: „A múlt század (értsd XIX. század – a szerző) közepétől (a kémiai és főleg a szerves kémiai iparosodás kezdetétől) számítva a gyógyszerészi gyakorlat napjainkig olyan mélyreható változáson ment át, hogy már évtizedek óta nyitott a kérdés: szükség van-e még gyógyszerészetre, mint tudományra, és egyáltalán van-e tudományos kutatási lehetőség magán a gyógyszerészet keretén belül? A kérdést ennyire éles formában a gyakorlati élet vetette fel. A gyógyszeripar fejlődése a gyógyszertári laboratóriumból és annak rovására történt, éppen úgy, mint (ahogy) a gyáripar a kisipart, a kisüzemi mértékben való előállítást általában minden téren visszaszorította, sőt nem egy esetben feleslegessé tette. A gyógyszeripar ’betörése’ az egykori gyógyszerészi munkaterületre nemcsak az alapanyagok (…) elkészítését érintette, hanem a vénykészítést (…) is kb. 30-40 százalékra szorította vissza azzal, hogy a beteg számára közvetlenül kiadható ún. ’kiszerelt’ gyógyszereket gyárt. (…) Az elmúlt száz év alatt tehát a gyógyszerelés forradalmi fejlődésével egyidejűleg a gyógyszerészet maga eredeti tevékenységének annyira töredékére zsugorodott, hogy legtöbb gyógyszerész maga (sem látja tisztán) a gyógyszerészi hivatásnak azokat az alapelveit, (…) melyeknek a változott körülmények ellenére is, vagy talán még annál inkább, egyre jobban ki kell domborodniuk.” Ezek között az alapelvek között említi Végh Antal a gyógyszerész felelősségét a gyógyszer és gyógyszeralapanyag minőségéért (gyógyszervizsgálat), a készítendő gyógyszer hatásosságáért (gyógyszerkészítés) és a minőség tárolás alatti megőrzéséért (gyógyszertárolás).
Tény, hogy a 71 éve papírra vetett gondolatok magukban foglalták annak felismerését, hogy a gyógyszeripar megjelenésével a gyógyszerért korábban kizárólagos személyes felelősséget viselő „gyógyszerkészítő gyógyszerész” tevékenysége alapvetően megváltozott és ez a felelősség többszereplőssé vált. Ebben a folyamatban megkülönböztethető a „gyógyszerellenőrző gyógyszerész” megjelenése, akinek garancia kellett arra, hogy a tőle távol gyártott és kereskedelmi csatornákon hozzá eljuttatott gyógyszer tényleg az, és tényleg olyan, mint amit mondanak róla. A nagyhatású gyógyszerek megjelenésével előtérbe került a gyógyszerész minél mélyebb farmakológiai tudása, majd a toxikológiai ismeretek. A farmakológiai és toxikológiai gyógyszerészi ismeretek nemcsak azért váltak fontossá, hogy a gyógyszerész tisztában legyen azzal, hogy mit ad át a betegnek, hanem azért is, hogy érdemi segítséget tudjon nyújtani a terápiát elrendelő orvosnak. Az orvosnak (is) tanácsot adó gyógyszerészi szerepkörből nőtt ki a klinikai gyógyszerész funkciója, amely az elnevezése ellenére nem kizárólag kórházi-klinikai keretek között érvényesíthető tevékenység. A klinikai gyógyszerészi feladatkör kiterjed a betegtanácsadásra is, ahol a gyógyszeradagolás rendjére, módjára és időtartamára, a gyógyszer tárolására, az ellenjavallatok, kölcsönhatások és mellékhatások ismertetésére, sőt az élelmiszerek és élvezeti cikkek gyógyszerhatást befolyásoló szerepének a bemutatására is figyel a gyógyszerész.
Tény, hogy nemcsak az ipari / technológiai fejlődés volt befolyással a gyógyszertári gyógyszerészetre, hanem a társadalmi-gazdasági folyamatok is hatottak és hatnak rá. A fogyasztói társadalom az elmúlt század hatvanas éveiben bontakozott ki Európa nyugati felén, ami magával hozta az egyes emberek viszonyának változását az egészségi állapotukhoz. Ezzel párhuzamosan indult el a zöld hullám is. Ezek részeként került előtérbe az öngyógyítás-öngyógyszerelés (benne az OTC-gyógyszerekkel és egyéb, többek között növényi eredetű termékekkel) is. Nálunk ez a folyamat fáziskéséssel indult (a ’80-as években) és a rendszerváltozás időszakában teljesedett ki (gyógyteák, gyógytermékek, importliberalizáció egyfelől, gyógynövény-szaküzletek, drogériák másfelől), és egybeesett a gyógyszerellátó rendszer struktúraváltásával (de erről kicsit később). A gyógyszerészi gondozás megjelenése, a compliance és az adherencia előtérbe kerülése, a prevencióba és a népegészségügyi programokba való bekapcsolódás igénye mind ennek a folyamatnak a következménye.
Összegzés:
Az elmúlt több mint másfél évszázadban a gyógyszertári gyógyszerészet szakmailag az őt körülvevő ipari, technológiai és társadalmi-gazdasági változásokra „követő üzemmódban” reagált. Erre sokszor önerejéből volt képes, máskor viszont a változásokra – részben önhibáján kívül – „fáziskéséssel” reagált.
(Folytatása következik)
