Tájékozatlan patikák - Magyar Nemzet


Eddig nem kaptak tájékoztatást a patikák vezetői arról, milyen szerepük van a megelőzésben és az informálásban az új influenzát illetően.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) már egy hónapja jelzett az ÁNTSZ-nek, hogy közöljék az idevonatkozó feladatkörüket, de még az ígért, hétköznapi, de fontos tanácsokat tartalmazó felvilágosító plakátokat sem juttatták el a gyógyszertárakba. Az országos tiszti főorvos szerint semmivel nem késtek el. - A 2500 hazai gyógyszertár képes lenne a lakosság teljes körét tájékoztatni arról, mit tegyenek annak érdekében, hogy ne fertőződjenek meg az új típusú influenzavírussal - mondta lapunknak az MGYK elnöke. Horváth Tamás hozzátette: úgy tapasztalják, a lakosság fél, a pánik pedig az információhiány miatt alakul ki.

- Egyelőre nincs járvány, ezért korainak találtuk, hogy augusztusban kihelyezzünk plakátokat - jelentette ki megkeresésünkre Falus Ferenc. Az országos tiszti főorvostól megtudtuk, a gyógyszerészek csak a következő hetekben kapnak tájékoztatást a rájuk háruló feladatokról, régiónkénti vezetői értekezleteken. A plakátok ezen a héten elkészülnek, így hamarosan kikerülnek a nagyobb forgalmú helyekre. A szórólapokról elmondta: nem tervezik azok gyártását, ugyanis azt a lakosság jelentős része eldobja, és gyártása túl költséges. A korábban gyártott hatezer szórólapot eljuttatták az iskoláknak, és nagyobb rendezvényeken osztották szét. Akkor rendelnek ismét, ha új információt akarnak közölni a H1N1-ről. (Magyar Nemzet)