A kamara nem ért egyet a gyógyszereautomatákkal


Még nem létezik a jogszabály, de egy cég már a patikusoknál házal a gépekkel - írja a Magyar Nemzet.

Még nem létezik a jogszabály, de egy cég már a patikusoknál házal a gépekkel

Gyógyszer-automaták működtetését engedélyezné az Egészségügyi Minisztérium, a szakmai kamara azonban ellenzi az ötletet. Noha még nem is létezik a jogszabály, egy cég már a patikusoknak kínálja az automatáit. Az Egészségügyi Minisztérium jogszabály-módosító tervezete szerint a patikák utcafrontra nyíló oldalán, bizonyos esetekben pedig orvosi rendelőkben, illetve a helyi önkormányzat épületében helyezhetnének el gyógyszer-automatákat. Azokat a vény nélkül kapható medicinákat árusíthatnák ily módon, amelyeknek már engedélyezték a patikán kívüli - például benzinkútnál vagy hipermarketben történő - árusítását. A berendezést a patikák saját költségükön vásárolhatnák meg, s működtethetnék. A szaktárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint a javaslat célja a kistelepülések biztonságosabb és szélesebb körű gyógyszerellátása.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke lapunk kérdésére elmondta: megkapták a jogszabály-módosítás tervezetét az Egészségügyi Minisztériumtól, de az ötlettel nem értenek egyet. Szerintük nincs szükség ilyen automatákra. Ez ugyanis nem oldja meg a kistelepülések gyógyszerellátási gondjait, hiszen a berendezés csak a vény nélkül kapható medicinák szűk körét árusítaná, miközben a vidéken élőknek a receptköteles, sokszor életmentő orvosságokhoz való hozzájutás is nehézkes. A berendezés nem segít továbbá a patikai ügyeleti rendszer problémáin sem, Horváth Tamás szerint a minisztériumnak inkább ezek megoldásán kellene fáradoznia. A mostani tervezet csak egy bizonyos érdekkörnek, a több millió forintért eladható automaták gyártóinak és forgalmazóinak kedvez - szögezte le. Hozzátette: továbbra is fenntartják azt a sokat hangoztatott álláspontjukat, hogy a gyógyszer kiadásakor szükség van a szakember segítségére, amit egy automata nem adhat meg, még akkor sem, ha valamilyen tájékoztatót mellékel a kiadott áruhoz. Megjegyezte azt is, hogy lehetetlen lesz majd ellenőrizni a gyógyszert vásároló személy életkorát. Hiába kér a berendezés valamilyen igazolványt - személyit, lakcím- vagy adókártyát -, nem biztos, hogy azt a tulajdonosa használja. Semmi nem akadályozhatja meg például, hogy gyerekek - a szüleik igazolványát elemelve nagy mennyiségű gyógyszerhez jussanak. Figyelmeztetett arra, hogy Nyugat-Európában a fiatalkori öngyilkosság leggyakrabban használt eszközét olyan gyógyszerek jelentik, amelyeket a tervek szerint az automaták is árusíthatnának. Hozzátette: mára bebizonyosodott, hogy a patikán kívüli gyógyszerárusítás - amit az egészségügyi tárca a szakma ellenkezése ellenére engedélyezett - csődöt mondott, nincs rá valós igény. Érdekes, hogy még meg sem született a gyógyszer-automatákat engedélyező jogszabály, egy cég máris megkereste a patikusokat, hogy automatákat kínáljon, amelyek - a vállalkozás állítása szerint - egyedülállóak egész Európában.