
Dr. Kraszkó Károly
1946–2026
Dr. Kraszkó Károly 1946. március 19é-n született Békéscsabán, egy polgári család hetedik gyermekeként. Gyermekkorát összetartó, adventista családban, mély hitben, szeretetben töltötte, a pozitív szemlélet egész életét meghatározta.
Iskolái elvégzése után felvételt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára, melyet 1970-ben summa cum laude minősítéssel fejezett be. A debreceni Medicor művekben mikrobiológusként kezdett dolgozni, orvosi mikrobiológiából szakvizsgát is tett. 1975-ben került Kecskemétre, ahol a gyógyszertári központban gyógyszer-analitikusként, majd szakfelügyelőként kezdett dolgozni. Közben szakvizsgát tett gyógyszer-analitikából és gyógyszerügyi szervezés- és igazgatástanból. 1979-ben egyetemi doktori címet szerzett gyógyszertechnológia főtárgyból summa cum laude minősítéssel. 1988-ban megyei főgyógyszerésznek nevezték ki, pályáját 2000-től nyugdíjba vonulásáig megyei tiszti főgyógyszerészként folytatta. Közben öt éven keresztül országos tiszti főgyógyszerész helyettes volt. Nyugdíjba vonulását megelőzően megyei főtanácsosi címet kapott.
Pályája során gyógyszerügyi menedzser és szakközgazdász végzettséget is szerzett. Munkájában jelentős feladata volt a gyógyszertárak privatizációja, melyet nagy hozzáértéssel, empátiával végzett. Célja volt a gyógyszerészi munka betegellátásban végzett tevékenységeinek kiszélesítése, presztízsének felemelése. Tíz éven keresztül zsűritag volt a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság által, a fiatal gyógyszerészek számára szervezett Rozsnyay Mátyás Emlékversenyen, több éven keresztül a budapesti gyógyszerésztudományi karon államvizsga bizottsági tag volt. Munkáját Pro Sanitáte díjjal ismerték el. Harminc éven át töltötte be a Bács-Kiskun megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöki tisztségét. Szívügye volt a tudomány terjesztése és ismertetése magas színvonalú rendezvényeken keresztül, mely munkát egészen betegsége kezdetéig végzett.
Nagyon büszke volt családjára. Feleségét, dr. Godó Magdolna szemész főorvost még az egyetemi évek alatt ismerte meg, 56 szép évet töltöttek együtt. Két gyermekük született, Zita 1977-ben, aki kommunikációs szakemberként a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi Intézetében adjunktus és Károly András 1982-ben, aki urológus szakorvos Kiskunhalason és Kecskeméten. Nyugdíjas éveit unokái, Andris és Marci aranyozták be.
Bölcsessége, humora, nyitottsága, pozitív életszemlélete és kedves személyisége mindannyiunk számára pótolhatatlan veszteséget jelent.
Nyugodj békében!
Dr. Gáspár Róbert