Semmelweis, ami összeköt: jubileumi évfolyamtalálkozóra invitálja egykori hallgatóit a Semmelweis Egyetem
Jubileumi évfolyamtalálkozóra várja a Semmelweis Egyetem az 1965-ben, 1975-ben, 1985-ben, 1995-ben, 2005-ben és 2015-ben végzett hallgatóit, illetve kísérőiket 2025. november 22-én, szombaton a Nagyvárad téri Elméleti Tömb épületében.
Ez a találkozó nem csupán egy esemény, hanem egy ünnep, egy különleges nap, ahol a múlt, a jelen és a jövő találkozik. Lehetőség, hogy az egyetemen végzett, egykori hallgatók felidézhessék közös egyetemi emlékeiket, újra találkozhassanak régen látott barátaikkal, csoport- és évfolyamtársaikkal és megoszthassák azokat a tapasztalataikat, amelyeket azóta gyűjtöttek, hogy diplomát szereztek a Semmelweis Egyetemen vagy a jogelőd intézményekben. Akár 10, akár 60 év telt is el, mindannyian a Semmelweis szellemében nevelkedtek, a Semmelweis Egyetem Alumni Közösségének tagjai: ünnepeljük meg együtt ezt az értékes közösséget.
Visszatérve az egyetemre lehetőséget teremtünk az újra-találkozásra, illetve az évfolyamonkénti elkülönített teremben megvalósuló találkozó során mélyebb beszélgetések folytatására. A vendégekre az évfolyamtalálkozó fénypontjaként ünnepi megnyitó, köszöntő és svédasztalos állófogadás vár, amely középpontjában a közös élmények ünneplése és a szórakozás áll. Egy közös cél: az Egyetem, ami összeköt!
A jubileumi évfolyamtalálkozón való részvétel feltétele az érvényes regisztráció és a részvételi díj befizetése. A részvételi költség 11.000 Ft/fő, amely tartalmazza a napközbeni programokon való részvételt, a korlátlan kávé-, tea-, üdítő-, ásványvíz- és pogácsafogyasztást, valamint az esti svédasztalos állófogadáson való részvételt. Lehetőség van kísérők részvételére is, azonban a kísérő számára is szükséges külön jegyet vásárolni.
Az esemény különböző támogatói fokozatokat is kínál a résztvevők számára (ezüst fokozatú támogatás 20.000 Ft/fő, Arany fokozatú támogatás: 40.000 Ft/fő). A támogatói jegyek ugyanazokat a szolgáltatásokat biztosítják, mint a normál jegyek, ugyanakkor lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők anyagilag is támogathassák a Semmelweis Egyetem Alapítványának munkáját.
A jubileumi évfolyamtalálkozóra való jelentkezés és a részletes tájékoztató egyszerűen elérhető a Semmelweis Alumni honlapfelületén. Az alumnik a rendezvényen való részvételi szándékukat a regisztrációs felületen2025. október 31-ig tudják jelezni. Fontos, hogy minden résztvevő előre regisztráljon, mivel a rendezvény résztvevői számára a helyek száma korlátozott és helyszíni regisztrációja és belépőjegy vásárlásra nincs mód. Ne felejtse el továbbítani az információt évfolyamtársainak, hogy senki se maradjon le erről a különleges eseményről!
Az esemény célja, hogy megerősítse az Alumni Közösséget, és emlékeztessen mindenkit arra, hogy akik a Semmelweis Egyetemen tanultunk, egy közösséget alkotnak és a Semmelweis Egyetem szellemisége az Alumni Közösségén keresztül tovább él. Jelentkezzen Ön is és legyen részese ennek a különleges eseménynek!
Részletek a jubileumi évfolyamtalálkozóról:
Időpont: 2025. november 22., szombat 16.00-23.00
Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)
Tervezett program:
16:00-tól Beléptetés
16:00-19:30 Elkülönült beszélgetések minden évfolyam részére
19:30-tól Ünnepi állófogadás, benne:
19:30-19:45 Köszöntők
19:45-23:00 Svédasztalos állófogadás
Részvételi költség: 11.000 Ft/fő, mely tartalmazza a napközbeni programokon való részvételt, illetve a korlátlan kávé-, tea-, üdítő-, ásványvíz- és pogácsafogyasztást, valamint az esti svédasztalos állófogadáson való részvételt is (italfogyasztással).
Regisztráció: október 31-ig ezen a felületen keresztül lehetséges: https://forms.office.com/e/GDvP3nwrtP?origin=lprLink
További részletek: https://semmelweis.hu/alumni/2024/12/16/2025_evfolyamtalalkozok/