NEK: az egészségügyben valódi rendszerváltásra van szükség


Tavaly a kórházak finanszírozására valamivel kevesebb, 324 milliárd jutott, a közlekedési vállalat viszont 330 milliárdot, vagyis csaknem 70 százalékkal többet kapott. Ezek az adatok magukért beszélnek - fűzte hozzá.

A szervezet elnöke úgy fogalmazott: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem várható, hogy egy ciklus alatt csodát lehessen tenni, de az sem tartható, hogy az első kérdés mindig az, "honnan vegyünk el pénzt" az egészségügyre. A NEK úgy véli, először azt kellene a mindenkori kormányzatnak meghatároznia, hogy milyen célok és alapelvek mentén kívánja nyújtani az egészségügyi ellátást, és ehhez, ezekhez kellene a finanszírozást társítani.

Éger István kérdés kapcsán közölte, hogy a kórházi szakmai szervezeteknek nem kellett volna aláírniuk tavaly ősszel a kormánnyal kötött megállapodást a finanszírozásról. Megjegyezte: a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) és a szakszervezeteket törvénysértő módon kihagyták az egyeztetésből, de ha a kamara jelen lett volna, nem írta volna alá az egyezséget. Nem véletlen, hogy mindent elkövettek azért, hogy a MOK ne legyen ott - fűzte hozzá.

Magyarázatként azt mondta, "átmeneti pénzekkel, átmeneti hetekre látszólagos közbékét lehetett teremteni". A megállapodás azonban "visszahullhat a kórházi szakmai szerveztek fejére", mert a megállapodással "csöndre lehet őket inteni" azzal, hogy kaptak pénzt. Továbbá - közölte Éger István - senkinek sincs joga arra, hogy felhatalmazás nélkül döntsön az emberek sorsáról egy előre meghatározott finanszírozási összeg miatt. "Ez a megállapodás több sebből vérzik" - tette hozzá.

(MTI)