Kökény: nem szerencsés ha a kistelepüléseken egynél több patika nyílik


A szakasszisztensi képzés kereteit növelni, annak színvonalát pedig emelni kell, véli az egészségügyi bizottság szocialista elnöke.

Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának szocialista elnöke beszámolt a testület legutóbbi ülésén elhangzott legfontosabb témákról. Ebből kiderült, hogy sikeresnek ítélik a patika-programot, illetve elfogadják a szakminiszter racionalizációs terveit.

Kökény Mihály úgy értékelt: közel 400 új patika kezdte meg működését, amióta hatályba lépett a gyógyszer-gazdaságossági törvény. Bár ezek túlnyomó része elsősorban a 10 ezer főnél nagyobb településeken nyílt meg, ám így is javult a lakosság hozzáférése a gyógyszertári szolgáltatásokhoz. "Igazodva ezzel az emberek vásárlási szokásaihoz, ma már az nem fordulhat elő, mint három évvel ezelőtt, hogy a fővárosban hétvégén több kilométert kelljen autózni ahhoz, hogy nyitva tartó patikát találjanak" - közölte, hozzátéve: a folyamat nem járt azzal, hogy monopóliumok alakulnak ki, miközben szabályos verseny létrejött.

Ennek kapcsán egyébként néhány lényeges következtetést tudtak levonni: a szakasszisztensi képzés kereteit növelni, annak színvonalát pedig emelni kell; nem tartják szerencsésnek a kistelepüléseken egynél több patika nyitását; a finanszírozás gyorsítása végett a szaktárcánál és az OEP-nél mihamarabb bevezetnék az online elszámolást; felülvizsgálatra javasolják továbbá a patikán kívül, vény nélkül kapható készítmények körét is, mivel önkritikusan beismerték, talán túl mereven állapították meg ezek szintjét. Kökény beszámolt arról is, hogy napirenden van az egészségügyi hatásvizsgálatok szélesebb körű elterjesztése. Így például a klímaváltozás vagy a panelprogram egészségre történő hatását is tovább kutatják.

Tegnap Székely Tamás szakminiszter vázolta az egészségügyi rendszer gazdasági válsághoz történő alkalmazkodását elősegítő javaslatait. Ezek - mint Kökény ecsetelte - szakmai alapon kívánják visszafogni az indokolatlan igénybevételt, másrészt szerkezeti változásokra ösztönöznek. Utalva Mikola István délután sorra kerülő sajtótájékoztatójának várható témájára, kijelentette: a legkönnyebb ezekre az intézkedésekre azt mondani, hogy azok súlyos megszorításokat tartalmaznak, ám a krízis vártnál megerőltetőbb hatásai miatt szükséges lépésekről van szó. "Az MSZP egyetért azzal, hogy ilyen körülmények között a kormány igyekszik alkalmazkodni, ám ezt úgy teszi, hogy az egészségbiztosítási alap egyensúlya tartható legyen" - tudatta a tényeket. A baloldali frakció ezzel együtt igényli azt, hogy a házi orvosi ellátáshoz, a mentés működtetéséhez és a népegészségügyi szűrővizsgálatokhoz szükséges források változatlan mennyiségben álljanak rendelkezésre. Leszögezte még: az utóbbi időben sokszor támadott teljesítmény-volumenkorlát megszüntetése nem azért válik szükségessé, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hanem mert a szigorodó feltételekhez kívánnak ezzel idomulni. E helyett olyan rendszert kívánnak majd bevezetni, amely a területi ellátást hivatott jobban ösztönözni.

Végül Kökény hozzátette: bár a tárcavezető szájából valóban elhangzott egy 30 milliárdos összeg a területtől való elvonást illetően, ő számokat egyelőre nem kíván mondani. Ez szerinte még függ a további bevételek alakulásától, így addig csak irányokról beszélhetünk. (stop.hu)