A karácsonyi ünnepeket megelőzően „Évértékelő” beszélgetést folytattunk dr. Hankó Zoltán kamarai elnökkel a gyógyszerészet helyzetéről és kihívásairól.  A terjedelmes interjút több részletben tesszük közzé, elkészítésében részt vett dr. Gyarmati Kinga és dr. Bodor Áron.

I. rész:

„Ezt a munkát el kell tudnunk most is végezni, függetlenül attól, hogy az elmúlt években kezdeményezéseinkből mi valósult meg és mi nem”

– Elnök úr, kezdjük a november végi köztestületi napok és a küldöttközgyűlés értékelésével. Hogyan értékeled?

– A köztestületi napokat, mint minden egyéb rendezvényünket egy meghatározott szakmapolitikai cél érdekében szerveztük. Amióta a Kamarában vagyok, minden kormányzati ciklus lezárását megelőzően összegezzük az elmúlt évek történéseit és meghatározzuk azokat a célokat, amelyeket az elkövetkező években fontosnak tartunk. Ezt a munkát most is el kell végezni, függetlenül attól, hogy az elmúlt években a kezdeményezéseinkből nem sok minden valósult meg. Meg kell néznünk, hogy a most záruló kormányzati ciklusban mi sikerült és mi nem. És meg kell néznünk azt is, hogy mit végeztünk el mi és mit nem csináltunk meg. Így volt ez 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is. A helyzetértékelés a köztestületi napokon megtörtént. Ennek ismeretében tudjuk összeállítani az elkövetkező évekre érvényes cselekvési programot.

– Adja magát a kérdés: miként állunk a politikai és a szakmapolitikai környezet elemzésével, és ezek miként realizálódtak a köztestületi napokon?

– A politikai kapcsolatrendszerünk négy legfontosabb szereplőjét, tehát az egészségügyi államtitkárság, a hatóság, az ESZFK és a NEAK vezetőit hívtuk el. A már megjelent beszámolókból is tudható, hogy mindegyik meghívott intézmény vezetői eljöttek és megmutatták, hogyan gondolkodnak rólunk. Hadd legyek őszinte: volt, ami tetszett, és volt, ami kevésbé. De ez a szembesülés része a munkánknak. Elhívtuk a minket körülvevő környezet képviselőit, tehát a nagykereskedőkét és a gyártókét is. A nagykereskedőkkel több kérdésben eltérőek az érdekeink, de megkerülhetetlenek, a MAGYOSZ-ra pedig stratégiai partnerként tekinthetünk. A két egészségügyi társkamara elnöke is elmondta a velünk kapcsolatos szempontjait. Nekem ebben nem volt újdonság, mert ővelük komoly együttműködésünk van és már korábban elindult egy jövőt célzó közös építkezés. A harmadik blokkban pedig számunkra három fontos területen hangzottak el kamarai beszámolók, így a patikák gazdálkodásáról, a szakmai kompetenciafejlesztésről és a területi szervezeteink működéséről.

Ezek az előadások és a hozzájuk kapcsolódó intenzív konzultációk kiváló alapot adtak az eltervezett munkánkhoz. Ehhez persze hozzá kell illeszteni azt a beszámolót, amit a politikával és a környezetünkkel meglévő kapcsolatainkról, valamint a belső műhelyeink munkájáról ismertettem. Erre a pénteki előadásomban és a küldöttközgyűlési beszámolómban került sor.

– Ez fontos lépés volt, de egyben fel is adja a leckét: hogyan tovább?

– Február második felében lesz a tavaszi vándorgyűlésünk. Addigra el kell készítenünk azt a cselekvési programot, amit a politikának, a társadalomnak és saját magunknak is le kell tennünk az asztalra. Ez a munka most kezdődik. Sűrű időszak jön, de nem nulláról indulunk.

– Korainak tűnik a februári időpont. Mi az oka?

– Amióta a Kamarában vagyok, kínosan figyelek arra, hogy legalább két héttel kerüljük el a MOSZ rendezvényeit. Emlékszem ugyanis arra, hogy korábban milyen törekvések voltak egymás kiszorítására, és ezt nemcsak kamarai, hanem szakmai érdekeinkkel is ellentétesnek tartom. Kollégáim jelezték, hogy a MOSZ március első hétvégéjén tartja a tavaszi rendezvényüket. Ha ezt követően két héttel lenne a vándorgyűlésünk, már nagyon közel kerülnénk húsvéthoz és az áprilisi parlamenti választásokhoz is, ami pedig a mozgásterünket szűkítené be. Erről ennyit.

– Az időpont tehát adott. De hova vándorol a vándorgyűlés?

