Élénk parlamenti vita a gyógyszertámogatásokról


Az Országgyűlés hétfői ülésén a kormánypárti és ellenzéki képviselők között élénk vita alakult ki a gyógyszertámogatásokat érintő elvonásokról.

Horváth Zsolt (Fidesz) március 9-én interpellációjában arról beszélt, hogy újabb 30 milliárd forintos megszorító csomagot jelentettek be az egészségügyben, s ebből 15-20 milliárd forint a gyógyszerkasszát érinti.

Vojnik Mária, a tárca államtitkára erre úgy válaszolt: igyekeznek minimalizálni a betegek terheinek növekedését, de a válság nem hagyja érintetlenül az egészségügyi kasszát sem.

A képviselő nem fogadta el a választ, az Országgyűlés pedig 184 igen, 166 nem, és 19 tartózkodás mellett utasította el.

Kökény Mihály (MSZP) egészségügyi bizottság elnöke hétfőn elmondta: a tervezett intézkedések a csaknem 5500 teljes támogatott gyógyszerből 650 készítményt érintenek, a gyógyszerek 12 százalékát, de jórészt minimális mértékben. Tavaly a térítési díjak 2,5-3 százalékkal csökkentek - jegyezte meg. Hozzátette: a tervezett intézkedéseket nem fűnyíróelv szerint hozták meg, a támogatások módosulása szakmai alapon történne - közölte.

Fidesz: szakmailag vállalhatatlan

Kupper András (Fidesz) idézve a Health Capital (HC) jelentését arról beszélt, hogy az újabb elvonás szakmailag vállalhatatlan. Nem elfogadható, hogy a hiánycsökkentést újra és újra az egészségügy fedezze - jelentette ki.

A tervezett intézkedések hatására 8-10 százalékos drágulást jelez a HC - közölte, hozzátéve: az intézkedés minőségi romláshoz vezet az egészségügyben. Kiszámolta-e valaki, hogy hány 10 milliárd többletet jelent a gyógyszerváltásokból fakadó szövődmények kezelése? - kérdezte.

Horváth Zsolt (Fidesz) arra volt kíváncsi, miért a betegekkel kell megfizetetni az elhibázott gazdaságpolitikai lépések árát. A megszorítások sehová nem visznek, a forráskivonás útja nem járható, paradigmaváltásra lenne szükség - hangsúlyozta.

Székely: nincs összefüggés

Székely Tamás egészségügyi miniszter közölte: a tények azt mutatják, hogy tavaly az elmúlt évtizedben a legkevesebben haltak meg Magyarországon, háromezerrel kevesebben, mint 2007-ben. A gyógyszerek ártámogatása és a halálozás között nem kellene összefüggést keresni - jegyezte meg.

Hozzátette: tavaly a lakossági terhek 3,5 százalékkal csökkentek, s a terápiás napok száma is kevesebb lett.

Az elvonás 15,2 milliárddal érinti a gyógyszerkasszát, ebből 2,5 milliárd a költsége a kiemelt támogatottságú gyógyszerek ellenőrzésének.

Az allergiásokat sújtja a leginkább

Csáky András (független) közölte: az elvonás Kökény Mihály által állított szakmai alapját nem a szakma alapozta meg, valahol máshol születtek a döntések. Át kellene tekinteni a gyógyszertámogatáson való spórolást, lehet, hogy itt a fűnyíróelv igazságosabb lenne - közölte.

Spiák Ibolya (Fidesz) arról beszélt, hogy a betegeknek jóval többet kell április 1-jétől fizetniük, mert a TB 85 százalék helyett csak 80 százalékos támogatást nyújt. A módosítások a gyógyszerfogyasztó lakosság teljes körét érintik, a legnagyobb büntetésre az allergiások számíthatnak, akik a másfél-kétszeresét fizetik majd gyógyszereikért. A válság miatt nem növelni kellene a betegek terheit, hanem segíteni rajtuk - mondta.

A miniszteri választ végül 185 igen, 144 nem szavazat mellett, 14 tartózkodással elfogadta az Országgyűlés.

(MTI)