Hetvenszázalékos árrést alkalmaz az EKI - Magyar Nemzet


Még annál is drágábban adja majd az állami Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet az új influenza elleni vakcinát a napokban megnyíló oltópontoknak, mint amennyit a patikáktól kér a készítményért.

Ez esetben több mint 700 forintot, azaz csaknem hetven százalékot tesz rá a termelői árra. Sokaknál már az is kiverte a biztosítékot, hogy nemrég kiderült: az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) a szokásos nagykereskedelmi árrés többszörösét teszi rá a H1N1 elleni vakcinára, amikor továbbadja azt a patikáknak. A tárolással és kezdetben a kiszállítással megbízott, de ez utóbbi feladatot ellátni képtelen állami szervezet nettó 1090 forintért jut hozzá az oltóanyaghoz az Omninvest Kft.-től. Ezt 1595 forintos nettó áron adja tovább a gyógyszertáraknak, tehát az árrése ampullánként 505 forint. Ennél is nagyobb árrést érvényesít majd az EKI, amikor a nemrég kijelölt oltópontoknak ad a vakcinából: esetükben ugyanis már több mint 700 forintot tesz rá, tehát 1838 forint+áfát (bruttó 1930 forintot) kér el tőlük. Pontosan azt az összeget, amennyiért a gyógyszertárak adják a készítményt a vásárlóknak. Csakhogy a 243 forintos kiskereskedelmi árréséért a patikus elmegy a regionális ÁNTSZ-be a készítményért, mert azt nem viszik ki házhoz, a húszas kiszerelést megbontja, s ampullánként bedobozolja a vakcinát, valamint mindegyikhez fénymásol egy betegtájékoztatót is, mert azt a gyártó nem mellékelte. Ez a helyzet tehát olyan, mintha az EKI a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árrést is érvényesítené.

Az Egészségügyi Minisztérium lapunk kérdésére megerősítette, hogy az EKI valóban ezt az összeget kéri el az oltópontoktól. A tárca sajtóosztálya közölte azt is, hogy az állami szervezet hetente egyszer számol majd el a kijelölt helyekkel. Arra a kérdésre, hogy miért ez az extrahaszon, úgy feleltek: a gyártó ebben az összegben határozta meg a készítmény maximált árát.

Közben két beteget is géppel lélegeztetnek Szegeden a H1N1-fertőzés légúti szövődményei miatt. Egyikük egy öt hónapos terhes kismama, aki harmadik hete fekszik a belgyógyászati klinika intenzív osztályán, másikuk egy üzemorvos, aki a múlt hét közepén került be a kórházba. A kismama a családjában fertőződhetett meg, az orvosnő - aki nem oltatta be magát a kórokozó ellen - pedig vélhetőleg egy páciensétől kapta el a betegséget. A kismama még mindig súlyos állapotban van. Rudas László, a klinika professzora szerint rendkívül súlyos vírusos tüdőgyulladás lépett fel a páciensnél, ennek következtében elpusztult a légzőhámja nagy része. Az orvos közölte: már nem az a cél, hogy a vírus eltűnjön a szervezetéből, hanem hogy a légzőfelület regenerálódjon. Elmondta azt is, hogy ilyenkor a legnagyobb veszély a felülfertőződés, de erről ebben az esetben szerencsére nincs szó. A magzat állapotáról Rudas László csak annyit mondott, hogy közvetlenül összefüggésben van az édesanya állapotával. A doktornő férje a makói kórházban szülészorvos, őt biztonsági okokból kényszerszabadságra küldték, bár influenzás tünetek nem jelentkeztek rajta. Látogatási tilalmat rendeltek el emellett a makói kórház szülészetén is. Szegeden az összes klinikán látogatási tilalmat rendeltek el. Pál Attila, a klinikai centrum elnöke közölte: bár Szegeden még nincs járvány, országosan már van, és nem akarják megvárni, míg a tömeges megbetegedések miatt a látogatók megfertőzik a klinikákon ápolt betegeket. Tegnapra egyébként két szegedi iskolából, egy óvodából és egy hódmezővásárhelyi iskolából küldött mintáról derült ki, hogy H1N1 fertőzte meg a gyerekeket. Mivel azonban egyik intézményben sincsen tömeges hiányzás, rendkívüli tanítási szüntetet egyelőre nem terveznek.

MELLÉKHATÁSOK.A GlaxoSmithKline (GSK) azt javasolja a kanadai orvosoknak, hogy szüntessék be Pandemrix nevű oltóanyagának használatát. Az új influenza elleni szer a cég szerint a szokásosnál jóval több, mintegy 20 ezer páciensnél okozott súlyos mellékhatásokat - tudósít a BBC. A Pandemrix a vártnál ötször nagyobb gyakorisággal váltott ki légzési nehézséget, gyors szívverést és bőrkiütéseket.

FIDESZ: LEGYEN MINDENKINEK INGYENES AZ OLTÁS! Valószínű, hogy az állam által megvásárolt négymillió adag, térítésmentesen beadható új influenza elleni vakcina jelentős része megmarad, ezért a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a kormány "szabadítsa fel" ezt a készletet, s kapja meg mindenki térítésmentesen a védelmet, aki akarja - jelentette ki lapunknak Horváth Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa. Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban azt nyilatkozta, ahhoz, hogy hazánkban ne alakuljon ki komolyabb járvány, a lakosság hatvan százalékát kellene beoltani. Ennek azonban most mindössze a töredékénél járunk, pedig már csak alig három hétig érdemes az injekciót beadni. Horváth Zsolt hozzátette: a lakosságot az ideálisnál sokkal kisebb mértékben sikerült meggyőzni az oltás fontosságáról. Ha javaslatát nem is fogadja el a kormány, arra mindenképpen lehetőséget kellene teremtenie, hogy a beadásért azoknak se kelljen fizetniük, akik nem jogosultak ingyenesen a vakcinára.