– Úgy tervezzük, hogy Lakiteleken a Hungaricum ligetben lesz. Dr. Sándor Csaba ismeri ezt a helyet, ő ajánlotta. Elmentünk a kollégáimmal, megnéztük és nagyszerű helyszínnek tartom én is. Ha meg tudunk állapodni a feltételekről, rövidesen kommunikálható lesz a helyszín és az időpont is.

– Egy picit kanyarodjunk vissza köztestületi napokhoz és ezen belül a küldöttközgyűléshez. Hogyan értékeled az eseményeket?

– A 40 százalékos küldötti részvétel lehetett volna több, mert mindig szeretném, hogy minél többen legyünk. De a ciklusok kezdetét és végét leszámítva valahol a 40 és 50 százalék között szokott lenni a részvételi arány. A kitüntetések átadása most érzelmileg megviselt, mert az egyik legjobb barátom és harcostársam gyermekeinek kellett átadnom a Kamara tavalyi aranyérem kitüntetését. Aztán az elnöki beszámolót most is ellenszavazat nélkül fogadták el a küldöttek, sőt az én tartózkodó szavazatommal együtt mindössze két tartózkodással. Örülök ennek, de ez szerintem nem annyira az eredményeinknek szólt, hiszen sok ügy függőben van, hanem a tisztességes és szívós munkának a visszaigazolása. Dr. Nagy Vilmos személyében új alelnököt is választottunk. Ez a Kamara szakmapolitikai munkáját erősíteni fogja. A 2025-ös gazdálkodásunk alapozta meg a '26-os költségvetés konszenzussal való elfogadását. Ilyenkor persze a rendezvény szervezési tapasztalatait is igyekszem összegezni. Ahhoz képest, hogy egészen szerény volt a rendezvény promóciója, megfelelő volt a létszám, különösen az első napon, és a körülmények is jók voltak.

– Talán távlati a kérdésem, hogy rendben van, hogy fölmértük a jelenlegi helyzetet. Februárra összerakunk egy új tervet, majd ezt követően lesz egy ciklusváltás, vagy legalábbis egy választás. A terv elkészül, de mi van, ha megborul? Nem nehéz most tervezni?

– Ha jól értem, a parlamenti választás eredményétől függ, hogy mit tervezünk?

– Pontosabban, függenek-e a terveink a választás eredményétől?

– A terveink nem. Szabó Sándor elnök úr gyakran idézett Senecától egy mondatot, amelynek lényege, hogy semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, hogy milyen kikötőbe akar eljutni. Ez a lényeg! Ha nem tudjuk, hogy mit akarunk, elsodornak az események, függetlenül attól, hogy jó- vagy nem jószándékú velünk szemben a politika. Ezt igazolják vissza azok a történések, amelyekre kamarai vezetőként nemcsak rálátásom, hanem beleszólásom is volt. 2006. legvégén kerültem be a kamarai vezetésbe, a liberalizációs döntéseket követően, amikor mindenki kétségbe volt esve. A liberalizáció évei alatt a kármérséklés volt a fő célom. Mindeközben a háttérben kemény munkát végeztem a leállításáért, amiről csak nagyon kevesen tudtak. Erre 2010-ben került sor egy olyan program mentén, amely döntő mértékben az általam vezetett műhelyben készült. 2010-től 2014-ig, majd 2018-ig is jó együttműködés volt a közpolitika vezetőivel. Persze voltak vitáink, de szinte minden kérdésben közösen mondtuk ki végső szót. Ezt a négyévente megújított stratégiai megállapodásainknak köszönhettük. 2018 után bicsaklott meg ez az együttműködés, részben a Covid pandémiához kapcsolódóan, részben azért, mert Kásler miniszter úr és munkatársai gondolkodásában a gyógyszerészet már nem volt középpontban. Illetve olyan egészségpolitikai vezetőket is kaptunk, akik – hadd fogalmazzak körültekintően – nem ismerték a gyógyszerészetet és különféle sajátos törekvéseket is befogadtak. Ekkor kezdődött újra a liberalizációs évekhez hasonlóan egy kevésbé látványos értékőrző munka. Ahelyett, hogy a szakmai rendszerváltás egészségpolitika által korábban jóváhagyott programját végig vihettük volna. Emlékezzél például a speditőr cégekkel kapcsolatos kezdeményezésre, vagy akár a gyógyászati segédeszköz regisztráció elrontott szabályozására. A 2022-es parlamenti választást megelőzően mégis sikerült megállapodni a politikai felsővezetéssel arról, hogy milyen irányba fogunk menni. Ezt tettük közzé 2022. márciusban a kormánnyal közösen megjelentetett „zöld füzetben”, de ennek számos vállalása a mai napig nem valósult meg. Mindezekkel együtt, ezek a tapasztalatok megerősítenek abban, hogy tudnunk kell, milyen irányba akarunk továbbmenni.

