Az MGYK elnökségének állásfoglalása


A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) Elnöksége 2010. január 21-i ülésén megtárgyalta „A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény” (továbbiakban gyógyszer-gazdaságossági törvény) 2010. január 1-jén hatályba lépett módosításait és az alábbi állásfoglalást teszi közzé:

1. A gyógyszer-gazdaságossági törvény 35. § (1) és (2) bek. 2010. január 1-től hatályos szövege szerint közfinanszírozott gyógyszer és gyógyászati segédeszköz gyógyszertári értékesítése során a térítési díjból kedvezmény nem adható.

A vonatkozó törvényszöveg:

„35. § (1) A gyógyszer forgalmazója a kiszolgáltatás során az egészségbiztosítási szerv által a támogatás megállapítására irányuló eljárásban

a) elfogadott termelői ár alapján számított legmagasabb kiskereskedelmi eladási árnál magasabb árat nem köthet ki,

b) megállapított támogatási összegtől és térítési díjtól nem térhet el.

(2) A gyógyászati segédeszköz forgalmazója a kiszolgáltatás során az egészségbiztosítási szerv által a támogatás megállapítására irányuló eljárásban

a) a közfinanszírozás alapjául elfogadott árnál magasabb árat nem köthet ki,

b) megállapított támogatási összegtől és térítési díjtól nem térhet el.”

2. A gyógyszer-gazdaságossági törvény 17. § (8) bek. szerint gyógyszer, valamint közfinanszírozott gyógyászati segédeszköz értékesítéséhez kapcsolódóan tilos a betegnek ajándékot, mintát, vásárlásra jogosító utalványt adni. Ezt a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításának parlamenti tárgyalása során, az Egészségügyi Bizottság 2009. november 18-i és 25-i ülésén a Kormány megerősítette.

A vonatkozó törvényszöveg:„A külön jogszabály szerinti minta kivételével tilos a betegnek, fogyasztónak olyan ajándék, minta, vásárlásra jogosító utalvány (kupon) akár közvetlenül, akár az orvos, illetve a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt kiszolgáltató által történő adása, felajánlása, amely egy adott gyógyszer, egy adott gyógyszergyár termékei vagy a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati segédeszköz fogyasztására, használatára ösztönöz, vagy azt feltételül szabja.”

3. A gyógyszer-gazdaságossági törvény 54. § (1) bek. szerint a gyógyszerek árkialakítására vonatkozó szabályok ismételt és súlyos megszegése a gyógyszertár működési engedélyének visszavonását vonja maga után.

A vonatkozó törvényszöveg:

„A gyógyszertárak működtetését az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzi. A működési engedélyt visszavonja, ha az ellenőrzése során megállapítja, hogy a gyógyszertár működtetője a működés szakmai szabályait, illetve

a) a gyógyszerek készletben tartására,

b) a szolgálati rendre,

c) a gyógyszer kiadására - ideértve a gyógyszer árára -, valamint

d) a gyógyszertár berendezésére, felszerelése és a forgalmazható termékekre vonatkozó előírásokat ismételten és súlyosan megsérti.”

Mindezekre tekintettel az MGYK Elnöksége

ˇ felkéri az ÁNTSZ tiszti gyógyszerészi karát a részletes eljárási szabályok haladéktalan közzétételére,

ˇ felszólítja a gyógyszertárakat működtető gazdasági társaságokat, hogy vonják vissza a jogszabálysértő expediálási gyakorlatot előíró belső utasításokat,

ˇ elvárja a kamarai tagoktól, a nem kamarai tag gyógyszerészektől és az expediáló szakasszisztensektől, hogy a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök expediálása során – a kamara etikai szabályozásának megfelelően – a közfinanszírozott gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök térítési díjára, valamint a gyógyszerek és közfinanszírozott gyógyászati segédeszközök értékesítéséhez kapcsolódó promóciós tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket tartsák be,

ˇ kéri a kamara megyei szervezeteit, hogy fordítsanak fokozott figyelmet tagságuk tájékoztatására és minden hozzájuk forduló gyógyszerésznek nyújtsanak segítséget a rendelkezések betartásához.

Budapest, 2010. január 21.

Magyar Gyógyszerészi Kamara Elnöksége