Az alábbiakban a Gyógyszerészi Hírlap szeptemberi számának néhány cikkéből közlünk részleteket.
A Formulae Normales Veterinariae története
Most induló sorozatunkban az állatgyógyászati normatívák kialakulására tekintünk vissza. Ebben a részben a Norma Pauperum I–III. – mint a Formulae Normales Veterinariae előfutára – időszakát (1850–1898) tekintjük át…
A Norma Pauperum I-et – amely 1850. július 1. és 1872. december 1. között volt érvényben – a 8.973/1850. BM sz. rendelet léptette életbe. Érdekessége, hogy szegény sorúaknak beteg állataik járványos megbetegedése (marhavész) esetén engedélyezték a Norma Pauperum vénymintáinak „közalapok terhére” történő rendelését…
Bizonyítékon alapuló étrend-kiegészítés: utópia vagy valóság?
A bizonyítékokon alapuló orvoslás jól ismert fogalom, amelynek alapelvei a gyógyszerek fejlesztése és azok alkalmazása során is iránymutatónak tekinthetőek. Sajnos, a jól ismert, hagyományos gyógynövények nagy része – meglehetősen összetett okokból – nincs forgalomban a fenti elveknek megfelelő gyógyszerként…
Bár az étrend-kiegészítők és a gyógyszerek kategóriái esetén a jogi garanciák eltérőek, nincs akadálya annak, hogy a gyártók a gyógyszeriparban alkalmazott szigorúbb szabványok elveinek megfelelően járjanak el. Az étrend-kiegészítő nem gyógyszer: gyógyhatás elérése céljából nem alkalmazható, ugyanakkor joggal elvárható, hogy a szakmai szempontból optimális, megfelelő, ellenőrzött minőségű termék kerüljön a fogyasztóhoz.
„…amire felhatalmazást kapott”
Az alábbiakban dr. Fodor András olvasói levelét – imázsról, sárdobálásról, tüskéről és egy parlamenti levélről – tesszük közzé.
A kamara a századforduló idején kiállta a demokrácia próbáját is, hisz tökéletesen működött egyrészt a választás, másrészt a visszahívás és a bizalmi szavazás intézménye is. A tenni akarás és az útkeresés viszontagságai, a többségi akarat keresztülvitele jól nyomon követhető az ezen időszakhoz tartozó Gyógyszerészi Hírlap és Gyógyszerészi Értesítő hasábjain…
Ne torzsalkodjunk, ne ködösítsünk! Tiszteljük egymás meggyőződését, munkamódszerét! Fogalmazzunk kritikusan, de tüskementesen! Hamarabb meglesz így az elvesztett közös nevező! Erre hivatkozva igyekszünk az egészségügyi politikára hatni céljaink elérése érdekében. Ennek fényében, hogyan lehet olyat sugallni, hogy az egykor MOSZ „Gyógyszerészetért” életműdíjjal kitüntetett kolléga által vezetett köztestület veszélyezteti a „gyógyszerészi hivatás jövőjét”? E kijelentéssel stigmát kap 25 év közös munkája! Sárdobálás ez a javából…
Volt egy tanítómesterem, akivel nyugdíjas korában sokat beszélgettem. Idős, tapasztalt gyógyszerész volt, aki végigélte a politikum változásait – így a gyógyszerészetét is – az első világháborús évektől az államosítás első évtizedének a végéig. Nyugdíjasként tudta meg, hogy gyógyszerészi pályára készülök. Különösebb átmenet nélkül egyszer a következőket mondta. „Tudod, fiam, két értelmiségi csoport létezik, aki bántja egymást. Az egyik a jogászok, a másik a gyógyszerészek. A jogászok ezt sokkal jobban csinálják, merthogy megélnek belőle.” …
