Sikeres lesz a Kupper-teszt? - Fiatal alkotók küldhetnek egészségvédő üzeneteket - Magyar Hírlap


Nemcsak az intellektusra, az érzelmekre is hatni akartak az ötletgazdák, amikor Védd magad! elnevezéssel egészségügyi prevenciós webfilmversenyt hirdettek a napokban. A műfaj jellege miatt elsősorban fiatal versenyzők jelentkezésére számítanak, s ha a védőoltásokra fókuszáló mostani pályázat sikeres lesz, akkor újabb felhívás következik.

Az egészség védelme és a betegségek megelőzése talán soha nem volt olyan hangsúlyos, mint manapság. Rengeteg az információ, az internet elterjedtsége pedig lehetőséget ad a fiatalok megszólítására. "A hagyományos hírcsatornák már nem jutnak el ahhoz a közönséghez, amely elsősorban a világhálón tájékozódik, ott találkozik az egészséggel kapcsolatos tudnivalókkal is. A kezdeményezéssel éppen őket céloztuk meg" - mondta lapunknak Kupper András orvos, a pályázat fővédnöke. A kiírás szerint ebben az új, de a fiatalok által jól ismert és kedvelt kommunikációs stílusban készülhetnek másfél perces filmek, amelyekkel az alkotók főképpen kortársaik figyelmét hívhatják fel a megelőzés, ezen belül a védőoltások fontosságára. Az orvos tapasztalatai szerint hagyományos eszközökkel már nehéz elérni az ifjabb nemzedékeket, pedig a meg előzéssel kapcsolatos üzenetek eljuttatása különösen az ő esetükben fontos. A pályázók szabad kezet kapnak, megfogalmazhatják a védőoltásokról alkotott véleményüket.

"Az immunizálás az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a prevenciónak, ma már egyre több betegséget, egyebek mellett a főként fiatalokat veszélyeztető májgyulladás egyes típusait vagy a méhnyakrákot lehet megelőzni vele" - mondta Kupper András. A pályázat sikere esetén újabb kiírás következhet egy másik egészségvédelmi témakörben. S hogy mi jelentené a sikert? Erre az orvos így válaszolt: "Már ötven-száz pályaművel elégedett lennék, de nem tartom lehetetlennek, hogy ennél több érkezik be. Az igazi diadalnak azonban azt tartanám, ha híre menne a kezdeményezésnek, és fiatalok ezrei döbbennének rá a verseny lényegére, arra, hogy milyen fontos az egészség megőrzése."

Az első ilyen jellegű pályázat több szempontból is próba lesz: kiderül, hogy a majdan a világhálón is látható filmek révén hány emberhez jut el az üzenet, s közülük hányan lesznek képesek változtatni életmódjukon. Tapasztalatok szerint a legtöbb szülő ügyel arra, hogy gyermekét beoltassa, de általában hiányzik - vagy a későbbiekben háttérbe szorul - az egészségtudatosság. A kamaszok már hajlamosak elhanyagolni magukat, noha tudományos tény, hogy az egészségi állapot javarészt az egyénen, s csak kisebb mértékben az ellátórendszer fejlettségén múlik. Az életmód, a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás jótékony élettani hatásai közismertek, s ezek mind a megelőzést szolgálják. A prevenció ráadásul mindig olcsóbb, kíméletesebb és hatékonyabb, mint a kialakult betegségek kezelése, nem szólva az egészség nyújtotta lelki harmóniáról. A pályázatra nevezési díj nincs, a fődíj egymillió forint.