Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2011. február 11.
Kevesen ismerik fel a szűrés jelentőségét - Magyar Nemzet

Mizsei Bernadett

Még mindig nem jár elegendő magyar a hazai szűrésekre jelentette ki tegnap Forrai Gábor az 1. európai radiológusnap alkalmából rendezett konferencián.

Az Állami Egészségügyi Központ osztályvezető főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy például a mammográfiás vizsgálatok harminc százalékkal képesek csökkenteni az emlőrák okozta halálozást. A tüdőszűrések esetében pedig a CT-vizsgálat tíz százalékkal csökkentheti a mortalitást.

Battyány István, a Magyar Radiológusok Társaságának elnöke elmondta, a radiológusok zöme egy műszak alkalmával negyven beteget vizsgál meg, vagyis 5002000 képet kell elemezniük, és jelentést készíteni minden beteg után. Ezt a túlterheltséget remélhetően csökkenti majd a radiológiai eljárások digitalizálása, illetve a hagyományos műszerek korszerűsítése. A szakmában gondot okoz az is, hogy az a 954 radiológus, aki érvényes működési nyilvántartási igazolással rendelkezik, közel áll a nyugdíjkorhatárhoz vagy már nyugdíjas.

Ráadásul a területi eloszlás egyenetlen. Az öregedő korfa miatt a jövőben nőhetnek a várólisták, ráadásul a szakemberek alulfinanszírozottnak érzik a szakmát. - Sokkal hatékonyabban ki lehetne használni a rendelkezésünkre álló gépeket, ám azok sokszor napokig állnak, hiszen nincs elegendő finanszírozás a használatukhoz - közölte Barsi Péter, a Pécsi Diagnosztikai Központ konzultánsa. Hozzátette, éppen ezért újra kell gondolni a támogatás rendszerét. Baranyai Tibor címzetes egyetemi tanár arról beszélt, az időben végzett szűrésekkel meg lehet elő'zni a rákos megbetegedéseket. Beszámolt arról, hogy a közelmúltban Sopronban 3000 emberen végeztek vesevizsgálatot, s 30 olyan embernél találtak tumort, akiknek egyáltalán nem voltak tünetei. A szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy a radiológia számos új eljárását még a szakmabeliek sem mindig ismerik, így az egyes államok sem finanszírozzák azokat.

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél