Szekszárdon járt a kamara alelnöke


Az MGYK Tolna megyei szervezetének közgyűlésére Szekszárdra látogatott Hankó Zoltán alelnök, április 9-én, a kamara országjáró körútjának Tolna megyei állomásaként. A megjelentek Dr. Gellér Gabriellát választották megyei elnöknek.

Húsvét előtt, nagycsütörtökön került összehívásra a MGYK Tolna Megyei Szervezetének közgyűlése. A rendezvényen 26 gyógyszerész jelent meg. Elsőként Dr. Kovács Timur, a Kamara megyei alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Nagyné Dr. Rácz Judit számolt be a 2008-as költségvetésről és a 2009-es tervekről. Ezt követően került sor a Tolna Megyei Kamara elnökének megválasztására. A megjelentek Dr. Gellér Gabriellát választották megyei elnöknek, aki 1997-ben a Semmelweis Egyetemen szerezte gyógyszerész diplomáját, majd ugyanitt szakvizsgázott 2002-ben. 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen Közgazdaságtudományi Karán szerzett másoddiplomát pénzügyi menedzser szakközgazdász szakon. A megyei szervezet elnökeként az itt élő és dolgozó gyógyszerészek érdekképviseletét kívánja erősíteni.

Az elnökválasztás után Dr. Hankó Zoltán előadását hallgatták meg a jelenlevők a világ, az ország és ezen belül a gyógyszerészek helyzetéről. Hankó Zoltán kiemelte, hogy a gazdasági válság a patikákban is érezteti hatását, a betegek igénye megnőtt a háziorvosi és gyógyszerészi támogatásra. A szociálisan elszegényedő embereknek magabiztos, stabil háttérrel rendelkező gyógyszerészek kellenek. A válságból kijőve pedig a gyógyszerészek bizonyára számíthatnak a társadalom elismerésére.

Az előadás után a késő estébe nyúló beszélgetés során több téma is felmerült. Előkerültek a generikus kérdéssel kapcsolatos hiányosságok, az ágazat likviditási gondjai, a patikaliberalizáció kérdésköre és a gyógyszerészi gondozás megvalósulásának lehetőségei. Az este  megerősítette abban a résztvevőket, hogy a Kamara össz-szakmai érdekvédelmet képvisel és ehhez a  gyógyszerészek stabil hátteret tudnak nyújtani.