– Gyógyszerészként hajlamosak vagyunk arra, hogy a szakmapolitikai vitáinkat az MGYK és a politika viszonyára szűkítsük le, hiszen a Kamara a politikával, a politika pedig a Kamarával ütközik. Jól gondolom, hogy alapvetően ez nem ilyen egyszerű, igaz?

– Egy olyan négyszereplős rendszerben élünk, ahol a gyógyszerészek és a politika mellett jelen vannak azok az aktorok is, akiknek a gyógyszerellátásban nemcsak kemény üzleti érdekeik vannak, hanem erős az érdekérvényesítő erejük is. És hatnak ránk a társadalmi igények is. Ebben a négyes keretrendszerben alakul a Kamara és az állam közötti kapcsolatrendszer. Szidjuk a politikát, ha például az árréskorrekció az ígéret ellenére sem történt még meg. Ugyanakkor helyettes államtitkár asszony is hivatkozott arra a köztestületi napokon, hogy még a gyógyszerészek részéről sem volt egységes álláspont a Gyógyszerészeti munkabizottság tárgyalásán. Emlékszem, az elvileg a gyógyszertárak érdekeinek képviseletében meghívott egyik résztvevő a nagymértékű rendezés ellen szólalt fel, mert az – ahogy mondta – a kisforgalmú gyógyszertáraknak lenne rosszabb. Még a tárgyalásvezető asszony is felnevetett, de – csöndben teszem hozzá – hónapokkal később, a köztestületi napokon is jelezte a konszenzus hiányát. De említhetem például az étrend-kiegészítőket is, ahol az egészségkockázattal terhelt termékek forgalmazási szabályainak a szigorításáért a törvényi felhatalmazás két és fél éve megszületett, de a részletes szabályozás – szerintem masszív piaci ellenérdekeltség miatt – még nem jelent meg. Az étrend-kiegészítők egészségi kockázatai pedig továbbra is velünk élnek. De a kórházi gyógyszerellátás kiszervezésének ötlete is példaértékű. Nagy ambíciókkal rendelkező, franchise rendszert működtetők meggyőztek néhány politikai vezetőt, hogy mennyire jó lesz, ha kiszervezik a teljes kórházi gyógyszerellátást. Sőt, még az is eredmény lesz, hogy annyira megerősödik a magyar láncuk, hogy a némettel szemben megfelelő ellensúlyt fog képezni. Hosszú időbe telt, amíg sikerült meggyőzni a döntéshozót, hogy ezt a saját maga számára és betegellátási szempontból is kockázatos lépést ne tegye meg. Ezzel persze sikerült néhány haragost ismét begyűjteni, miközben a részvénytársaság tulajdonosai a magyarként kommunikált hálózatot eladták a németeknek. Nem folytatom. A minket körülvevő piaci környezet szinte minden szegmense kapcsán bőven tudnék még példákat mondani, mert a gyógyszertárak és gyógyszerészek feletti irányítás lehetősége sokakat vonz. Mi a politikával köztestületként és demokratikus felhatalmazással tárgyalunk, de időnként az az érzésem, hogy egyes szereplők a piaci érdekeiket köztestületi és demokratikus felhatalmazás nélkül is egészen hatékonyan tudják érvényesíteni.

– A minket körülvevő fontos szereplők közül még megemlíthetjük magát a társadalmat is?

– Igen. Sokszor hallom kollégáimtól, hogy a gyógyszerészet társadalmi megítélése rosszabb, mint amit mi nyújtunk a társadalomnak, és amit reálisnak gondolunk. És javítani kellene a társadalmi megítélésünkön.

– Ez nem igaz szerintem.

– Szerintem sem, de az összkép árnyaltabb. Pár éve volt egy kormányzati nagymintás felmérés, ahol 176 szakma közül a hetedik helyet sikerült megszereznünk. Ugyanakkor a Kamara részéről is készült egy felmérés.

– Erről már volt szó korábbi interjúkban.

– Igen, de amire most ki szeretnék térni, az eddig kevésbé volt hangsúlyos. Ebben a gyógyszertárakat rendszeresen látogató betegek többsége azt mondta, hogy egészségtermékeket árusító boltként néz a patikákra. Ugyanakkor közülük sokan inkább egészségügyi szolgáltatóként szeretnék látni. Ha boltként néznek ránk, akkor nyilván kereskedőként kezelnek. Hadd kérdezzem, ez az ő hibájuk? Ne válaszoljatok! Amikor tehát elemezzük a helyzetünket, nemcsak ebben a négyes viszonyrendszerben kell gondolkodnunk, hanem a saját magunk magatartását is ki kell tenni az asztalra.

Az interjú második része a Kamara által kezdeményezett intézkedésekkel kapcsolatos egyeztetésekbe enged betekintést.