A felismert igazság kötelez


A felismert igazság kötelez

Foglalkozási doktori címet Magyarországon az orvosok, fogorvosok, állatorvosok, jogászok és a gyógyszerészek kaphatnak. Ezekre a hivatásokra egyaránt jellemz?, hogy

- kiemelt szaktudást, magas szint? szellemi tevékenységet követelnek,

- személyhez kötött, független szolgáltatást nyújtanak, függetlenül attól, hogy tagjaik önfoglalkoztatóként vagy alkalmazottként tevékenykednek,

- közérdek? szolgáltatásaikkal közjavakat hoznak létre,

- hatalmas információs többlettel rendelkeznek a szolgáltatásaikat igénybe vev?kkel szemben,

- ez az információs aszimmetria különleges min?ségi elvárásokat és követelményeket támaszt velük szemben, ezért

- szolgáltatásaik bizalmi jelleg?ek és

- megkövetelik a titoktartást is.

Ezeknek a hivatásoknak a lényegéhez tartozik a felel?sségvállalás. A felel?sség egy hármas viszonyrendszer: valaki, valakiért, valaki el?tt felel?sséget vállal. Önmagunkért, betegeinkért, hivatásunkért és környezetünkért egyaránt felel?sséggel tartozunk. A kérdés az, hogy kinek? A válasz többnyire a minket körülvev? világról alkotott képünkt?l függ: vannak, akik az esküjükre hivatkoznak, másoknak a lelkiismeretük jelenti a mércét, a hív? embernek pedig az Isten el?tti felel?sség az els?dleges. A doktori címmel a felel?sségünk az egész társadalom el?tt nyilvánvalóvá vált: nemcsak a patikában kell a betegeinkért felel?s szakemberként dolgoznunk, hanem az életben is mindenhol és mindenkor mérték- és értékadó értelmiségiként kell élnünk.

A felel?sséget ma sokan csak kötelességnek tekintik, ami alól szívesen kibújnának. Én ezt egy kicsit másként látom. A másért vállalt felel?sség ugyanis a másik szeretetének a fundamentuma. A másiké, akinek a javát kell akarnunk. Ez a hivatásban gyakorolt szeretet lényege: a legf?bb törvény a beteg üdve!

Felel?sségr?l beszélek, miközben ma az országban tobzódik a felel?tlenség. Hivatásszeretetr?l is szóltam, miközben körülöttünk tombol az önzés. Ez szinte feloldhatatlan feszültséget jelent a mindennapi munka során, f?ként úgy, hogy a fennálló hatalmi rendszer egy hamis filozófia mentén a felel?tlenséget és az önzést sokszor tovább gerjeszti, és gyakran különböz? érdekcsoportok (korrupciós) nyomásának engedve gyepl?t dob a lovak közé. Ezt a saját hivatásunkban is számtalanszor megtapasztaltuk. Mi nem lehetünk olyanok, mint a mai politikusok: nekünk nem egy országért kell felel?sséget vállalnunk, hanem a betegeinkért, akik t?lünk várják a reményt. Mi nem lehetünk olyanok, mint egy befektetésének gyors megtérüléséért jogi, szakmai és etikai normákon átgázoló vállalkozó: felel?sséggel tartozunk a hivatásunkért. És felel?sséggel tartozunk a kamaránkért is, függetlenül attól, hogy az országos vezetésében vagy az egyik megyei szervezetében dolgozunk, netán ?csupán? a tagjai vagyunk. Mi sem vagyunk tökéletesek, de a munkánkat felel?sséggel kell végeznünk. Mi sem vagyunk szentek, de minden helyzetben becsületesnek kell maradnunk.

Egy számomra kedves, akár életprogramnak is megfelel? idézettel zárom gondolatomat: ?Az optimizmus a hit elvesztett reményének a polgári pótléka?. A Josef Ratzingert?l vett idézet mai helyzetünk és feladataink illusztrálására tökéletesen alkalmas. Nem optimistának vagy pesszimistának kell lennünk sorsunk és jöv?nk alakulását illet?en. Küls? körülményeink nem csak t?lünk függenek, a bels? tartásunk viszont csak rajtunk áll. Hivatásunk gyakorlásához a bels? meggy?z?désb?l fakadó hit bizonyosságára van szükségünk. Hinnünk kell, hogy betegeinknek szükségük van a tudásunkra és szolgálatunkra, kamaránknak a támogatásunkra és aktivitásunkra, beteg társadalmunknak pedig egy olyan mérték- és értékadó értelmiségi kiállásra, ami köré egy megújuló Magyarország szervezhet?. Egy olyan ország, ahol a felismert igazság kötelez. Politikust, vállalkozót és szakembert egyaránt.

(hankóz)