Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara június 27-én tartotta diplomaosztóját. Az intézmény Főépületének Díszudvarán tartott ünnepségen 57 magyar és 18 külföldi hallgató vehette át diplomáját.
Bácskay Ildikó dékán ünnepi beszédében hangsúlyozta: oktatóik arra törekedtek, hogy a most végzettek olyan tudás birtokába kerüljenek, amely felkészíti őket egy felelősségteljes, szép és nemes hivatás gyakorlására. – A betegek gyógyítása, az elesettek segítése, az egészség megőrzése és védelme az egyik legnemesebb szolgálat, amelyet ember embertársáért végezhet. A gyógyszerész munkája gyakran a háttérben zajlik, mégis nap mint nap emberek életminőségét, biztonságát és sokszor életét befolyásolja. Ezért a gyógyszerészet nem csupán egy szakma, hanem hivatás és szolgálat – fogalmazott.
Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar
2026. július 2-án tartották a Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerészdoktor-avató ünnepi tanácsülését a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében, ahol 46 magyar tagozaton és 6 angol tagozaton végzett gyógyszerészdoktor-jelölt avatására került sor. A jelöltek ünnepélyes magyar és angol nyelvű eskütétele következett után a Szegedi Tudományegyetem rektora és avatótanácsának tagjai kézfogásukkal doktortársukká fogadták a végzősöket, akik egyúttal átvették doktori oklevelüket is. A frissen avatott gyógyszerészeket a GYTK dékánja köszöntötte. Beszédében felvázolta a gyógyszerészi pálya nyújtotta lehetőségeket, és tudásuk folyamatos bővítésére buzdította a fiatal kollégákat.
Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar
A pécsi végzős biotechnológus- és gyógyszerészhallgatókat július 4-én avatták fel az orvoskar dr. Romhányi György aulájában. A Gyógyszerésztudományi Karon idén 42 gyógyszerészjelölt teljesítette sikeresen a záróvizsga követelményeit.
Dr. Fittler András, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja ünnepi beszédében elsőként személyes emlékeit idézte arról, milyen is volt ő fiatal gyógyszerészként, mennyire meg akart felelni, mennyire tökéletes munkát akart végezni. Hangsúlyozta azonban, hogy sok-sok év tapasztalatai nyomán rájött: a tökéletesség elérhetetlen állapot.
„A száz százalékra való törekvés frusztrációhoz és kiégéshez is vezethet, ezért ne feledjétek: a hibáinkkal együtt vagyunk értékesek, emberiek, és a hiányosságainkból tanulva lehetünk kiválóak! Teljesen sosem állhatunk készen, a lényeg az, hogy figyeljünk, ismerjük fel fejlődési lehetőségeinket, és nap mint nap időt és energiát fektessünk abba, hogy egyre jobbak legyünk! Ez olyasmi, mint a banki kamat: a befektetésünk évek múlva fog megtérülni. Kívánom, hogy a problémákra ne haraggal tekintsetek, hanem a lehetőséget lássátok bennük!” - fogalmazott dr. Fittler András.
Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar
106 magyar, 29 angol és három német nyelvű képzésen végzett gyógyszerészhallgató vette át oklevelét 2026. július 12-én a Budapest Kongresszusi Központban a Gyógyszerésztudományi Kar diplomaátadó ünnepségén. A végzettek közül 13-an summa cum laude, 76-an cum laude, 49-en rite minősítéssel zárták tanulmányaikat. A jelölteket dr. Merkely Béla rektor és dr. Antal István dékán kézfogásukkal fogadták gyógyszerészdoktorrá.
Dr. Merkely Béla rektor beszédében emlékeztetett arra, hogy az előző évben megalakulásának 70 éves jubileumát ünneplő Gyógyszerésztudományi Kar az ország legrégebbi és legtöbb gyógyszerészhallgatót képző kara, ahol a magyar mellett egyedülálló módon angol és német nyelven is folyik az oktatás. Emellett a kutatás, a publikációk és az innovációk terén, továbbá a tudományosan minősített oktatók arányával is élen jár. „Büszkék lehetünk erősödő gyógyszeripari kapcsolataira és kutatás-fejlesztési együttműködéseire is” – fogalmazott.
„Gyógyszerésszé válni tudományos látásmódot jelent” – fogalmazott a végzetteket köszöntő beszédében dr. Antal István dékán. Gyógyszerészként képességekkel és jogosultságokkal is rendelkeznek. Képesek gyógyszert készíteni, a gyártás minőségét biztosítani, valamint betegek részére a gyógyszerekről és azok helyes használatáról szóló tanácsadásra, továbbá részt vehetnek a kutatásban, fejlesztésben is – fejtette ki dr. Antal István.