Nyíregyházára is ellátogatott a kamara alelnöke


Közel 50 gyógyszerész részvételével tartott beszámolót Hankó Zoltán április 16-án, Nyíregyházán.

A MGYK Országos Elnöksége és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének szervezésében Nyíregyházára látogatott Hankó Zoltán, a kamara alelnöke, aki a sajtótájékoztató után közel 50 gyógyszerész részvételével tartott beszámolót. Az eseményt a megyei szervezet közgyűlése zárta.

A média élénk érdeklődése által kísért sajtótájékoztatón az alelnök elmondta, hogy romlik a patikák likviditása, s az idén tömegével "dőlhetnek be" gyógyszertárak a finanszírozási nehézségek miatt. A patikák a gazdasági-pénzügyi válság kedvezőtlen hatásai mellett a liberalizáció káros következményeivel is küzdenek. Két év alatt a likviditási romlás mutatója meghaladta a 10 milliárd forintot, s a lejárt tartozások is megduplázódtak, a 2006-os 2,7 milliárdról 2008 végére 5,6 milliárdra nőttek.

Különösen a kistelepüléseken lévő, kis forgalmú gyógyszertárak bezárása várható, de a nagyobb településeken is kerülhetnek a gyógyszer-nagykereskedelmi cégek tulajdonába fizetési nehézségekkel küzdő patikák. Ez egyrészt nem jó a betegeknek, hiszen települések maradhatnak ellátatlanul, másrészt a szakmának sem, mert a forgalmazó kerül "diktálási pozícióba", s háttérbe szorulhat a gyógyszerre szorulók érdeke.

A gyógyszerészeknek nagy a társadalmi felelősségük, hiszen a válság miatt erősödnek a szociális gondok, s a nehéz helyzetbe kerülő embereknek romlik az egészségi állapotuk is. Éppen ezért szükség van egy új típusú patikai ellátásra, az úgynevezett "gyógyszerészi gondozás" kialakítására – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató után Tari János, a megyei szervezet elnöke nyitotta meg a rendezvényt, és köszöntője után beszámolt a megyei szervezet működéséről. Elmondta, hogy a megyei kamara fontos összekötő kapocs az országos elnökség és a megye gyógyszerészei között, és fontos szerepe van a gyógyszerészi egység fenntartásában. Ezen kívül tájékoztatókat, előadásokat szervez tagjai számára (fogyasztóvédelem, VPOP, könyvelési), megyei hírlevélben számol be munkájáról, ápolja a kapcsolatot a médiával, ÁNTSZ-el, társszervezetekkel.

Ezután került sor Hankó Zoltán előadására. Előadásában felhívta a figyelmet a gyógyszerészi egység fontosságára, majd napjaink helyzetét taglalta mind a betegek, mind a gyógyszerészek szemszögéből. Elmondta, hogy a liberalizáció körülményei között meg kell próbálni alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ebben segítséget nyújthat a gyógyszerészi gondozás kialakítása.

Az előadás után került sor a megyei szervezet közgyűlésére, amelyen az ilyenkor szokásos napirendeken kívül sor került a megyei szervezet által néhány éve létrehozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gyógyszerészetéért díj átadására, amelyet 2008-ban Oláh Tiborné kedves kollégánk kapott, melyhez ezúton is szívből gratulálunk. A közgyűlés végén pedig a megyei tisztifőgyógyszerész beszámolt a gyógyszertárakban végzett ellenőrzések tapasztalatairól, és felhívta a figyelmet az előforduló hiányosságok megszüntetésére. Tekintettel arra, hogy a működési nyilvántartások nagy része 2010-ben lejár, felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki kövesse figyelemmel az elért pontszámait, különösen a kötelezően szinten tartó továbbképzések tekintetében. (Tari János)